Szijjártó: a külhoni magyarság sorsa nem alku tárgya
A külhoni magyarság sorsa nem alku tárgya, Ukrajnának vissza kell vonnia az oktatási törvény kisebbségeket sértő rendelkezéseit - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.A DK szerint törvénytelen a plakátjaik letakarása
A Demokratikus Koalíció EP-képviselői bíróságon támadják meg azokat a kormányhivatali határozatokat, amelyek értelmében országszerte le kell takarni az "Orbán vagy Európa? Válassz!" feliratú plakátjaikat.Orbán: Magyarországot "a Jóisten is arra teremtette", hogy kiemelkedő legyen a logisztikában
Magyarországon minden készen áll ahhoz, hogy a következő évek a gazdasági sikerek jegyében teljenek el - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Pest megyei Pátyon, a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. beruházásában épült új nemzetközi logisztikai központ megnyitóján.Völner: a kvótarendszer a gyakorlatban embervásárként működne
Az Európai Egyesült Államok kikiáltásához vezető út egyik fontos állomása lenne a kötelező betelepítési kvóta, nagyobb számú idegen csoportok szisztematikus beköltöztetésével ugyanis gyorsan szét lehetne zilálni Európa ma még egységes nemzeteit - mondta a Magyar Időknek Völner Pál, aki szerint a kvótarendszer a gyakorlatban egyfajta embervásárként működne.Ilyen még eddig nem történt: az ENSZ a világ összes kikötőjéből kitiltott négy teherhajót
A világ egyetlen kikötőjében sem köthet ki négy teherhajó, mert a gyanú szerint megsértették az Észak-Koreával szemben bevezetett ENSZ-szankciókat - jelentette be helyi idő szerint hétfőn Hugh Griffiths, a szankciók betartását felügyelő szakértői bizottság koordinátora.A börtönből akart merényleteket kitervelni két iszlamista Franciaországban, de lebuktak
Vádat emelt Franciaországban egy terrorellenes bíró egy 28 éves kameruni és egy 22 éves francia férfi ellen, mert a vád szerint Párizs külvárosában található börtönükből akartak terrortámadásokat kitervelni.Szijjártó: Magyarország kezdeményezni fogja az Ukrajna-EU társulási megállapodás felülvizsgálatát
Az új ukrán oktatási törvény rosszabb helyzetet teremt a magyarok és más kisebbségek számára, mint amilyen helyzetben a Szovjetunióban voltak az oktatás terén - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Ungváron az MTI-nek, aki az európai uniós tagországok külügyminisztereinek jövő heti tanácskozásán kezdeményezni fogja az EU-ukrán társulási megállapodás felülvizsgálatát.A Las Vegas-i lövöldöző a mészárlás előtt lábon lőtt egy biztonsági őrt
A Las Vegas-i lövöldözés elkövetője, Stephen Paddock a tömegmészárlás előtt pár perccel meglőtte a szálloda egyik biztonsági őrét is - osztott meg egy eddig nyilvánosságra nem került információt Joe Lombardo seriff hétfői sajtótájékoztatóján.Gulyás: aki elhiszi, hogy előre megnyerte a választást, el fogja azt bukni
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint a kormánypártoknak nem szabad elhinniük, hogy előre megnyerték a jövő évi parlamenti választást. Véleménye szerint semmilyen jel nem mutat arra, hogy Botka László visszalépése az MSZP miniszterelnök-jelölti tisztségétől a centrális erőtér végét jelentené. A fideszes politikus elképzelhetőnek tart valamiféle együttműködést, koordinált kampányt a baloldal és a Jobbik között a választáson, de az szerinte semmiképp nem lesz formális szövetség.Gyászolnak a magyar rendőrök: 30 éves bajtársuk vesztette életét szolgálatteljesítés közben
Németh Gergely rendőr törzsőrmester, a Készenléti Rendőrség járőrvezetője volt az egyik áldozata annak a balesetnek, ami az M5-ös autópályán történt hétfőn. A járműben utazó rendőrök közül hárman súlyosan, tizenketten könnyebben sérültek meg - olvasható a rendőrségi közleményben.Elhunyt Nepp József rajzfilmrendező
Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező – tudatta családja hétfőn az MTI-vel. A magyar mozgókép mestere címmel is kitüntetett művészt életének 84. évében, október 6-án váratlanul érte a halál. Temetéséről később intézkednek.Alföldi szerint fasisztoid irányba megy az ország, a Soros-kampány pedig antiszemita
Rendes fasisztoid irányba mennek a dolgok az országban, a Soros-kampány pedig egyértelműen az antiszemita érzésekre játszik rá – nyilatkozta az Azonnali.hu-nak Alföldi Róbert a tőle megszokott hihetetlenül elfogult, hihetetlenül rettegő, hihetetlenül ballib stílusban. A rendező megnyugtatta az országot, hogy nem lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje.Orbán: Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország Európában
Európában ma kétfajta ország létezik: ahol biztonságos az élet és ahol nem az; Magyarország a legbiztonságosabbak egyike, köszönhetően jó rendőreinek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Hősök terén, a rendőrség állományába kinevezett 227 tiszthelyettes ünnepélyes eskütételén és a rendőrség új szolgálati gépjárműveinek szemléjén.Szijjártó: Brüsszel kudarcot vallott az európai biztonság garantálásában
A brüsszeli intézményeknek egyes tagországok folyamatos kritizálása helyett azzal kellett volna foglalkozniuk, hogy hogyan állítsák helyre Európa és az európai emberek biztonságát. Brüsszel kudarca miatt a NATO-nak nagyobb szerepet kell vállalnia az európai biztonság garantálásában - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Varsóban az MTI-nek, miután részt vett a közép-európai NATO-tagállamok (B9) külügyminiszteri találkozóján.Orbán a Soros-tervről: „Én tudom jól”
„Én tudom jól”, azaz Navracsics Tibor téved - nyilatkozta egy villámkérdésre válaszolva az atv.hu-nak Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint az Európai Bizottság a Soros-tervet hajtja végre, vagyis Navracsics Tibor téved, amikor azt állítja, hogy nem szerepel az milliárdos „migráns barát” kívánságainak végrehajtása a bizottság munkatervében.Gulyás Gergely fogadta a Czeglédy-ügy károsultjait
A Czeglédy-ügyben a Demokratikus Koalíciónak (DK) és az egész magyar baloldalnak politikai felelőssége van - mondta a Fidesz frakcióvezetője hétfőn újságíróknak, miután találkozott a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének elnökével és a megkárosított diákok küldöttségével.Tisztogat az új főszerkesztő a Zoom.hu-nál
Ajánljuk még

























