Parlamenti trollkodással támogatná az LMP a szegény családokat
A közösségi portálon kelt ki magából Szél Bernadett, az LMP társelnökére amiért a házelnök, a létező legnagyobb, bírságot szabta ki rá, miután párttársával, Hadházy Ákossal megzavarták a parlamenti ülés rendjét. A két LMP-s "Hazudik!" feliratú A4-es papírlakokkal hadonászott Németh Szilárd képviselő mellett, amikor az felszólalt a plenáris ülésen.Elítélték a rendőrökre támadó kutasi romákat
Elítélte a Nagyatádi Járásbíróság csütörtökön azokat, akik rendőrökre támadtak szeptemberben a Somogy megyei Kutas településen - tájékoztatott a Kaposvári Törvényszék szóvivője. Emlékezetes, egy szeptemberi rendezvényen az egyik vádlottal szemben közterületi vizelés miatt rendőrök intézkedtek, mire testvérével a rendőrökre támadtak.Végveszélyben a döner Németországban
Végveszélybe kerülhet egy tervezett uniós szabály miatt az egykori Nyugat-Berlinben kifejlesztett török gyorsétel, a döner - írta csütörtökön a Bild című német lap. A beszámoló szerint az Európai Parlament (EP) környezetvédelmi bizottsága a Zöldek és a szocialisták nyomására kezdeményezte, hogy az egészségi kockázatok miatt tiltsák meg a foszfát használatát a dönerhús-gyártásban.Polt: Tovább csökken a bűncselekmények száma
A bűncselekmények számának további csökkenéséről számolt be Polt Péter legfőbb ügyész a parlament előtt. Bár a regisztrált bűncselekmények száma 3,8 százalékos emelkedést mutatott 2016-ban, amikor meghaladta a 290 ezret, ez egy húszezer részcselekményből álló Zala megyei csalássorozat eredménye. Az MSZP szerint ugyanakkor az ügyészek 99 százaléka ugyanis példamutatóan és kiemelkedően végzi a munkáját, a felsővezetés és bizalmasai azonban szerinte a puha diktatúra egyik pillérét alkotják. Az LMP azt nehezményezte, hogy Farkas Flórián még mindig szabadlábon, és széles vigyorral köti meg a Fidesszel a választási együttműködést.Megszórja dollárral a magyar vidéket Soros
Vidéki terjeszkedésbe kezd a Soros György üzletemberhez kötődő Nyílt Társadalom Alapítvány, amely hamarosan több százezer dollárt oszt majd szét dél-dunántúli és észak-alföldi civil kezdeményezések között, így szállva szembe a kabinettel. A soros-szervezet szóvivője úgy fogalmazott, "mélyebbre kell menni a társadalmi gondok kezelésében".Csizmadia: Orbán elhatározta, nagy pártot csinál a Fideszből
Orbán azt értette meg, hogy liberális módszerekkel nem lehet sikeresen vezetni piac, verseny és polgári öntudat nélküli országot - nyilatkozta Csizmadia Ervin politológus a Hvg-nek. A szakember azt is mondta, az Orbán-rendszer nem zsákutca, hanem a magyar politikatörténet szerves része.A Jobbik előretörése jelenti a legnagyobb veszélyt a magyar zsidóságra
Az európai zsidókat két oldalról éri fenyegetés, a Jobbikhoz hasonló, szélsőjobboldali politikai pártok részéről, és az újonnan befogadott migráns közösségek iszlamista tagjai felől - írja egy londoni székhelyű zsidó lap az európai zsidóság jövőjéről tartott budapesti konferencia kapcsán. Egy másik lap kiemelte, a Jobbik néppártosodása csak a felszínen ment végbe, vidéken ugyanazok a roma- és zsidóellenes szólamok jellemzik a pártot.Merkelre várva - Válságban a német ügyvezető kormány
Feszült hangulatban, az ügyvezető kormány munkáját nehezítő bizalmi válság közepette folytatódik Németországban az úgynevezett Jamaica-koalíció gondolatának bukása miatt megbicsaklott kormányalakítási folyamat, a legnagyobb pártok vezető csütörtök este tárgyalnak az államfővel a megoldás lehetőségeiről.Így zavarja össze a Jobbik új szimpatizánsait az autonómia emlegetésével
A Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének vezetője arra szólította fel a román államot, hogy tartsák be az 1918-as gyulafehérvári határozatban tett ígéreteket és az ott élő magyarok számára biztosítsák a nemzeti szabadságot. Románia a mai napig másodrendű polgárként kezeli a közel másfél milliós magyarságot, miközben folyamatosan gáncsolja a székely autonómiatörekvéseket - összegzett.Orbán a kommunisták táskahordozója - Német sajtószemle Közép-Európáról
A Frankfurter Allgemeine Zeitung arról ír, a V4-csoport osztályelsőkből, az Unió számkivetettjeivé vált, Orbán Viktort egyenesen Putyinnal és Erdogannal emlegetik egy lapon. A konzervatív lap lap ugyanakkor hozzáteszi, Kelet-Európa nehezen viseli, hogy a kommunista társadalommérnökök után az EU és az IMF neoliberális tervezői is rajtuk gyakorolják ideológiájukat. A liberális Die Zeit ugyanakkor arról ír, Orbán a kínai kommunisták táskahordozójává vált.Mi marad Soproni Tamásból az üvöltése nélkül? - KDNP-MOMENTUM vita a civil törvényről
A momentumos Soproni Tamás végre kipróbálhatja magát a felnőttek világában is, mivel a Mathias Corvinus Collegium jóvoltából egy asztalhoz ülhet Hollik Istvánnal, a KDNP szóvivőjével, hogy a civil törvényről értelmes vitát folytassanak. A december 8-ára tervezett rendezvény feltétele, hogy Soproni Tamás addigra megtanul viselkedni, az ügy előzménye ugyanis az, hogy a mozgalmár Juhász Pétert meghazudtoló üvöltéssel próbálta Hollik Istvánba belefolytani a szót.Walesa régebben jobb véleménnyel volt Orbán Viktorról
Vadai: Nagy kaliberű bűnözők számára biztosít mentességet a Fidesz-tagkönyv
Az igazságszolgáltatás csak a kisstílű tolvajokat éri utol, a nagy kaliberű bűnözők számára továbbra is mentességet biztosít a Fidesz-tagkönyv - írja közleményében Vadai Ágnes. A DK-s politikus hozzátette, a kormányváltás és az ügyészség függetlenségének helyreállítása után azonban rájuk is sor kerül.A kötelező kvóták helyett kompromisszumos javaslattal álltak elő az észtek
Egy kicsit megint engedett az MSZP Gyurcsány Ferencnek
Sajtóhírek szerint Molnár Gyula holnap, pénteken bejelenti, hogy megszületett az MSZP és a DK választási megállapodása, ám Mesterházy Attila az ATV-n úgy nyilatkozott, hogy akkor kell kongresszust szervezni, ha az az együttműködés és a stratégia tartalmi részéről is dönthet. Az MSZP korábbi miniszterelnök-jelöltje azonban engedékenyebb hangot ütött meg a héten kiszivárgott megállapodási listával kapcsolatban, mint korábban Molnár Gyula és Kunhalmi Ágnes.Érdekből bünteti az LMP-t Kövér László?
A jelenlegi szabályozás szerint a ház elnöke érdekelt a minél gyakoribb és minél magasabb büntetések kiszabásában, mert ezen pénzek utána az általa irányított Országgyűlés által elkölthető összeget növelik – írja az LMP közleményében. A párt azt nehezményezi, hogy Szél Bernadett és Hadházy Ákos pénzbüntetést kapott a parlamenti ülésen folytatott viselkedése miatt.Terméketlen, fogyatkozó őslakosság, sokasodó muzulmánok – Ilyen jövő vár Európára
Mindenképpen emelkedni fog a muzulmán lakosság aránya Európában a következő évtizedekben, 2050-re a jelenlegi 4,9 százalékhoz képest a 7,4-14 százalékot is eléri a bevándorlás mértékétől függően – jósolta egy csütörtökön nyilvánosságra hozott tanulmányában az amerikai Pew kutatóintézet.Ajánljuk még

























