Pesti Srácok

konzervatívok

Nem vagy egyedül, ha fontos a kereszt és a haza – elindult a Megafon Központ

Dezse Balázs Magyar ugar 2020 július 22.
Teljesen megváltozott a világ. A hagyományos, konzervatív értékekben, úgy tűnik már senki nem hisz, Isten senkit nem érdekel. Azt is hihetnénk, hogy a nyugati félteke lakosságának többsége egyet ért a Black Lives Matterrel, azzal, hogy a fehérek is feketék és/vagy vállaltan melegek, esetleg transszexuálisok, akik nem ismerik el, hogy létezik biológiai nem. Annak ellenére hogy ennek hiánya a transzneműség létezését is kétségbevonja-de egy logikai probléma nem akadálya a haladásnak. Egyébként egyáltalán nem ilyen tragikus a helyzet, sőt, bebizonyosodni látszik, hogy a haladó liberális gondolkodás az, ami romlásba és pusztulásba taszítja a világot. Viszont az állítólagosan „közösségi” média észrevétlenül, “békés szándékkal”, igen toleránsan hallgattatja el azokat, akik nem elég nyitottak a fentebb vázolt “forradalomra”. A “hátravinni, agyonlőni” módszerek még váratnak magukra, de nem sok jóra számíthat az, aki az online térben szeretné elmondani az ellenvéleményét, még akkor sem, ha ők a többség. Éppen ezért indult el Kovács István jóvoltából a Megafon Központ, egy olyan felület, amely ténylegesen is engedi a vélemények szabad áramlását, és nem szeretné hagyni, hogy egy hangos, dühös és mindenre képes kisebbség romba döntse mindazt, amire a civilizációnk eddig épült.
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.