
A koronavírus-járvány jelentette globális nehézségek ellenére is tripla rekordév volt a tavalyi a magyar gazdaság számára – közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az olasz Novation Tech szeghalmi beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy Magyarországon 2021-ben csúcsot ért el a beruházások értéke 1886 milliárd forinttal, emellett a rendszerváltás óta nem volt ilyen magas a foglalkoztatottak száma, illetve brutális exportrekordot is sikerült dönteni 119 milliárd euróval. Rámutatott: ezzel – az egy főre jutó kivitelt nézve – az ország a 27. a világrangsorban. Szijjártó Péter kijelentette, hogy ezek a sikerek bátor stratégiai döntések eredményeként jöttek létre a válság egészségügyi és gazdasági aspektusainak kezelésekor.
Ha nem biztosítottuk volna Magyarország vakcinaellátását akkor, amikor az egész Európai Unióban még ellátási hiány volt, és ha engedtünk volna annak a csábításnak, hogy a rövid távú népszerűség érdekében szociális alapon osztogassunk pénzt, akkor 2021 nem a rekordok, hanem a súlyos depresszió éve lett volna
– fogalmazott. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a kormányzati döntések helyesnek bizonyultak, ugyanis az oltási programnak köszönhetően Magyarország az európai átlagnál két hónappal korábban tudott újranyitni, a beruházásösztönzési program nyomán pedig sikeres volt a kanyarban előzés manővere.
A szeghalmi beruházásról elmondta, hogy a kompozit autóipari alkatrészeket gyártó vállalat fejlesztésének értéke 1,3 milliárd forint, amelyhez az állam 450 millió forint támogatást nyújt, így segítve legalább ötven új munkahely létrehozását. Kiemelte, hogy a magyar autóipar termelési értéke tavaly novemberig 8700 milliárd forint volt, méghozzá úgy, hogy a szektor által előállított termékek 90 százalékát külföldön értékesítették. Szavai szerint ezen projekt is azt bizonyítja, hogy a vidéki magyar gazdaság is szintet lépett, és egyre több vidéki vállalat van, amelyik a világpiacon is sikeres tud lenni.
Ha egy gazdaság képes arra, hogy az autóipar megújulásához szükséges beruházásokat magához vonzza, akkor onnantól kezdve hosszú távú gazdasági növekedési pályára számíthat
– szögezte le. A miniszter aláhúzta, hogy Olaszország Magyarország harmadik legnagyobb exportpiaca, hatodik legfontosabb kereskedelmi partnere, és az olasz cégek alkotják a kilencedik legnagyobb beruházói közösséget hazánkban. Hozzátette: a tavalyi év első 11 hónapjában 26 százalékkal nőtt és rekordot döntött a két ország közötti kereskedelmi forgalom, ahogy csúcsot ért el külön-külön a magyar–olasz import és az export is.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Logikus
2022-02-11 at 07:35
Na akkor most gondolkodjunk egy kicsit a következő számokon.
Ha minden igaz, akkor az UNIÓS HELYREÁLLÍTÁSI ALAPBÓL NEKÜNK ÖSSZESEN 6,1 MILLIÁRD EURÓ JUTOTT VOLNA….ha a ballib idióták Brüsszelbe nem keverik a [email protected]!
A MAGYAR GAZDASÁG PEDIG EZEK NÉLKÜL IS CSINÁLT 119 MILLIÁRD EURÓS REKORDÖSSZEGŰ BEVÉTLT!
Ballibek, megint epét hányhatnak :XDDDD
Nézzük_magát_a_dolgot
2022-02-10 at 16:44
Kis hal is jó hal, de már örömmel olvasnék valami olyan hírt, amelyik a tavalyi gigantikus beruházási döntésekhez hasonló horderejű. Egyébként úgy nézem, hogy ez a cég műanyag kompozit termékekre specializálódott, talán lehetséges, hogy őrájuk célzott a Miniszter úr tavaly, hogy egymillió szénszálas bukósisakot fogunk gyártani?