Luis Suárez harmadszor az év góllövője
Brutális szélvihar tépázza Lengyelországot
Óriási szél volt Lengyelországban is, a viharban hét ember sérült meg. Több mint hatvanezer háztartás maradt áram nélkül a Lengyelországban hétfő este óta tomboló vihar miatt, hét ember megsérült, a szél háztetőket rongált meg és fákat döntött ki.Sokat spórolhatsz, ha figyelsz az év végi határidőkre!
Az év utolsó napjáig választható a kisadózók tételes adója (kata) és a kisvállalati adó (kiva), - ha már január elsejétől ezen igen kedvező adózási módok egyike szerint kíván adózni a vállalkozó - illetve az alanyi mentesség az áfában - hívja fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. (NAV).Bevált az új gyakorlat: radikálisan csökkent a menekültkérők száma
Miután jelentősen bővítették a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal menekültügyi apparátusát, így ma biztosítottak a beléptetéssel kapcsolatos feladatok feltételei – mondta el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán Végh Zsuzsanna, az intézmény főigazgatója. A létszámbővítésre szükség volt, hiszen jelentősen megváltozott a tranzitzónában folyó munka – magyarázta.Giga bírságot szabott ki az MNB két cégre
Engedély nélküli befektetési szolgáltatási tevékenység és bejelentés hiányában végzett közvetítői tevékenység miatt összesen 675 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az Új-Zélandon bejegyzett 3TG FX Ltd.-re és a PERFECTO FX Ltd.-re, és véglegesen megtiltotta, hogy Magyarországon jogosulatlanul tevékenységet végezzenek.Megállapodtak az oroszok és a törökök a szíriai tűzszünetről
A Szíria északi részére benyomuló Törökország és a Bassár el-Aszad elnököt fegyveresen is támogató Oroszország megállapodott az egész Szíriára kiterjedő tűzszünet feltételeiről - jelentette szerdán meg nem nevezett forrásokra hivatkozva az Anadolu török állami hírügynökség."Totális ellenzékiségbe" ütközött a 2016-os lengyelországi "jó változás"
A nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) pártjának 2015. októberi választási győzelme nyomán hivatalba lépő kormány "jó változásként" jellemzett szociális és gazdasági reformokat indított el, de ezek a "totális ellenzékiség" politikáját folytató parlamenti ellenzék és civil szervezetek ellenállásába ütköztek, amelyek szerint a kormányprogram a demokráciát veszélyezteti, és amelyek nem csillapodó kormányellenes tüntetéssorozatba kezdtek. A kormány a belpolitikai feszültségek ellenére stabil maradt.Nehezen tanul az Unió Bakondi szerint
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az Európai Unióban továbbra is az új menekültügyi eljárás egységesítését és a kvótarendszert készítik elő, ebből is látszik, hogy az EU nehezen tanul és nehezen von le következtetéseket.Erdogan terrorista-barátsággal vádolja az USA-t
Bizonyíték van arra, hogy a Washington vezette koalíció terroristákat támogat Szíriában, köztük az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezetet, a Népvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű kurd szervezetet, valamint a szíriai kurd Demokratikus Unió Pártját (PYD) - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Recep Tayyip Erdogan török elnök Ankarában.Bezzeg a német cégek 40 százaléka munkaerőhiánnyal küzd
Németországban munkaerőhiánnyal küzd a vállalkozások 40 százaléka - mutatta ki a német kereskedelmi és iparkamarák szövetségének (DIHK) kedden ismertetett felmérése.A német rendőrség is bevándorlókat gyanúsít a hajléktalan felgyújtásával
Csoportosan megkísérelt emberölés gyanújával előzetes letartóztatásba helyeztek kedden Berlinben hét fiatalt, akik menedékkérőként érkeztek Németországba és a hatóságok szerint megpróbáltak felgyújtani egy hajléktalant. Az országos megütközést keltő bűncselekményt karácsony napján követték el egy metróállomáson, az áldozat csak azért marad sértetlen, mert egy metróvezető és több utazó eloltotta a tüzet.A rendőrség betiltotta az NPD molesztálás-ellenes tüntetését Kölnben
A német rendőrség kedden betiltotta a neonácinak tartott Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) szilveszterre tervezett tüntetését Kölnben, ahol 2016. január 1-jére virradóra túlnyomóan észak-afrikai országokból származó tettesek nők ellen túlnyomóan szexuális támadásokat követtek el, illetve többet közülük kiraboltak.Fidesz: Az MSZP-t nem érdekelte a több százezer éhező gyerek, amikor kormányoztak
A Fidesz szerint az MSZP-t a kormányzása idején egyáltalán nem érdekelte, hogy több százezer rászoruló gyermek éhezik - közölte a nagyobbik kormánypárt Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő által elmondottakra.Meghalt Grespik László
Meghalt Grespik László – írja az ORIGO.hu a Magyar Nemzet online cikkére hivatkozva. Grespik sajátos, vitát kavaró nyilatkozataival, médiaszerepléseivel egy időben gyakran találkozhattak a magyar újságolvasók, tévénézők.A szocialisták szerint a Fidesz 1,6 milliárdot vett el a rászoruló gyerekek tányérjáról
A kormány 1,6 milliárd forintot lopott el "a rászoruló gyerekek tányérjáról", amikor december közepén úgy döntöttek, a gyermekétkeztetésre szánt maradványt inkább "csókos önkormányzatok" támogatására, stadionépítésre költik - mondta Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Úgy fogalmazott, a magyar társadalom továbbra is az Európai Unió "szegényházához" tartozik.A szocdemek szerint a román nép akarja a muzulmán miniszterelnököt
A december 11-i romániai választások nyomán alakult PSD-ALDE szociálliberális parlamenti többség szerint Klaus Iohannis államfő nem hajlandó elfogadni a választói akaratot és politikai válságba akarja sodorni az országot azzal, hogy nem volt hajlandó kormányalakítási megbízást adni a koalíció miniszterelnök-jelöltjének.Karácsonyi szőrmerablás New York-ban - Egymillió dollárnyi bundát zsákmányoltak
Egymillió dollár (300 millió forint) értékben vittek el kabátokat betörők egy előkelő New York-i szőrmeáruházból. A szokatlan rablást karácsony előestéjén, hajnali 5 órakor követték el a betörők, akik egy téglával bezúzták a Dennis Basso Inc. szőrmebolt kirakatát a Madison Avenue-n.Ajánljuk még

























