Szijjártó: Pharaon vízuma tavaly őszig volt érvényes, innentől ez nem a külügy asztala
A Külgazdasági és Külügyminiszter újságírói kérdésre úgy válaszolt, a bejrúti konzulátuson kiállított vízum tavaly október 14-éig volt érvényes. Innentől az ügy a bevándorlási hivatalra, vagy a belügyminisztériumra tartozik.Ásotthalomot másolja Hollandia - Betiltotta az arcot takaró fátylat a parlament alsóháza
A holland parlament alsóháza alapvető biztonsági okokra hivatkozva megszavazta az arcot takaró iszlám fátyol, valamint minden arcot takaró öltözet, beleértve a sí maszk és a bukósisak közterületen viselésének betiltását - közölte a La Libre Belgique belga napilap internetes oldalán kedden. A törvény megsértőjének 405 eurós (mintegy 125 ezer forint) büntetést kell fizetnie.Európai Bizottság szerint Castro nem volt diktátor
A brüsszeli Európai Bizottság szóvivője a Bizottság nevében elhatárolódott a svéd Cecilia Malmström kereskedelmi biztostól, aki diktátornak nevezte Kuba elhunyt exvezetőjét – írja külföldi sajtóforrásokra hivatkozva a Mandier.hu.Terrorizmusban nem találták bűnösnek a brüsszeli merénylő fegyverszállítóit
Szabadságvesztésre ítélte a brüsszeli büntetőbíróság kedden azt a négy fiatalembert, aki lőszerrel láttal el a brüsszeli metróban márciusban öngyilkos merényletet elkövető Khalid el-Bakraouit - közölte az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió kedden a honlapján. A beszámoló szerint a négy fiatalembert többek között bűnszervezetben való részvétel és tiltott fegyverkereskedelem miatt ítélték el, ugyanakkor a terrorszervezetben való részvétel vádját ejtették.Vizsgálat indult a kórházi mosdóban talált holttest ügyében
Belső vizsgálatot rendeltek el a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben, ahol a hétvégén az egyik mosdóban holttestet találtak. Az elhunytra a 9. emeleti nyilvános, látogatói, nem betegellátó osztályon található mellékhelyiségben, egy belülről elreteszelt fülkében találtak rá, amikor a takarítónő a bezárt fülkét akarta kinyitni.Hernádi Zsolt szerint vége az olajipar aranykorának
A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója nem tartja valószínűnek, hogy a közeljövőben újra hordónként 100 dollár fölé emelkedjen az olaj ára, Hernádi Zsolt a Handelsblatt című német üzleti lapnak azt mondta, az "aranykor örökre elmúlt".Tízezer forintot kapnak a nyugdíjasok karácsonyra
Jövőre 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, emellett még az idén minden nyugdíjas kap 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt - közölte Orbán Viktor miniszterelnök az Idősek Tanácsa keddi ülése után. Kifejtette, volt olyan időszak Magyarországon, amikor az év végén nem azt kellett megbeszélni, hogyan lehet a tervezettnél nagyobb arányú a nyugdíjemelés, hanem arról volt szó, hogy elvették a 13. havi nyugdíjat.Vona Gábor jegyzetet írt a "fideszes szakrális szabadságharcosokról"
A "magyar Messiás" Orbán Viktor az elmúlt huszonhat év legkorruptabb politikusa, akinek tulajdonából el kell venni Magyarországot - írta Vona Gábor mai facebookos jegyzetében. De nem csupán a fideszesek, hanem a baloldali ellenzék is a rendszer részei, véleménye szerint ők is lopnak, a közös bűn pedig összeköti, szövetségessé kovácsolja a csapatot, mint egy maffiát. Fura, hogy a Jobbik elnöke a felsorolásból kifelejtette saját politikustársait, így például Ózd jobbikos polgármesterét – Janiczak Dávidot -, aki öt helyről vesz fel csaknem egymillió forint fizetést havonta, de azt is érdemes lett volna megemlítenie, hogy miért a jobbikos pártvezetők rokonait foglalkoztatták pártpénzből.Az ENSZ különmegbízottja üdvözölné, ha Trump fokozná az Iszlám Állam elleni harcot
Üdvözlendő lenne, ha az Egyesült Államok a jövőben fokozná az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcot, Donald Trump megválasztott amerikai elnök kampányígéreteinek megfelelően - jelentette ki Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja kedden Brüsszelben.Visszavonta a hármas metró felújítására vonatkozó tendereit a BKV
Mivel eddig eredménytelennek bizonyultak, a BKV visszavonta a hármas metró felújítására vonatkozó tendereit. - írja a Magyar Idők. A lap értesülései szerint az új közbeszerzési pályázatokat várhatóan januárban hozzák nyilvánosságra.Gyárfásék szerint Water Willy teljesen független a szövetségtől
Folytatódik a kis magyar börleszk, már nem vállalják Water Willy-t az úszószövetségnél. Bár tegnapi közleményükben még büszkék voltak rá, ma már elhatárolódnak a szerencsétlen nevű kabalafigurától. Félő, hogy szegény Bol-Dog sorsára juthat.Januártól kivetik a magánszemélyek építményadóját Salgótarjánban
Ingatlanadót kell fizetniük januártól Salgótarjánban azoknak a magánszemélyeknek - az egyedülálló nyugdíjasok kivételével - akik 140 négyzetméteresnél nagyobb lakásban élnek. Erről rendkívüli ülésen döntött kedden a nógrádi megyeszékhely közgyűlése.Elutasították a feljelentést a Kétfarkú Kutya Párt mobilalkalmazása ügyében
Bűncselekmény hiányában elutasította a Nemzeti Választási Bizottságnak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt mobilapplikációja miatt tett feljelentését a rendőrség.Megható gesztus a kolumbiaiaktól: azt kérik, legyenek a tragikus repülőgép-balesetet szenvedő brazilok a bajnokok
Sportszerűségből és szolidaritásból jelest érdemel a kolumbiai Atlético Nacional együttese. A csapat a brazil Chapecoensét fogadta volna az idei Copa Sudamericana döntőjében, de az ellenfél repülőgépe lezuhant, és öt ember kivételével mindenki elhunyt az utasok közül. Az Atlético ezért azt kéri a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetséget, hogy nyilvánítsa a Chapecoensét a Copa Sudamericana idei győztesének.A romániai választás után a román-magyar viszonyban is pozitív változás állhat be
Kövér László szerint a december 11-én tartandó romániai választás után a román-magyar államközi viszonyban is pozitív változás állhat be. Az Országgyűlés elnöke a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kolozsvári székházában Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről.Polbeat - Élő vitaműsor minden kedden 3-tól az R56 Sörözőből - Mai vendégünk: Kisberk Szabolcs
Újraindul a PestiSrácok.hu élő vitaműsora, a Polbeat, amelyet ezentúl minden kedden 3 órától közvetítünk az R56 Sörözőből. Ma Kisberk Szabolccsal, a Jobbikhoz közel álló N1 TV főszerkesztőjével, műsorvezetőjével, a Hír TV korábbi oknyomozó riporterével beszélget Szarvas Szilveszer és Huth Gergely. Szóljon hozzá itt a poszt alatt, tegyen fel kérdést a szereplőknek!Szomáliai férfi késelt egy amerikai egyetemen
Tömegbe hajtott és diákokat késelt egy férfi az amerikai Ohio State University-n. A támadó a gyanú szerint egy szomáliai származású muszlim férfi volt, aki félt a szabadban imádkozni, és azzal gyanúsította a médiát, hogy tévesen mutatja be a muszlimokat. Az elkövetőt azonnal lelőtte egy rendőr.Ajánljuk még

























