Pesti Srácok

Bohár Dániel az őszödi beszédről: Gyurcsánynak minimum másnap le kellett volna mondania! (videó!)

TFTisóczki Flóra Forró drót 2021 május 26.
Bohár Dániel, a Pesti TV riportere a közmédia vendége volt szerda reggel, ahol a tizenöt évvel ezelőtt elhangzott őszödi beszédről kérdezték. A riporter kifejtette, hogy egy politikus, aki ilyet mond, annak azonnal, vagy minimum másnap le kellett volna mondania. Bohár szerint fel kell hívni a fiatalok figyelmét arra, hogy mi történt 2006-ban. Sokan akkor még csak hat évesek voltak, viszont jövőre, 2022-ben az országgyűlési választásokon szavazhatnak majd. Az ellenzékről a riporter azt mondta, hogy elmentek az Apró-villába, ahol a nappaliban megegyeztek arról, kinek mi lesz a szerepe. Gyurcsány tizenöt évvel az őszödi beszéd után nem fog politikai szerepet vállalni egy esetleges új kormányban; ő csak a nappaliban, egy casting-kanapén eldönti, hogy ki milyen pozícióba kerül.

Országgyűlés – Rétvári: a Jobbik korábban azon dolgozott, hogy Gyurcsány egy börtön falain belül mondhassa el évértékelőjét

TFTisóczki Flóra Magyar ugar 2021 május 26.
Jakab Péter Jobbik-elnök szavait idézte Rétvári Bence államtitkár egyik viszonválaszában az Országgyűlés szerdai ülésén: kéz a kézben állnak Gyurcsánnyal, miközben évekkel ezelőtt azt mondták, hogy azért dolgoznak, hogy Gyurcsány az évértékelő beszédét egy biztonságos börtön falain belül mondhassa el. Kövér László hatalma Istentől való – fröcsögött Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselője az Országgyűlés szerdai ülésén, napirend előtti felszólalásában. Mellár szerint Kövér László nem tartja be a demokratikus együttélés szabályait – utalt itt a Jakab Péter Jobbik-elnökre kiszabott közel tízmilliós rekordbírságra. Jakab István alelnök rendre utasította Mellárt. Orbán Balázs államtitkár szerint Mellár képmutató, mert ha valaki betartja a szabályokat, akkor nincs semmi gond. Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s politikus meglehetősen régen hallatta már a hangját. Csak a szokásos lemezt tette fel: szidta a kormány válságkezelését, és a kormányt hibáztatta az elhunyt emberek haláláért. Rétvári Bence, az EMMI államtitkára helyretette Bangónét: szerinte a baloldalt zavarja, ha tényekkel találkoznak. Most azokat az intézkedéseket támadják, amik életeket mentettek.

Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük – A pünkösdi csoda a lelkekben lakozik!

TFTisóczki Flóra Magyar ugar 2021 május 23.
A húsvét utáni ötvenedik napon, idén május 23-án ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, Pünkösd napját. Pünkösd a húsvét és a karácsony után a harmadik legnagyobb keresztény ünnep. Pünkösd nemcsak vallási ünnep, hanem néphagyományok is kapcsolódnak hozzá. Több vers és műalkotás is ebből az ünnepből táplálkozott. Pünkösd üzenete az lehet számunkra, hogy egy szívvel-lélekkel dicsőítjük Istent jócselekedeteinkkel, Istenben való hitünkben, hivatásunk felismerésével és életünk odaajándékozásával.

A TeamDobrev összeállt: Gyurcsányné is csapatot épít (videók!)

TFTisóczki Flóra Magyar ugar 2021 május 22.
Dobrev Klára május elején hozta létre a TeamDobrevet. Akik esetleg nem tudnának angolul, azoknak innen is üzenjük, hogy a team angol szó és csapatot jelent. Már csak az a kérdés, miért akarja Dobrev ennyire aggresszíven az emberek arcába tolni saját személyét, miért akar ő kikerülni győztesen az ellenzéki előválasztásból? Nos, Dobrev Kávészünet sorozatában paradicsompalántákról beszélget Kálmán Olgával, és azt is népszerűsíti, hogy a TeamDobrev azokról szól, akik tisztességesen élnek. Gyurcsányné és csapata megvezeti az embereket: ha valaki nyomon követi Gyurcsányné kampányát, az látja, mire megy ki a játék.

Bősz boldog, mert Gyurcsányék befogadták, így 2022-ben talán bejuthat az Országgyűlésbe (videó!)

TFTisóczki Flóra Magyar ugar 2021 május 22.
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje és Bősz Anett, a nulla százalékos Magyar Liberális Párt vezetője szombat délelőtt közös sajtótájékoztatón jelentették be a nagy hírt: újabb lépést tettek az Orbán-rendszer leváltása felé, ezért megállapodtak abban, hogy közösen indulnak el az ellenzéki előválasztáson. Megállapodtak abban, hogy a két párt támogatja egymást és egymás jelöltjeit, ezért a Magyar Liberális Párt logója ott szerepelhet majd a DK jelöltjeinek neve mellett is. Anettnek nem is nagyon lenne más esélye, hogy bejusson az ország házába 2022-ben. Bősz, mint hűséges új kedvenc, megígérte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy leváltsák az Orbán-rendszert.

Orbán Viktor: hamarosan megszűnik a kijárási tilalom és a köztéri maszkviselés – Itt vannak a részletek!

TFTisóczki Flóra Magyar ugar 2021 május 21.
Megszűnik a kijárási tilalom – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Az üzletek és a vendéglátóhelyiségek kötelező zárási ideje is megszűnik, illetve eltörlik a köztéri maszkviselési kötelezettséget, ha elérjük az ötmillió beoltottat. A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy lakodalom akár kétszáz fővel is megtartható lesz korlátozás nélkül. Ezen kívül arról is szólt, hogy bár folytatódik az uniós vakcinabeszerzés, Magyarország azért nem fog ebben részt venni, mert a magyar kormány előre gondolkodott: Orbán Viktor szerint elegendő vakcina áll rendelkezésre, még akkor is, ha szükség lenne harmadik vagy negyedik oltásra. A kormányfő kifejtette, hogy önellátásra rendezkedett be az ország, ami nemcsak a lélegeztetőgépekre, hanem most a vakcinákra is igaz: úgy számolnak most, hogy legkésőbb 2022 őszén akár megkezdheti a gyártást a Debrecenben épülő vakcinagyár. A hitelmoratórium kapcsán elmondta: azért hosszabbítottak most két hónappal, hogy időt adjanak a bankoknak és a kormánynak arra, hogy egy élesnek ígérkező vitát lezárjanak, és eldöntsék, mi lesz a hitelmoratórium után. Szerinte most a munkából élő emberek érdekeiből kell kiindulni. Orbán Viktor leszögezte a jövő évi költségvetés vitája kapcsán, hogy nem kell komolyan venni a bohócokat, és nem kell felülni a provokációnak: az ellenzék hatalomra akar kerülni, ezért mindent, amit a kormány csinál, azt rossznak minősítik. A honvédelem napján szóba került, hogy tizenegy évvel ezelőtt, amikor a Fidesz–KDNP kormány átvette a kormányzást, tizennyolc tartalékos katonája volt a csaknem tízmilliós országnak. A kormányfő ezzel kapcsolatban elmondta: a baloldalnak az volt a véleménye, hogy a mai világban nincs szükség magyar honvédségre. Orbán szerint a mostani kormány úgy véli, hogy honvédségre szükség van, mert a honvéd a hazát védi. Nem támaszkodhatunk külső segítségre, a NATO-ra – tette hozzá.

Operatív törzs – Hétfőtől megszűnik a látogatási tilalom a kórházakban (videó!)

TFTisóczki Flóra Magyar ugar 2021 május 20.
Jövő hétfőtől a kórházak látogatási tilalmát feloldják, de a Covid-osztályokat továbbra sem lehet látogatni – mondta el Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy egy napon egy beteget egy fő látogathat meg legfeljebb hatvan percre. Azt kéri Müller Cecília, hogy ezt mindenki tartsa be, és csak egészséges egyén menjen be látogatni a kórházba, kizárólag védettségi igazolvánnyal – szögezte le. A tisztifőorvos szerint 199 ezer időpontot hirdettek meg szerdán Pfizer-oltásra, amelynek máig már a felét le is foglalták. Már nem kell SMS-értesítésre várni a Pfizer foglalásához sem, de más oltások esetében sem. Ha valaki átesik a betegségen, annak valamilyen fokú védettsége kialakul, de a védőoltással elérhető védettsége sokszorosa lesz a természetes védelemnek – szögezte le Müller Cecília.

Szentkirályi Alexandra a Politikai Hobbistában: az emberek jó része bölcsebb, mint azt a baloldal hiszi (videó!)

TFTisóczki Flóra Magyar ugar 2021 május 15.
Az oltakozási kedvnek nem tett jót az, hogy az ellenzék mindenhol azt mondta, melyik nem jó. A baloldal és a baloldali média, valamint a gyógyszerlobbi is hozzátett ahhoz, hogy sokan elbizonytalanodjanak. Szerencsére az emberek jelentős része sokszor bölcsebb, mint az őket sokszor képviselő, például baloldali pártok és azok képviselői – jelentette ki Szentkirályi Alexandra. A felmérésekből az látszik, hogy a baloldali választók körében alacsonyabb az oltakozási kedv, mint a jobboldali választók körében – mondta el a kormányszóvivő a Pesti TV Politikai Hobbista című műsorának csütörtöki adásában. Hozzátette: egyelőre augusztusig megmarad az, hogy bizonyos tevékenységeket védettségi igazolványhoz köt a kormány. Szentkirályi Alexandra szerint még nem tartunk ott, hogy teljesen fellélegezzünk. Itthon hatféle vakcinából lehet választani, online lehet időpontot foglalni, és ehhez képest meg lehet nézni, mi van a külföldi országokban. Siralmas állapotokról számolnak be a külföldiek – mondta el. Nézze vissza a műsor legutóbbi adását!

Operatív törzs – Most van az utolsó lehetőség Szputnyik-vakcinával oltakozni (videó!)

TFTisóczki Flóra Magyar ugar 2021 május 14.
György István államtitkár, az országos oltási munkacsoport vezetője az operatív törzs pénteki tájékoztatóján elmondta, hogy Magyarország továbbra is éllovas az oltások tekintetében. Hazánkban folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 483 598 fő, közülük 2 626 857 fő már a második oltását is megkapta. Orosz oltóanyagra való regisztrációra most van az utolsó lehetőség, mert a szerződésben vállalt mennyiséget a gyártó leszállította. Bárki, akár napokon belül megkaphatja az oltást munkahelytől és életkortól függetlenül, csak regisztrálnia kell – tette hozzá. Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint túlvagyunk a járvány harmadik hullámán. A védőoltás az egyetlen kivezető út a járványból. Ha mindenki védett lesz, akkor nem talál fogékony szervezetet a vírus. Müller Cecília szerint a védőoltások felvétele Magyarországon korlátok nélküli.

Szél Detti már arról delirál, hogy kormánypárti frakcióként tud bekerülni a Momentum az Országgyűlésbe

TFTisóczki Flóra Magyar ugar 2021 május 13.
Szél Bernadett független országgyűlési képviselő az Index Kibeszélő c. podcastműsorában beszélt arról, mennyire fontosnak tartja az előválasztást. Kijelentette, hogy az egyfordulós rendszer semmiképpen sem előnyös az ellenzéknek. Szél reméli, hogy a Kétfarkú Kutya Párt nem akarja gyengíteni a kormányváltás esélyét 2022-ben, mert most nem tudják, hogyan állnak velük. Szél szorosan együttműködik a Momentummal, de nem lépett be a pártba. Úgy véli, hogy 2022 egy hatalmas fordulópont lehet az ellenzéki tábor és Magyarország számára. Reméli, hogy kormánypárti frakcióként tud bekerülni a Momentum az Országgyűlésbe, és leszögezte, hogy a párt jól megszólítja a fiatalokat, és már időseket tömörítő szárnya is van. Hozzátette: bármelyik ellenzéki politikus kezében jobb helyen van a hatalom, mint Orbán Viktor kezében.

Előállítottak egy nagykanizsai férfit, aki azt terjesztette, hogy egy faluban mindenki meghalt az oltástól – Frissítés: Megszólalt a falu polgármestere! (videók)

TFTisóczki Flóra Magyar ugar 2021 május 13.
Frissítve: A Pesti TV-nek nyilatkozott elsőként Sztojka Zoltán, az érintett szatmári falu, Rozsály polgármestere, amelyről a vakcinaellenes hecckampány részeként a múlt héten elterjesztették, hogy mindenki meghalt, miután beoltották. Ma jelentette be a rendőrség: rémhírterjesztés miatt egy nagykanizsai férfit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda büntetőeljárás alá vont, mert a férfi azt a rémhírt terjesztette egy közösségi oldalon közzétett bejegyzésében, hogy egy Nyíregyháza melletti kis faluban mindenki meghalt a védőoltás beadását követően. A bejegyzés rendkívül gyorsan terjedt az interneten, és a helyiek megnyugtatására a polgármesternek kellett közleményben cáfolnia a tényként állított valótlanságot – közölte Kiss Róbert rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség ügyeleti központjának vezetője az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője elmondta, hogy ma kezdődik a regisztrált és időpontot foglalt 16–18 évesek oltása a kórházi oltópontokon. Magyarország az első uniós ország, ahol széleskörűen megkezdődhetett a fiatalok oltása. Galgóczi Ágnes hozzátette: a mai napon 144 ezer regisztrált kap SMS-t arról, hogy ők már Pfizer-oltást is tudnak foglalni az online időpontfoglalóban péntek és kedd közötti napokra.

Gulyás Márton és a Partizán elindulnak az ellenzéki előválasztáson – no persze nem ám úgy!

TFTisóczki Flóra Magyar ugar 2021 május 12.
Gulyás Márton, a Partizán főszerkesztője szerda reggel közösségi oldalán jelentette be, hogy a „hír igaz!”, valóban elindulnak, no persze nem az előválasztáson, ahogyan a nagy beharangozó posztban láthatta a nagyközönség, hanem a Partizán is beszáll az ellenzéki előválasztás propagandájának támogatásába. Felületet ad nekik arra, hogy legalább harminc körzetben szerveznek előválasztási vitákat a következő hónapokban.

Operatív törzs – Itt a bizonyíték: a WHO vizsgálatai is igazolják, hogy a kínai vakcina hatékony (videó!)

TFTisóczki Flóra Magyar ugar 2021 május 10.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jóváhagyta és javasolja – a nyugati vakcinák mellett – a Sinopharm vakcinájának felvételét 18 év felettiek részére. Ez a vélemény megerősítette a magyar szakembereket abban, hogy az eddigi saját vizsgálataik rendben voltak, és ezek a vakcinák biztonságosak – mondta el Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs hétfői tájékoztatóján. Szerint ez egy bizonyíték, megerősítés, mert a magyar szakemberek ezt a feladatot már korábban elvégezték, és felkészültek a járványügyi biztonságra. Müller Cecília kiemelte, hogy a péntek éjfélig érvényesen regisztrált 16-18 évesek számára hétfőn megnyílik az online időpontfoglaló szerdáig, amelyről SMS-értesítést is kap a több mint 84 ezer jogosult fiatal. Oltásuk csütörtök és jövő hét kedd között lesz Pfizer-vakcinával. Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, Csató Gábor arról beszélt, hogy ma van a mentők napja. Csató megköszönte a Mentőszolgálat dolgozóinak munkáját, hiszen csupán a második világháború és 1956-os forradalom- és szabadságharc volt akkora kihívás, mint most a koronavírus-járvány. Müller Cecília a mentők 73. születésnapján megköszönte a mentősök munkáját, akik a mintavételezésekkel, a házaknál PCR-és gyorstesztek elvégzésével – az alapfeladataik elvégzése mellett – is helytálltak és helytállnak nap, mint nap.

Beugró Hobbista – Kubatov Gábor: amikor a Fradi tönkrement, mindig balos kormányok voltak (Videó!)

TFTisóczki Flóra Magyar ugar 2021 május 7.
1956-ban visszavették a nevüket, és dolgoztak a fasiszták ellen, majd a kommunisták ellen is, de ma, a XXI. században a Ferencváros a globalizmus ellen küzd. Amikor a Fradi tönkrement, mindig balos kormányok voltak – mondta el a Pesti TV Beugró Hobbista című műsorában Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club (FTC) elnöke. Kubatov a nemzetközi futballban zajló érzékenyítésekről azt mondta, hogy ettől a témától a lehető legtávolabb próbálja tartani a klubot, mert azt látja, hogy ezek megosztó témák. Az elnök arról is beszélt, hogy az volt az egyetlen feltétele, amikor ő átvette a klub vezetését, hogy tisztességgel csinálják: nincs sumákolás, nincs feketepénz. Kubatov szerint a fiatalok szeretnek győzni, de nem a futballpályán, hanem a számítógépen, ezért olyan feltételeket kellett teremteni, hogy ki akarjanak jönni a pályára. Kubatov kiemelte azt is, hogy Baranyi Krisztinával, Ferencváros polgármesterével politikailag rendkívül távol állnak egymástól, de azt gondolta, hogy a Fradi kapcsán meg tudnak egyezni: Kubatov azt kérte, hogy amennyi adót befizet a klub ingatlanadó formájában, azt támogatásként adja nekik vissza, hogy a kerület ne keressen a Ferencvároson, de erre Baranyi nem volt hajlandó. Nézze vissza a műsor legutóbbi adását!

Operatív törzs – Kiemelt jogi védelmet kapott a védettségi igazolvány, hamisítása bűncselekmény! (videó!)

TFTisóczki Flóra Magyar ugar 2021 május 3.
Miután a beoltottak száma átlépte a 4 milliót, múlt szombaton életbe lépett az újraindítás újabb fokozata. A kijárási tilalom kezdete éjfélre módosult, este 11 óráig lehetnek nyitva a boltok és a vendéglátóhelyek. A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: közokiratnak minősül, és aki ezt meghamisítja, az bűncselekményt követ el – mondta el Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az operatív törzs hétfői tájékoztatóján. Müller Cecília országos tisztifőorvos bejelentette, hogy holnaptól megnyílik az oltási regisztrációs lehetőség a tajszám nélküli, magyarországon élő külföldiek számára is: ez egy új lépés, mert a nálunk élő külföldiek itt élnek velünk az országban, ezért járványügyi szempontból ugyanolyan elbírálás alá esnek, mint a magyar állampolgárok. Müller Cecília arról is beszélt, hogy javulnak a járványügyi adatok, de még mindig nem dőlhetünk hátra. Azt is kiemelte a ma kezdődő érettségik megkezdése kapcsán, hogy az érettségi felügyelő tanárokat szombati napra hívják majd be a második oltásukra, amelyről SMS-t kapnak. A 16-18 évesek regisztrálhatnak már a védőoltásra, amelyet május 10. után kezdenek meg a Pfizer vakcinájával. Kijelentette azt is, hogy sok kisgyermek hiányolja a saját játékát, nyunyókáját az óvodából, bölcsődéből, ezért ha a szülők rendszeresen gondoskodnak ezek tisztán tartásáról, akkor magukkal vihetik ezeket a gyermekek. Müller Cecília arról is szólt, hogy vizsgálják a 12–15 év közötti korosztály Pfizer-vakcinával történő oltásának lehetőségét, valamint azt is megemlítette, hogy aki még nem kapott védettségi igazolványt, az hol érdeklődhet.

A DK miniszterelnök-jelöltje: Dobrev Klára!

TFTisóczki Flóra Magyar ugar 2021 május 2.
Az év politikai meglepetése lett volna, ha a Demokratikus Koalíció nem jelölte volna miniszterelnök-jelölt-jelöltnek Dobrev Klárát. Ez nem is maradt el: lezsibbadt tudattal hallgattuk végig, mit vázolt fel a sokak Magyarországáról a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelölte: Dobrev Klára. Gyurcsányné férje, Gyurcsány Ferenc nyilvánvalóan szeretne valahogyan újra a hatalom közelébe kerülni, Klára pedig szeretne miniszterelnök lenni, mint korábban férje volt. Az ország szuverenitását nyíltan feladni akaró DK vezetői vajon mit ajánlanak az ellenzéki szavazóknak? Lesz valami újdonság, vagy a Dobrev mögött álló pénzt, hálózatokat, külföldi támogatást és propagandistasereget elégnek érzik Jakab és Karácsony legyőzéséhez? Nos, ma délután megtudtuk mit is terveznek.

Mit jelent ma édesanyának lenni? – Anyák napján a női kiteljesedés csodáját ünnepeljük

TFTisóczki Flóra Vesztegzár 2021 május 2.
Már az óvodában megtanítják nekünk, hogy május első vasárnapján hogyan köszöntsük fel édesanyánkat: virággal, apró kedvességgel háláljuk meg azt, hogy életet adott nekünk. Ahogyan telnek és múlnak az évek, a kisgyermekből felnőtt lesz, és elgondolkozik rajta, mitől is anya egy anya? Ő maga jó édesanya lenne-e? Ha már anya, vajon jól csinálja-e? Anyának lenni kihívás, boldog feladat, ugyanakkor küzdelem, félelem és várakozással teli öröm is. Ma, Anyák napján mindannyiunk hőseit, az édesanyákat ünnepeljük!