A Videotonnak nem kellett, a németeknél bevált: Kleinheisler "megérkezett" a Bundesligába
A Videotonnál finoman szólva sem marasztalt, de Bernd Storck által beválogatott, és már a nemzeti csapat alapemberének számított Kleinheisler László megszerezte első gólját a német bajnokságban. A fiatal magyar szerint az erőnléte fejlesztése révén most "érkezett" meg a Bundesligába. A válogatottnál dolgozó Andy Möller a középpályás hozzáállását emelte ki. "Magyarországon majdnem elpazarolták a tehetségét!" - mondta.Lövöldözés történt Bőnyben, meghalt egy rendőr, a tettest elfogták
Nemcsak emberéletekben, hanem pénzben is komoly károkat okoz a terrorizmus
Kihasználják a dolgozókat a vasárnapi boltzár eltörlése óta – Új KDNP-javaslat jön
A német kupában is menetel Dárdai csapata
Részben visszaveheti az állam a vasúti teherszállítást
Magas szintű kormányzati egyeztetések folynak a Rail Cargo Hungaria – az egykori MÁV Cargo – részleges visszavásárlásáról, értesült iparági forrásokból a Magyar Idők. Az MSZP-SZDSZ-kormány 2008 januárjában 102,5 milliárd forintért adta el a nyereségesen működő hazai vasúti áruszállító vállalatot az osztrák szövetségi vasútnak.Súlyos tűzvész a zuglói zsinagógában
Lezárult az aszfaltügy, csaknem kétszázmilliárd forintot kapott vissza Magyarország
Gulyás Gergely: a szabadságharc után csak a külföldi magyarok vihették tovább a forradalom lángját
November végére meglesz az új nemzeti alaptanterv koncepciója
Jobbról jövő médiaszakemberek a megyei lapok és a Népszabadság kiadójánál - Elkelt a Mediaworks Zrt.
Elkelt a Népszabadságot, számos megyei napilapot és hírportált is kiadó Mediaworks Zrt. – derül ki a Budapesti Értéktőzsde tájékoztatásából. A Mediaworks részvényeinek 100 százalékát az Opimus Press Zrt., az Opimus Group Nyrt. leányvállalata vásárolta meg. A céget sajtóhírekben Mészáros Lőrinc érdekköréhez sorolják, bár személyi átfedéseken túl eddig senki nem igazolta, hogy a nagyvállalkozó is az Nyrt. részvényesei között lenne.Szijjártó behívatta az orosz nagykövetet
Oroszországot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsán kívül szeretnék látni
Rendben halad a a Klik átszabása
Az Európai Parlament felfüggesztette Jean-Marie Le Pen mentelmi jogát
Nem volt fegyverarzenál a körúti robbantó pincéjében
Magyarországot frusztrálja a CETA elmaradt aláírása
Ajánljuk még

























