Emir Kusturica, a balkán őspunkja "orbánista tempóban" kommentálta a migrációs válság okait
Soros György-ellenes húrokat penget a világhírű szerb filmrendező-színész, Emir Kusturica – írja a Figyelő. A szerb rendező a nyugati, kozmopolita művészelittel való szembenállását korábban sem rejtette véka alá. A tény a következő: megveti őket. Titokban már elkezdtük a visszaszámlálást, Kusturica mikor kerül ki (végre) az egyetemes filmművészeti nagykánonból, mikor lesz (végre) féltehetség, (rövid, gyakorlatilag értéktelen) karrierje alkonyára megsavanyodott félőrült, keleti vadember, elkoszlott balkáni fasiszta, semmire nem jó "szerb kutya".A kormány elkötelezett a kiskereskedelmi akcióterv végrehajtása mellett
Lázár János levélben biztosította a Tescónál sztrájkkészültséget hirdető szakszervezetet: a kormány támogatja a dolgozók törekvéseit, és szükségesnek tartja a bérek, illetve a létszám megfelelő rendezését - írja keddi számában a Magyar Idők. A laphoz eljutott levél szerint ősszel újra a parlament elé kerülhetnek olyan javaslatok, amelyek a kormány 2010-ben megkezdett kereskedelempolitikáját folytatják.Interkontinentális ballisztikus rakétát szállítanak Észak-Korea nyugati partvidékére
Észak-Korea feltehetően egy interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) szállít a nyugati partvidékére - jelentette kedden az Asia Business Daily című szöuli napilap meg nem nevezett hírszerzési forrásra hivatkozva.Két férfit vehettek őrizetbe a borsodnádasdi tinilány meggyilkolásával összefüggésben
Bár a rendőrség csak keddre ígért tájékoztatást, a TV2 Tények című hírműsorának információi szerint két férfit vettek őrizetbe a borsodnádasdi tinilány meggyilkolásával összefüggésben. Állítólag az őrizetbe vett férfiak beismerték a gyilkosságot, és kéjgyilkosságot említettek a hírműsorban.Reviczky Gábor Kossuth-díjas színész szerint abszurdum azt mondani, hogy ellopják az uniós pénzeket
Reviczky Gábor Kossuth- és Jászai díjas színművész szerint az Orbán-kormány "piszkosul helyrehozott" egy olyan országot, ami, ha marad a Gyurcsány-kormány, rosszabbá vált volna, mint Görögország.Szél Bernadett lett az LMP miniszterelnök-jelöltje
Szél Bernadett, az LMP társelnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelentette be miniszterelnök-jelöltségét, és rögtön vitára hívta a többi jelöltet.Sportkocsival pózol a közösségi médiában a nemi erőszakkal gyanúsított migráns
Letartóztatták a múlt héten Riminiben történt nemi erőszak negyedik elkövetőjét is - írta meg a 888.hu. Csoportos erőszakban való részvétel gyanújával vették őrizetbe a a 20 éves kongói migránst, aki luxuscikkekkel szeret pózolni a közösségi médiában.Sváby: Nem volt elfogult a bulinegyedes riportunk, de a hányást takarítsák föl a falatozóm elől
Színes-szagos riportot sugárzott a fővárosi „bulinegyedről” az ATV-n a Sváby András-féle Heti napló. Ami önmagában nem baj. Sőt. Ám az elfogulatlanság látszatát sajnos nem sikerült fenntartani, és a műsor inkább a vendéglátósok pártjára állt a hányásszagban sínylődő, emberszart kerülgető erzsébetvárosi lakókkal szemben, de méginkább az egyrészt-másrészt pártjára, ahol tulajdonképpen mind a két fél ártatlan és jót akar, csak hát a körülmények. Persze, a hangsúlyok érthetőek, a műsorvezetőnek magának csinos kis falatozója van a térségben (Paneer néven), ami nappal klasszikus street food helyiség, míg éjszaka tulajdonképpen etetőként funkcionál két itató között a részeg hordák számára. Egyrészt-másrészt.A lengyel kormányfő szerint Európát a terrorizmus mellett a bevándorlók kulturális gyökereinek hiánya is veszélyezteti
Nemcsak a terrorizmus veszélyezteti Európát, hanem a kulturális gyökerek hiánya is a bevándorlók egy részénél - jelentette ki Beata Szydlo lengyel kormányfő hétfőn megjelent interjújában, utalva az olaszországi Riminiben megerőszakolt lengyel turista esetére.Kósa Lajos: az emberek biztonsága nem pénzkérdés
A magyar emberek biztonságát, szabadságát meg kell védeni, és ez nem pénzkérdés - mondta Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.Csalók éltek vissza a paksi atomerőmű nevével
Csalókra hívta fel a figyelmet az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., amelynek nevében ismeretlenek áron alul kínáltak acél- és faárukat cégeknek.A magyar családok biztonsága érdekében kellett meghosszabbítani a válsághelyzetet
A határvédelemhez kapcsolódó szigorú intézkedések fenntartására a magyar családok biztonsága érdekében volt szükség - indokolta hétfőn a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának, hogy miért volt szükség a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet meghosszabbítására.Németh Szilárd: az egész Jobbik nyugdíjasszapuló
Németh Szilárd Fidesz-alelnök szerint az egész Jobbik magáévá tette az ellenzéki párt elnökének, Vona Gábornak a nyugdíjasokkal kapcsolatos álláspontját, "provokációját", hiszen a Jobbik más politikusai sem kértek még bocsánatot az idős emberektől.Hintabaleset - A Veszprémben ápolt sérült hamarosan elhagyhatja a kórházat
Hamarosan elhagyhatja a veszprémi kórházat az a még ott ápolt 14 éves fiú, aki szombaton sérült meg a várpalotai rendezvényen felállított kalapácshinta meghibásodása miatt. Továbbra is életveszélyes azonban az állapota annak a 18 éves fiatalembernek, akit koponyasérüléssel a győri kórházba szállítottak.Pert indít a Magyar Nemzeti Bank az mno.hu-val szemben
Hamis állítások jelentek meg a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi irodáiról. A hamis hivatkozás és a valótlan tartalmú állítások miatt a jegybank jogi eljárást kezdeményez - tudta meg a hirado.hu.Szijjártó: „A kerítés a védekezés szíve, közepe”
Aki a határvédelmet nem sorolja a szolidaritás kérdéskörébe, az nem érti Európa jelenlegi helyzetét, és az a szolidaritás, amely nem hajlandó figyelembe venni a határvédelmet, nem igazi szolidaritás - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján.Közel 130 ezren írták alá a Soros elleni petíciót
A szükséges százezer helyett közel 130 ezer aláírás gyűlt össze az Egyesült Államokban Soros György milliárdos ellen, így a Fehér Háznak foglalkoznia kell az üggyel- írja a 888.hu. Az amerikai milliárdos ellen a petitions.whitehouse.gov oldalon indítottak aláírásgyűjtést, melyben arra kérik a szövetségi kormányt, hogy lépjen fel Sorossal szemben, aki szándékosan és szisztematikusan próbál lázadást szítani az Egyesült Államokban.Ajánljuk még

























