Forza Italia, avagy hány mércével mér az érzékenyítő UEFA?
Most, hogy az UEFA nevű érzékenyítő futballszervezet Magyarországot három zárt kapus meccsel büntette, emlékeztetnénk arra, hogy mi történt Londonban az angol–dán mérkőzésen és azt követően. Nem kéne kitiltani az Eb-döntőről az angol szurkolókat? Már ha egy mércével mérünk. Aki hazugságból állít katedrálist - Gyurcsány tizenöt éve letagadta, aztán mégis bevezette a vizitdíjat - És elküldték a pi***ba (Videóval!)
A politikai képmutatás és perverzió csúcstartói közé tartozik Gyurcsány Ferenc, aki pontosan tizenöt éve a miniszterelnök-jelölti tv-vitában Orbán Viktor szemébe hazudott. 2006. április 5-én azt mondta, buta és igaztalan az a vád hogy ő "gyógyszerfelírási díjat" akarna bevezetni. Aztán persze mégis jött a vizitdíj és a kórházi napidíj, amivel Gyurcsány MSZP-SZDSZ-s kormánya megvetette a mindenkire kiterjedő fizetős egészségügy alapjait, minden ultraliberális politikus álmát. Csakhogy a Fidesz és a KDNP népszavazást kezdeményezett, amire 2008. március 9-én a választópolgárok több mint fele ment el, tehát érvényes lett. A résztvevők 82 százaléka igennel szavazott, így el kellett törölni a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a képzési hozzájárulásnak nevezett tandíjat. Akkor már elhangzott a hírhedt őszödi beszéd, amiből nyilvánvalóvá vált, hogy a pápai gyerek lételeme a hazugság. Nagy László híres sorát parafrazeálva: ő az, aki hazugságból állít katedrálist. Krokodilkönnyek: a gyurcsányista Molnár Csaba nem örül a járványnak, de szerinte a DK-nak nincs oka a panaszra
Valami koherenciazavar van a DK-ban – most azt nyilatkozza Molnár Csaba ügyvezető alelnök, hogy még nincsenek jelölt-jelöltjeik az ellenzéki előválasztásra, holott már egy imponzáns kiadványban közzétették a listát. Meg hogy ő rábeszélné Dobrev Klárát a miniszterelnökség-jelöltségre. De ez az ő bajuk. Csakhogy közölte az "örvendetes" tényt: a DK megerősödve került ki a Covid-válságból. De ő nem örül a járványnak, holott főnökei és társai önfeledten dobták be magukat az oltásellenes kampányba és egymást túllicitálva beszélték le az embereket a keleti vakcinákról. Tehát híven követték Krekó Péter elhíresült tanácsát. Ezek maguknak is hazudnak.
Elmélkedés a sistergő erőszakról – avagy a szemkilövés, mint a gyurcsányi politika esszenciája
Sisteregve buggyan fel az erőszak – vizionálta Gyurcsány szombat késő délelőtt kitett Facebook-posztjában, amit nyilván ebédfőzés – tudjuk, mivel jár ez – közben ötölt ki. A főcsapás annak a férfinak az ügye, aki egy csepeli buszon csak azért szúrt meg egy nőt, mert az SZFE-s maszkot hordott. Arról egy szó sincs, hogy talán éppen a poszt megírása idején döntött a férfi letartóztatásáról a nyomozási bíró. Lássuk: Ujhelyi esete az élő fával, az oltási tervvel és a pofára eséssel
Hogyan kössünk bele az élő fába? Hát úgy, ahogy Ujhelyi István MSZP-s géniusz tette. Ő ugyanis szombati sajtótájékoztatóján erősen hiányolta a kormány oltási stratégiáját, le is vonta a következtetést: a kormány hazudik és sunnyog. De ez még semmi. Azt is kifogásolta, hogy a magyar kormány vezetői nem járnak élen az oltás beadatásában és nem mutatnak jó példát. A momentumos Cseh Katalin hozsannázva fogadja Biden külügyminiszterjelöltjét
Alig telt el néhány óra a bejelentés óta, a momentumos Cseh Katalin Facebook-posztjában széles nyelvcsapásokkal közelítette meg Antony Blinkent, Joe Biden várható külügyminiszterét. A hozsannával várt politikus édesanyja magyar, apja pedig 1994 és 1997 között az Egyesült Államok budapesti nagykövete volt. De ez még semmi, hiszen az öreg Blinkenék akkor lopták be magukat a momentumosok szívébe, amikor 2015-ben a Soros-féle CEU Nyílt Társadalom Archívuma (OSA) kapott tőlük nagy adományt. Íme Cseh Katalin hozsannázása: Gondozd Otthon - Palánták, vetőmagok rászorulóknak
Tizenötezer palántát kaptak rászorulók a Gondozd Otthon program keretében. A palántákat és vetőmagokat a Nemzeti Agrárgazdálkodási és Innovációs Központ bocsátotta a karitatív szervezetek és önkormányzatok rendelkezésére. A Gondozd Otthon kampány eredeti célja, hogy népszerűsítse a hobbi és konyhakerti gazdálkodást, a koronavírus járvány idején új értelmet nyert, - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A most felajánlott 15 ezer palántából 5-5 ezret kapott a budafoki önkormányzat, a katolikus karitász, valamint a máltai szeretetszolgálat. A program népszerűségére jellemző, hogy Budafokon pénteken hirdették meg az akciót, s hétfőre már valamennyi palántának volt gazdája.
Antall József harminc éve megmagyarázta, hogy ki számít "gazembernek" a politikában! (Videó)
Az természetes, hogy az ellenzék semmiben sem ért egyet a kormánnyal, ahogy ugyancsak természetes, hogy vitriolos megjegyzésekkel utasítja el minden programpontját, és – szintén, természetesen – semmi dicsérő szó nem hangzik el részükről – ez a lényege a parlamentarizmusnak, és ez az idő negyven év után végre eljött. Erről a friss demokráciában szokásos élményéről üdítő nagyvonalúsággal beszélt Antall József harminc éve, 1990. május 23-án. Az újonnan választott parlament két napon át vitatta meg az Antall-kormány programját, és ekkor válaszolt az ott elhangzottakra az – akkor még – kijelölt miniszterelnök. Az igazán rá jellemző beszédben nem fukarkodott az élcelődésekkel, a történelmi utalásokkal, az akkori ellenzéknek szóló megjegyzésekkel, kiszólásokkal. És még azt is megjósolta, melyik képviselőtársa lesz a legszórakoztatóbb szónok a parlamentben. E beszédből idézünk fel néhány jellemző részletet. Íme: Mély lenézés és birodalmi gőg – Ahogy Hitler leendő helytartója Magyarországot látta – 76 éve vonultak be a németek
"A Führer nem kapitulál – volt 12 órán keresztül a Führer 1943. november 9-i nagy beszédének egyedüli hivatalos kommentárja. Ez tulajdonképpen mindent jellemez: csalódást, aljasságot, félelmet és hajlandóságot az árulásra." Így kezdi Edmund Veesenmayer 1943. december 10-én kelt jelentését a magyarországi helyzetről, amelyet Ribbentrop német külügyminiszternek tett, előkészítendő Magyarország német megszállását. Alább idézeteket olvashatnak a jelentésből, amelynek lényege a mély megvetés a magyarság iránt, az antiszemitizmus, a cinizmus, a mindent elsöprő birodalmi gőg és kíméletlen érdekérvényesítés. Veesenmayer 1944. március 19-én, éppen 76 éve a megszálló német csapatokkal tért vissza Magyarországra teljhatalmú birodalmi megbízottként. Ezen a napon, mint azt Alaptörvényünk is megállapítja, Magyarország elvesztette állami önrendelkezését. Hitler megfelelő embert választott ki a helytartói feladatra, aki megfelelően gyűlöl, de aki '43 decemberi véleményéhez képest tudott változtatni: egy kis huzavona után a volt berlini magyar követet, Sztójay Dömét tette meg miniszterelnöknek az általa korábban javasolt Imrédy Béla helyett, majd végső megoldásként elővette az "örmény-szlovák" Szálasit is. A vidéki magyar zsidóság deportálását azonban maradéktalanul végrehajtotta. Ami tehát 1944. március 19-e után itthon történt, azért mind felelős Veesenmayer – mégis, az 1945-ös bukás után – egy rövid börtöntüntetés kivételével – 1951-től 1977-es haláláig zavartalanul élte polgári életét. Egyedül vagyunk, Tibor! - Bevált Horn Gyula jóslata, de az MSZP azóta sem értette meg (videóval)
Most, hogy Szanyi Tibor - meg az egész MSZP - bukóban van, emlékeztetnünk kell egy fontos és pontos politikai elemzésre, amely előrevetítette napjaink történéseit. Ezt Horn Gyula adta még 2006 áprilisában, amit pártársai máig nem értettek meg. Most ismét megnézhetik a legendássá vált felvételt. Nem kell ahhoz Horn-fannak lenni, hogy elismerjük: a junckeri értelemben vett isiász hatása alatt álló volt MSZP-elnök és volt miniszterelnök ebben az állapotában is tisztán látott, beszélgetőpartnere pedig láthatóan nem fogta fel, mit is mondott a nagy mágus. Akkor. De ma már alighanem érti, de már késő. Horn Gyula így jellemezte a 2006 áprilisában a helyzetet: "Egyedül vagyunk, Tibor!" És: "Nincs olyan más politikai erő, amellyel érdemes lenne nagyon szoros együttműködést kialakítani." Hát kialakítottak, és most csak leshetik az EP-választáson elért 6 százalékot. Tudják önök, hogy ki a fene az MSZP mai elnöke? Élvezzék a jelenet minden másodpercét! Patkányozás után sáskajárás és szúnyoginvázió - Bangóné szelleme kísért
Úgy látszik, Bangóné megkerülhetetlen az MSZP-ben, még akkor is, ha legendássá vált patkányozása és a csúfos EP-választási kudarc után le kellett mondania frakcióvezető-helyettesi posztjáról. De a kirúgott kommunikációs igazgató, Láng Balázs szelleme is kísért, mert különben hogyan adhatta volna ki a pártelnökség a következő közleményt: "És fölzeng a világ" - Pilinszky János nyolc sorban elmondja
Nyolc sor - és minden benne van. Ez a költészet. És a költő, Pilinszky János hangján hátborzongató és fölemelő. Nem kell ezt magyarázni. Gyurcsány "miazhogy" Ferenc, a "rabszolgatartó"
Milliárdos gyáros, szocialista politikus, rabszolgatartó - ő bizony Gyurcsány Ferenc. Most, hogy a ballib oldal rabszolgatörvénynek minősített egy törvénymódosítást, érdemes visszaemlékezni Fletónk egyik első botrányára. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.