Molotov koktélokat dobtak álarcosok egy zsinagógára Svédországban
Gyújtópalackkal dobáltak meg egy zsinagógát álarcosok a svédországi Göteborgban szombaton késő este, senki sem sérült meg - közölte a helyi sajtó.Borbély Alexandra a legjobb női főszereplő
Borbély Alexandra kapta a legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért szombat este Berlinben.Fél évet bírt ki Kispesten Marco Rossi utóda
A Bp. Honvéd labdarúgócsapata azonnali hatállyal felbontotta a csapat vezetőedzője, Erik van der Meer szerződését. Az új edző már megvan, de még nem tudni, ki az.Pszichológus: Karácsony Gergely maga a politikai egoizmus
A politikai egoizmust a zuglói polgármester testesíti meg: mindegy hogy hol, de minden áron elől lenni. Így vélekedett Karácsony Gergelyről egy neve elhallgatását kérő pszichológus a hirado.hu-nak. A portál azután kérte ki a szakember véleményét, hogy a Párbeszéd társelnöke és Molnár Gyula MSZP-elnök eddig folyamatosan cáfolták azt a sajtóban néhány napja felröppent hírt, miszerint Karácsony lehet az MSZP miniszterelnök-jelöltje, majd ma, az MSZP programismertető rendezvényén egyszer csak bejelentették a hírt.Trócsányi László: kettős mércét alkalmaz az EB
Kettős mércét alkalmaz Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehországgal szemben az Európai Bizottság a kötelező kvóta ügyében az Európai Bíróság előtt indítani tervezett eljárással - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter szombaton, miután találkozott Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszterrel.Egy félidő alatt ötöt lőtt a Real Madrid a Sevillának
Tekintélyt parancsoló győzelmet aratott a Real Madrid a Sevilla ellen a spanyol bajnokság szombat délutáni meccsén. A friss aranylabdás Cristiano Ronaldo kettőt lőtt – ezzel megduplázta bajnoki góljainak számát –, a Real már a szünetben beállította az 5–0-ás végeredményt.Király büntetőt védett, a Fradi után a Videotont is legyőzte a Haladás
Bejött az edzőváltás Szombathelyen: a Ferencváros után a Videotont is legyőzte a Haladás hazai pályán. A Haladás legendája, Király Gábor büntetőt is védett. A címvédő Honvéd is nyert a Paks ellen, a Diósgyőr a Debrecent győzte le.Száznégy évet élt, meghalt Kisgyörgy Lajosné sportlövő
Életének 104. évében elhunyt Kisgyörgy Lajosné egykori sportlövő és edző, 123-szoros országos bajnok - tudatta a sportági szövetség az MTI-vel szombaton.Karácsonyig megállapodna az Együtt az egyéni választókerületi koordinációról
Még karácsony előtt megállapodna az Együtt az egyéni választókerületi koordinációról a demokratikus ellenzéki pártokkal - mondta Szigetvári Viktor az Országos Politikai Tanács ülését követően szombaton.Osztályfőnöki órát tartott a Momentumnak Hollik István (PS-videó!)
Most már az ATV is tárgyalja Havas Henrik ügyét
Hétfőn egyeztet Németh Szilárd, az ATV vezérigazgatója arról, hogy indítsanak-e vizsgálatot Havas Henrik ügyében, miután már két ismert nő is szexuális zaklatással vádolja a tévést - írja az Origo. A portál szerint kiderült az is, hogy a műsorvezető nem mondott igazat, amikor azt írta a Facebookon, hogy a vezérigazgató megígérte neki, hogy az ATV egy őt támogató nyilatkozatot fog közzétenni.Több tizenévessel is lehetett a kadarkúti tanárnő
Több fiatalkorúval is kapcsolata lehetett annak a kadarkúti tanárnőnek, akiről a napokban kiderült, hogy viszonyt folytatott egy 15 éves diákjával - írja a Blikk.Iraki miniszterelnök: vége az Iszlám Állam elleni háborúnak
Bejelentette az Iszlám Állam (IÁ) terrorista szervezet elleni, három éve kezdődött háború végét Haider al-Abádi iraki kormányfő szombaton.KKM: növekszik a nyomás Ukrajnán az oktatási törvény miatt
Egyértelműen növekszik a nyomás Ukrajnán azt követően, hogy pénteken két fontos nemzetközi szervezet is megerősítette az ukrán oktatási törvénnyel szemben megfogalmazott magyar kritikákat - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kommunikációért és parlamenti koordinációért felelős helyettes államtitkára szombaton.Kormánypártok: nyomásgyakorlás és zsarolás kezdődött Magyarországgal szemben
A kormánypártok szerint példátlan nyomásgyakorlás és zsarolás kezdődött az országgal szemben az Európai Unióban azért, mert Magyarország útjában áll a Soros-tervnek - erről Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője beszélt szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.Ennyit az elvekről: Karácsony Gergely felajánlkozott az MSZP-nek, a pártelnök rábólintott
Molnár Gyula azt javasolja az MSZP elnökségének, hogy fogadja el Karácsony Gergely és a Párbeszéd ajánlatát, vagyis tulajdonképpen bejelentette, hogy az MSZP elfogadja miniszterelnök-jelöltjének a zuglói polgármestert. A pártelnök az MSZP választási programjának fő üzeneteként pedig azt jelölte meg, hogyan lesz negyedik magyar köztársaság.Közel kilenc millió forintot gyűjtöttek egy nap alatt - állítja a Jobbik
Egy nap alatt közel 9 millió forint pénzadomány érkezett a párt bankszámlájára - írta közleményében a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Azután kértek segítséget „támogatóiktól”, hogy az Állami Számvevőszék a napokban több mint 660 millió forintra büntette őket, mert a párt 331 millió 660 ezer forint tiltott támogatást fogadott el.Ajánljuk még

























