Csak 11 százalék teljesült az ígéretekből - teljes kudarc a kvótarendszer
Ahogy az várható volt, elutasította az Európai Bíróság a menedékkérők tagállamok közötti elosztását szolgáló uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák keresetet. Budapest és Pozsony még 2015 decemberében fordult az Európai Bírósághoz a 120 ezer menedékkérő áthelyezését célzó, kötelező jellegű mechanizmus ügyében, amely szerint a migránsok tömeges beáramlásának kezeléséhez segítséget kell nyújtani Olaszországnak és Görögországnak. Az áthelyezésekből az év közepéig csupán a meghatározott szám 11 százaléka valósult meg, így az EP korábban már felszólította a tagállamokat, hogy tartsák magukat a vállalt kötelezettségekhez és kiemelten kezeljék a családjuktól elszakadt gyermekeket és egyéb sérülékeny csoportokat.Fidesz: A román állam feladata a marosvásárhelyi katolikus gimnázium működésének biztosítása
A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium diákjainak szüleit hibáztatja Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelő amiatt, hogy az iskola több mint 300 diákja még mindig nem tudja, hol kezdi hétfőn a tanévet. A Fidesz szerint Románia rendszerváltás utáni demokratizálódásának egyik jelentős lépcsőfoka volt a kommunista időszakban elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása és a kisebbségi felekezeti oktatás kereteinek biztosítása, ezt ebben az esetben is elvárják a román kormánytól.Szlovákia tudomásul veszi és áttanulmányozza az ítéletet, Fico kitart
A szlovák kormány tudomásul veszi, tiszteletben tartja, részleteiben áttanulmányozza az Európai Bíróság ítéletét, s ezt követően foglal állást - közölte Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter szerdán Pozsonyban a bíróságnak a menedékkérők tagállamok közötti elosztását előíró uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák kereset ügyében hozott elutasító döntésére reagálva. Robert Fico szlovák miniszterelnök azt hangsúlyozta, Szlovákia tiszteletben tartja az Európai Bíróság kvótaügyben hozott döntését, de a kormány nem változtat eddigi álláspontján.A Momentumnak nem tetszik Juhász füttyjátéka
A Momentum elnökségi tagjainak nem tetszik Juhász Péter fütyüléses módszere, mivel az véleményük szerint negatív közösségi élményt ad, miközben a mozgalom inkább pozitív üzenetekkel akarja megszólítani a szavazókat. Mint a HVG.hu-nak adott interúban fogalmaztak, sokan belvárosi értelmiségi pártnak nevezik a Momentumot, holott a mozgalom képes válaszokat adni a külvárosi embereknek, vagy éppen a veszprémieknek is, és idővel az egész országot lefedik majd.Szijjártó: Az igazi harc csak most kezdődik
A magyar kormány szerint az Európai Bíróságon, a kvótaperben született döntés felháborító és felelőtlen - közölte a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatóján. Szijjártó Péter hangsúlyozta, "az igaz csata csak most kezdődik el", Magyarország minden jogorvoslati lehetőséget igénybe vesz, hogy a magyar emberek akarata ellenére ne lehessen az országba telepíteni senkit.A kormány vereséget szenvedett – Ellenzéki reakciók a kvótaper döntéséről
A kormány vereségeként értékelte a Magyar Liberális Párt, hogy az Európai Bíróság elutasította a menedékkérők tagállamok közötti elosztását szolgáló uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák keresetet. A nemrégiben LMP-s mezbe átöltözött Demeter Márta sajtótájékoztatón "hisztinek" nevezte, amit a magyar kormány az elmúlt másfél évben az üggyel kapcsolatban "művelt".Évtizedes ügyet zárt le a Készenléti Rendőrség
Évtizedes ügyet zárt le a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztálya, melyben két ügy összefonódása volt segítségükre. Az osztályon dolgozók a felderítetlen életellenes ügyekkel és régi, gyanús eltűnésekkel foglalkoznak, és nem adják fel a reményt, hogy sikerülhet ezeknek a végére járni - írta meg a police.hu.Kvótaper - Az Európai Bíróság elutasította a magyar és a szlovák keresetet
Elutasította az Európai Bíróság a menedékkérők tagállamok közötti elosztását szolgáló uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák keresetet - ismertette szerdai ítéletét a luxembourgi székhelyű bírói testület. Véleményük szerint a kvóták "hatékonyan és arányosan" hozzájárulnak Görögország és Olaszország terheinek csökkentéséhez, ezért alkalmasak a kitűzött célok elérésére.Alapjogokért Központ: Valószínűleg politikai döntést hoz az EB kvótaügyben
A jelek arra mutatnak, hogy politikai döntést hoz szerdán az Európai Bíróság a kvótaperben - mondta az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója az M1 aktuális csatornán. Kovács István szerint ez azt jelenti, a bíróság nem jogkérdésben mond majd ítéletet és elutasítja a magyar kormány keresetét. A kutató kizártnak tartotta, hogy a bíróság ossza a magyar kormány érvrendszerét.A szolidaritás kétirányú utca - Juncker válaszlevele Orbánnak
Az Európai Bizottság kész gyorsan megvizsgálni a magyar kormány kérését a határvédelmi költségekhez való további hozzájárulásról, amelynek megítélése konkrét, szükséges esetben indokolt lehet - írta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Orbán Viktor kormányfőnek küldött válaszlevelében. A levélben ugyan erről nem esett szó, de a bizottság egyik szóvivője pénteken kijelentette, hogy az unió továbbra sem finanszírozza határkerítések építését.Elpártolt Vonától a Jobbik értelmiségi holdudvara
Teljesen átalakult a Jobbik holdudvara, a régi értelmiségi támogatók, akik kritikusak Vona Gábor politikájával szemben, meghívást sem kaptak, míg mások nem is voltak kíváncsiak a soltvadkerti "pikniken" tartott előadására - írja a Magyar Idők. A lap szerint jelentősen változott a pártelnök mondanivalójának tartalma is, míg tavaly elismerően szólt a kormány számos intézkedéséről, idén már csak a durva kritika maradt.Észak-Korea válaszcsapással fenyegette meg az USA-t
Válaszcsapással fenyegette meg Észak-Korea kedden az Egyesült Államokat, amiért az a legerőteljesebb szankciók alkalmazását kérte Phenjannal szemben az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) előző napi, rendkívüli ülésén - jelentette kedden a KCNA észak-koreai hírügynökség. Közben Észak-Korea ENSZ-nagykövete újabb "ajándékcsomagot" helyezett kilátásba az Egyesült Államok felé, amellyel a vasárnap sikeresen lezajlott eddigi legnagyobb hidrogénbomba teszt folytatására, illetve egy interkontinentális ballisztikus rakéta fellövésére utalt.Borzalmas részletek derültek ki a svéd újságírónő rejtélyes haláláról
A tengeralattjáró fedélzeti nyílásának súlyos ajtaja csapódott rá Kim Wall svéd újságírónőre a gyilkossággal vádolt dán feltaláló, Peter Madsen szerint, akinek rejtélyekkel teli esete a híres skandináv krimik egyre több jegyét viseli magán. A 46 éves autodidakta mérnököt, tengeralattjárók és űreszközök tervezőjét kedden a nyilvánosság bevonásával hallgatták meg egy koppenhágai bíróságon, első ízben augusztus 11-i letartóztatása óta.106 éves afgán nő menedékkérelmét utasították el Svédországban
Elutasították egy 106 éves afgán nő menedékkérelmét a svéd hatóságok: az idős asszonyt annak idején a fia és az unokája cipelte át hegyeken, sivatagokon és erdőkön, hogy menedékre leljenek Európában.Az amerikai kormány hatályon kívül helyezi az illegális bevándorló fiatalokat védő DACA-programot
Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter kedden Washingtonban bejelentette, hogy a kormány hatályon kívül helyezi az illegális bevándorló fiatalokat védő DACA-programot. A miniszter bejelentése után Donald Trump elnök is közleményt adott ki, a többi között azt hangoztatva, hogy fokozatos folyamatról van szó. Sessions alkotmányellenesnek minősítette az előző amerikai elnök, Barack Obama által öt évvel ezelőtt elnöki rendelettel bevezetett, Elhalasztott Intézkedés a Gyermekkorban Érkezetteknek (DACA) nevű programot.Vádat emelt az ügyészség a lövöldöző rendőrrel szemben
Emberölés kísérlete miatt vádat emelt az ügyészség a csepeli társasházban lövöldöző volt budapesti rendőrtiszttel szemben - értesült a Hvg. A férfi tavaly decemberben szolgálaton kívül, ittas állapotban, egy rövid szóváltást követően nyitott tüzet önvédelmi fegyverével.Lemondott a román védelmi miniszter
Lemondott Adrian Tutuianu román védelmi miniszter kedden, miután a média a védelmi tárca egy aznapi közleményét úgy értelmezte, hogy a tárcánál nincs elég pénz a szeptemberi zsoldokra és fizetésekre.Ajánljuk még

























