Nem vagy egyedül, ha fontos a kereszt és a haza – elindult a Megafon Központ
Teljesen megváltozott a világ. A hagyományos, konzervatív értékekben, úgy tűnik már senki nem hisz, Isten senkit nem érdekel. Azt is hihetnénk, hogy a nyugati félteke lakosságának többsége egyet ért a Black Lives Matterrel, azzal, hogy a fehérek is feketék és/vagy vállaltan melegek, esetleg transszexuálisok, akik nem ismerik el, hogy létezik biológiai nem. Annak ellenére hogy ennek hiánya a transzneműség létezését is kétségbevonja-de egy logikai probléma nem akadálya a haladásnak. Egyébként egyáltalán nem ilyen tragikus a helyzet, sőt, bebizonyosodni látszik, hogy a haladó liberális gondolkodás az, ami romlásba és pusztulásba taszítja a világot. Viszont az állítólagosan „közösségi” média észrevétlenül, “békés szándékkal”, igen toleránsan hallgattatja el azokat, akik nem elég nyitottak a fentebb vázolt “forradalomra”. A “hátravinni, agyonlőni” módszerek még váratnak magukra, de nem sok jóra számíthat az, aki az online térben szeretné elmondani az ellenvéleményét, még akkor sem, ha ők a többség. Éppen ezért indult el Kovács István jóvoltából a Megafon Központ, egy olyan felület, amely ténylegesen is engedi a vélemények szabad áramlását, és nem szeretné hagyni, hogy egy hangos, dühös és mindenre képes kisebbség romba döntse mindazt, amire a civilizációnk eddig épült.
Minden jobboldali konzervatív, aki használja a közösségi médiát találkozott már többek között a “Shadow Ban” nevű módszerrel, ami magyarul annyit tesz, “rejtett letiltás”. Valójában ez mégsem annyira rejtett, hiszen az ember a saját oldalán látja a számokat, és gyanúsnak tűnik, amikor egy bejegyzést – tegyük fel – közel ötszázan láttak, annak ellenére, hogy alig van rajta néhány megosztás. Ez az egyik legidegesítőbb módszer, amivel blokkolják a tartalmakat, a vélemények szabad mozgását, de olyan is előfordul, hogy egy eseményt nem lehet megszponzorálni, vagyis nem lehet fizetni azért, hogy az embert ne büntessék a fentebb említett módszerrel. Erre elég ok nekik, hogy az esemény borítóján van egy magyar zászló, netán szerepel benne egy olyan szó, amely nem felel meg a "közösségi alapelveknek". Ezeket az „alapelveket” pedig éppen annyi módon lehet értelmezni, mint a Koránt, vagyis gyakorlatilag úgy, ahogy az ember (pontosabban a cenzor) akarja.
Kell egy saját
A Facebook, a Twitter és a Google tényleg kénye-kedve szerint dönt egy vélemény élete és halála fölött, így régóta beszélünk is a problémáról. A konzervatív köröknek kellene egy saját platform, egy saját projekt, egy jobboldali Facebook, egy véleménybázis, ahová nem ér el a kezük azoknak, akiknek már nemcsak egy internetező véleménye szabadon eltüntethető, de Kolumbusz szobra is bűnös dolog, és az önkényüket már meg sem próbálják eltitkolni, akkora “erkölcsi” fölényre tettek szert. Ezért indult a Megafon Központ, amelynek célja, hogy olyan platformot hozzon létre, amely közösséget teremt, ahol az online térben a véleményük miatt üldözöttek, töröltek, letiltottak „védett” helyen lehetnek és megtudhatják, hogy milyen sokan is vannak. Reméljük ez csupán az első ilyen kezdeményezés, amelyet több tucat követ még a közeljövőben, mert már nagyon nagy a baj. Konzervatívnak lenni sokkal nagyobb rizikó, sokkal nagyobb lázadás, mint most bármi más. A templomba járás, és ezzel a keresztet a lázadás szimbólumává tenni olyan vállalás, ami nem egyeztethető össze azzal, hogy az ember nyugodtan eszi a garantáltan életmentes műhúsból készült tofus burgert. Nem mintha ez lenne a gond a vegánokkal, -hiszen mindenki éljen úgy, ahogy jól érzi magát-, de egy táplálkozási mániából talán nem kellene kizárólagos politikai programot csinálni.
Nem vagyunk egyedül
A tengerentúlon egyébként nyüzsögnek az olyan fiatalok, akiknek nem tetszik a szép új világ. Ebben a körben megemlítendő és érdemes figyelni: Lauren Chenre, Hunter Avallone-ra, Mark Dice-ra, Lauren Southernre, Stephen Crowderre, Tucker Carlsonra, Tomi Lahrenre, a Blaze TV csapatára, és még rengeteg arcra, akiket egyébként a vlogomban rendszeresen bemutatok, mert fontos tudni, nem vagyunk egyedül, annak ellenére, hogy a legtöbb szimpatizáns nem mer hangot adni a gondolatainak, mert fél. Fél attól, hogyha kitudódik nem kap diplomát az ELTE-n, kirúgja a szivárványszínben pompázó multinacionális munkahely, vagy a zöldségesnél romlott árut tesznek a zacskójukba. Mert sosem lehet tudni ki kivel van. Pedig minél többen mutatják meg, hogy miben hisznek, annál bátrabbak lesznek mások is, és igen, a normalitás kerekedik felül a végén és ahhoz még forradalom sem kell. Ehhez azonban mindenkire szükség van, és akkor végre eljön az az idő, amikor nem kell többé félnünk, mert igenis vagyunk elegen.
