Tömegverekedésbe fulladt Trump választási beszéde
Gázriasztófegyverrel raboltak ki egy sportboltot Budapesten
A Jobbik-frakció alkalmazottja a Farkasok vezetője?
A Jobbik-frakció alkalmazottja több éve a Farkasok vezetője. Erről a Jobbik szóvivője beszélt pénteken. Korábban több internetes oldal is írt arról, hogy létezik egy titkos rohamosztaga a pártnak. A Jobbik pedig azt közölte, nincs semmilyen kötődése a szervezethez. Túlélési és általános harcászati ismereteket, sőt fizikai és lőkiképzést is kapnak a magukat Farkasoknak nevező osztag tagjai. A részvétel felvételeként pedig elsősorban a hazafias elkötelezettség és a hit szerepel. Az M1 tudósítása arra is kitér, hogy a Farkasok nevű rohamosztag állítólag katonai jellegű felkészítést is végez.Nagyobb szabadságot kaphatnak az uniós tagállamok az áfakulcs megállapításában
Húsz év fegyházat kapott egy idős asszony támadója Zalaegerszegen
Hende pert nyert a szocialista párttal szemben?
Előzetesben Vivien gyilkosa
A kisgyerek évekig szenvedett, bepisilt, dadogott - súlyos hiba a gyermekvédelmi szolgálatnál
Március 15-én boltzáras tüntetés is lesz
Putyin volt emberét megölhették Washingtonban
Anglikán vezető: nem szabad rasszistának bélyegezni azokat, akik tartanak a bevándorlástól
Titkosszolgálati információkra alapozva rendelték el a válsághelyzetet
Szatmáry Kristóf elbukta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarai választást
Lenmagolajakat vont ki a forgalomból a hatóság - magas benzolszármazék tartalom miatt
Állampolgárság-bizniszelők ellen emeltek vádat
IEA: túljutott a mélyponton az olajár
Helyreigazítás
Ajánljuk még

























