Lemondott Beata Szydlo lengyel kormányfő
Mateusz Morawiecki eddigi kormányfő-helyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter váltja Beata Szydlót a lengyel miniszterelnöki poszton – jelentette be Beata Mazurek, a Jog és Igazságosság (PiS) szóvivője a lengyel kormánypárt csütörtök esti vezetőségi ülése után. Mazurek – egyebek között „a változó nemzetközi helyzettel összefüggő új kihívásokra” utalva – közölte: a PiS vezetői testülete, a politikai bizottság ülésén Szydlo benyújtotta lemondását, és ezt el is fogadták.Úgy néz ki, Karácsony Gergely lepaktált az MSZP-vel
A Párbeszéd politikusa az ATV-ben cáfolta a róla megjelent híreket - olvasható az atv.hu-n. A portál szerint Karácsony Gergely teljes ellenzéki összefogást akar, aminek szívesen lenne a miniszterelnök-jelöltje.Mikor fizetitek ki a diákokat, Klára? - Molinó fogadta Gyurcsány hitvesét a lakossági fórumon
Molinót feszített ki a Fidelitas Dobrev Klárának, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök feleségének csütörtöki budapesti, Összehozzuk Magyarországot című lakossági fórumán. Dobrev Klára a molinó kifeszítése után azt hangoztatta, a kormányt jövőre le kell váltani, mert lop, csal, hazudik.Orbán az új Echo TV-ben: A kultúrák keveredéséből nem szép élet lesz, hanem importált gyűlölet
A szabadság kérdését érinti az Európai Unióban jelenleg folyó vita, amely arról szól, hogy mindenkinek kötelezően bevándorlóországgá kell-e alakulnia, vagy van szuverenitásuk a tagállamoknak, hogy nemet mondjanak erre a jövőre - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Echo Tv csütörtök esti műsorában sugárzott interjúban. Arról is beszélt, ha összekeveredünk nagyon távoli kultúrából érkező emberekkel, akik alapvető kérdésekben mást gondolnak, abból nem szép élet lesz, hanem párhuzamos társadalmak jönnek létre, importálni fogjuk a gyűlöletet, az antiszemitizmust, a férfi-nő egyenjogúságról vallott nézeteknek és a vallásszabadságnak vége lesz.Az ISIS harcosainak ezreit engedhette titokban elmenekülni az amerikai hadsereg
Az Iszlám Állam több ezer harcosa hagyhatta el a terrorszervezet egykori szíriai fellegvárát, Rakkát egy, az Egyesült Államok által jóváhagyott titkos megállapodás keretében - állította a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab ernyőszervezet egy magas rangú korábbi parancsnoka, Talal Silo, aki időközben Törökországba szökött. Az Egyesült Államok állítólag azért támogatta a megállapodást, mert gyors győzelmet akart Rakkában.Beérte Lionel Messit Cristiano Ronaldo: ötödször is aranylabdás!
Bejött a papírforma, a France Football szavazásán ismét Cristiano Ronaldo nyert. A portugál klasszis ötödször lett a legjobb a szavazáson, ezzel beérte Lionel Messit.A szcientológusok vallásüldözés címén tüntetnek szombaton
Példátlan összefogásra készülnek a szcienológusok az Emberi Jogok Világnapjának előestéjén, szombaton, a vallásüldözés megfékezésére – tudatják közleményükben. A korábban kommunista módszereket is fölemlegető szervezet azért háborog, mert a NAV korábban nagyszabású ellenőrzést tartott a szervezetnél.Maróth: A kormány nem engedett a törököknek mecsetet építeni
Hiába a német szándék, Erdogan Törökországa már rég leválogatta a képzett menekülteket, és csak a képzetlenek jutnak el végül Európába – többek közt erről is beszélt Maróth Miklós akadémikus a csütörtöki Figyelőben megjelent interjúban, hozzátéve, ezért sem értelmezhető a bevándoroltatás, mint gazdaságélénkítő lehetőség. Arról is szólt, véleménye szerint reoszmanizáció folyik a Balkánon, ami Magyarországot is utolérte volna, de a kormány nem engedett a törököknek mecsetet építeni.Végignézik a rendőrök hogyan verik szét egy kóser étterem ablakait Hollandiában (VIDEÓ)
Egy palesztin zászlót lengető férfi törte be egy kóser étterem ablakait Amszterdamban csütörtökön - közölte a holland rendőrség. Az incidensről videófelvétel is készült, amelyen a férfi látható, ahogy egy fehér szerszámmal összezúzza az étterem ablakait, majd belép a helységbe, ahonnan egy palesztin és egy izraeli zászlóval jön ki. Az ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkező tettes állampolgárságát nem közölték.Spinoza-interjú: kiverte a biztosítékot a balliberálisoknál Vona Gábor szereplése
Nem legitimálni akarta Vona Gábort, amikor meghívta beszélgetni, a vizit a magyar politikai élet szereplőit bemutató sorozat része volt – közölte a Magyar Narancs csütörtöki számában megjelent interjújában Sándor Anna. A Spinoza ház vezetője elmondta, hogy Vona látogatása komoly hisztériát váltott ki a helyet rendszeresen látogató balliberális kör tagjai között, amelyet ő túlzónak tartott.Magyarország állandó EBESZ-megfigyelők telepítését kéri Kárpátaljára
Magyarország állandó EBESZ-megfigyelők telepítését kezdeményezi Kárpátaljára - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bécsben. Magyarország korábban számos területen elkötelezetten támogatta Ukrajnát, de nagy csalódást okozott számára a szeptemberben elfogadott oktatási törvény, amely jelentősen csorbítja a nemzeti kisebbségek anyanyelven való tanuláshoz fűződő jogait - tette hozzá.Íme a kapcsolat Soros pécsi civiljei és az egykori korrupciós vízműbotrány között
"A vér nem válik vízzé", vagy "a név kötelez", esetleg "kutyából nem lesz szalonna" - ilyen és ehhez hasonló közhelyeknek is beillő okosságok juthatnak eszünkbe, amikor a két nappal ezelőtti cikkünkben szereplő Soros-szervezet, az Emberség Erejével Alapítvány tagjainak krédóját vizsgáltuk. Persze a gyermek nem vállalhat felelősséget szülei cselekedeteiért, az azonban mindenképp figyelemre méltó, miként kerülnek a milliárdos "filantróp"ernyője alá egykori balos politikusok és pécsi botrányhősök gyermekei.Ausztriában fogták el a csengelei leszámolás feltételezett elkövetőjét
Negyvennyolc órán belül kattant a bilincs a brutális bűncselekmény feltételezett elkövetőjének kezén – írja a police.hu. A férfit, akit a csengelei pihenőhelyen elkövetett leszámolással gyanúsítanak, Ausztriában fogták el.Nyolcszáz millió eurót költött Magyarország a német határvédelemre
Magyarország azzal, hogy a határvédelemre költött 800 millió eurót, a Németországgal legszolidárisabb európai állammá vált - Szijjártó Péter a szocialista Martin Schulz nyilatkozatára reagált, amelyben a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) közölte, Magyarország egyre jobban eltávolodik az uniótól.Setét Jenő elképedt a balliberális elit felelőtlenségén
Hazudik a néppártosodást igazolni akaró, konszezus látszatát igazolni kívánó kommunkációjában a Jobbik – mondta az ismert roma aktivista, Setét Jenő a Magyar Narancs csütörtöki számában megjelent interjújában. Az Ide Tartozunk Egyesület vezetője szerint A Jobbik látszólagos változása nem meggyőződésen alapul, hanem azon, hogy másképp már nem tudták növelni a szavazótáborukat.Eladó az SZDSZ egykori sasfészke, bánatpénz jár a pártnak
Nyilvános pályázatot írtak ki a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) egykori, budapesti pártirodáinak megvételére a Cégközlöny legfrissebb számában – írja az MNO.hu. A kiírás szerint a vételárból minden esetben bánatpénzt kell átutalni az egykori párt bankszámlájára.Az MSZP szerint a kormány csak a sajtóban emelte az egészségügyi béreket
Az MSZP szerint a kormány csak a sajtóban emelte meg az egészségügyben dolgozók bérét. Az ellenzéki párt 2020-ig uniós szintre hozná az ágazat munkavállalóinak keresetét. A szocialisták szerint az ágazat dolgozóinak 12 százalékos emelést ígért a kormány, de egy részük - 15-16 ezer egészségügyi munkavállaló, köztük szakápolók, nővérek műtősök - nem kaptak egy fillért sem.Ajánljuk még

























