Pesti Srácok

Szigetvári Viktor cége is hasznot húzott Paksból

Szigetvári Viktor cége is hasznot húzott Paksból

Gyurcsány Ferenc, Medgyessy Péter, Józsa István és Harangozó Tamás után egy újabb (volt) szocialista, jelenleg Együtt–PM-es politikusról, Szigetvári Viktorról derítette ki a Magyar Nemzet, hogy cége több millió forintot keresett a paksi atomerőmű bővítésének ürügyén. Szigetvári vállalkozásának a közpénzért cserébe kommunikációs stratégiát kellett kidolgoznia a bővítés támogatására. Ma már ő is ellenzi a beruházást.

Milliókat keresett a paksi bővítés farvizén Szigetvári Viktor cége 2008–2009-ben - írja a mai Magyar Nemzet. A Bajnai Gordon-féle Együtt–PM jelenlegi társelnöke – a Szonda Ipsos két vezetőjével együtt – 2007-ben hozta létre a Szigetvári és Társai Kommunikációs Kft.-t, amely 2008 augusztusában bruttó 2,7 milliós, majd 2009 márciusában bruttó 2,8 milliós – összesen bruttó 5,5 millió forintos – megbízást kapott a Magyar Villamos Művektől. A szerződéseket Szigetvári Viktor, illetőleg a villamos művek akkori vezérigazgatója, Mártha Imre írta alá. Feladatuk mindkét esetben az volt, hogy egy egyszeri, reprezentatív telefonos közvélemény-kutatást készítsenek 1200 ember megkérdezésével arról, mi a véleményük a paksi atomerőmű tervezett új blokkjának építéséről, a paksi üzemidő meghosszabbításáról, illetőleg általánosságban a hazai villamosenergia-szolgáltatásról. Emellett kutatási stratégiai javaslatot kellett készíteniük az esetleges paksi fejlesztés „kommunikációs stratégiájának támogatásához és hatékonyságának méréséhez”.

Miközben Szigetvári cége 2008– 2009-ben még kommunikációs stratégiát dolgozott ki a paksi bővítés támogatására, aközben a bővítést lehetővé tevő idei magyar–orosz államközi egyezményt már élesen támadta.

PestiSracok facebook image

A Magyar Nemzet birtokába került a Szigetvári-cég közvélemény-kutatása alapján elkészített prezentáció, amely a 2008. augusztusi és a 2009. márciusi felmérés összesített adatait tartalmazza. A kutatást a Haza és Haladás Egyesület oszlopos tagja, a Szigetvárival több közös tanulmányt jegyző Vető Balázs készítette. A dokumentumból többek között kiderül, hogy a szocialista szavazók fontosabbnak tartják az atomenergiát, mint a Fidesz szavazói. Sőt, egy-egy felmérésen belül azt is vizsgálták Szigetváriék, hogy a kérdések előtt, illetőleg a kérdések és az elhangzott információk után mi a véleményük az atomenergiáról az embereknek. Arra jutottak, hogy a kérdések után még többen válnak rá nyitottá, mint az elején.

A teljes cikk az MNO.hu-n olvasható

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.