Kolozsvári Szalonna – Román-amerikai médiaprojekt a magyar kormány ellen?
Az amerikai rakétabázist befogadó Románia és Oroszország viszonyának rosszra változásával hozza kapcsolatba a Nagypolitika.hu oldalon megjelent írás a Kolozsvári Szalonna nevű, magyar kormányt támadó portál tavaly őszi elindulását. A cikk szerint a magyar-orosz viszony megrontásáért, illetve a magyar-orosz viszonyt megrontani nem hajlandó kormány eltávolításáért dolgozik a nevezett oldal, amely mögött román és amerikai érdekeltségeket húzódnak meg a háttérben. Elfogatóparancsot adtak ki a török sztárfocistára
Sokkal több migráns készül jönni, ezért erősítik meg a határvédelmet
A katonai junta ellen irányulhat a thaiföldi robbantássorozat
Egyre kellemetlenebb volt a Demokrata Pártnak az agyonlőtt munkatársuk
Gyurcsány a közös programmal kerítené be a baloldali pártokat
Egyre kevesebb autót lopnak el
Megszűnhet az aprószemű gyümölcsök hazai termesztése
Hosszú Katinka elődöntős úszása újabb aranyat ígér
Az olimpia hatodik napján nem nyertünk érmet, viszont közel kerültünk egy újabb aranyhoz: Hosszú Katinka a 200 m hát elődöntőjében is lehengerlően úszott, közel két másodpercet vert a mezőnyre. Cseh László szerencsére összeszedte magát a hetedik helye után, és bejutott a 100 pillangó döntőjébe - reménykedjünk, hogy dobogóra áll. Kapás Boglárka a második legjobb idővel várhatja a 800 m gyors döntőjét, könnyen előfordulhat, hogy szombat hajnalban ő is érmet szerez. A nap meglepetését a vitorlázó Berecz Zsombor szerezte: remek helyről várhatja a szombati folytatást. Lesz még Cseh feltámadás? Hosszú ismét remekelt
Hosszú Katinka zseniális: remek idővel, a mezőnyre közel két másodpercet verve jutott be a 200 m hát döntőjébe! Szerencsére Cseh László is ott lesz a fináléban, ideje a negyedik volt, az éremhez bravúr kell. Kapás Boglárka remekelt 800 m gyorson, könnyen elképzelhető, hogy feláll a szombat hajnalban a dobogóra! Ha Törökország újra bevezeti a halálbüntetést, lemondhat az EU tagságról
Érik a jó szereplés vitorlázásban
Cselgáncs: Joó Abigél elfáradt, kikapott, hetedik lett
Maga alá temetett egy férfit a törmelék egy építkezésen
Átaludt negyed, bosszantó vereséget szenvedett a női vízilabda-csapat
Kikapott Spanyolországtól a magyar női vízilabda-válogatott, így visszaszorult csoportja harmadik helyére az olimpián. Öröm az ürömben, hogy mind a négy együttes továbbjut - az Egyesült Államok csapata magasan kiemelkedik a mezőnyből. Átlátszó: verik a bevándorlókat a határon
Evezés: Kilencedik a magyar kétpárevezős
Csökken az éttermi fogyasztás áfája
Ajánljuk még
Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban
Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire. "Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák. Schiffer András a Polbeatben - Hogyan tovább?