
Minden magyar felelős minden magyarért, ezért a magyar nemzeti közösségeket a határok túloldalán is támogatja a kormány, eszközökkel is – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken.
Szijjártó Péter elmondta: a határon túl élő magyar közösségeknek eszközbeli segítséget is nyújt a kormány; 600 ezer maszkot, valamint néhány tízezer védőruhát, védőfelszerelést és tesztet biztosítanak számukra a Felvidéken, Erdélyben, Székelyföldön, Kárpátalján, Szlavóniában, a Mura-vidéken és a Vajdaságban. A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország azért tudja megtenni ezt, mert működik a Kína és Magyarország közötti légihíd, és a kormány több, mint 30 millió maszkot vásárolt már Kínából.
Emellett van egy komplett gépsor, amely hamarosan megkezdi a működését és havonta 2 millió 800 ezer maszkot lehet rajta előállítani. A saját gyártású maszkok megteremtik a lehetőséget arra is, hogy segítse a kormány azokat, akik nagy bajban vannak Magyarország környékén
– mondta. Közölte: szinte mindegyik határon túli magyar közösség megkereste a kormányt azzal, hogy rossz az ellátottság azokon a területeken, ahol élnek, egyes kórházak pedig a működési képességeik küszöbére értek a koronavírus jelentette kihívások miatt. Szijjártó Péter azt mondta:
kötelességünk a magyar emberek egészségét és életét megvédenünk, ehhez pedig szükséges, hogy az egészségügyi védekezés sikeres legyen.
Hozzátette: az elkövetkező hetekben is jelentős szállítmányok érkeznek Magyarországra Kínából, elősegítve az egészségügyi védekezés sikerét.
Forrás/fotó: MTI
Kriszts
2020-04-10 at 13:54
Azért nem ártana, ha a magyarországi lakosságot is támogatnák oly módon, hogy a patikákban reális áron lehessen kapni egyszerhasználatos maszkokat. Perpill kínaiaknál lehet venni a korábban 20-30 forintba kerülő maszkokat 350 forintért.
oshon
2020-04-10 at 14:29
Nyugi , ahoz kepest hogy mennyit tamogatod te Orbanekot tull sokat kapsz , mert ha a tolvaj hazaarulo maffiagurci rablobanda lenne most az elen , ugy mint budapesten a gumikakas , lehet hogy kuzdenie kellene eletedert … de latszik neked ingyen kene minden … Nem artana a fajtadnak vegre elfogadni hogy a kulhoni magyar az nem kevesebb/kissebb erteku mint a magyarorszagi … sot , a magyarulbeszelo tolvaj hazaarulokhoz kepest meg ezek szavazoihoz is (akiket a Magyar Nemzet befogadott a tortenelem soran) valodi magyarok ! Soha egy ilyen magyar nem fog tenni semmit sajat nemzetbelie ellen SOHA , sot segitsegere torekszik mert egyveruek , … ugyhogy POfaBE !!!
Kriszta
2020-04-10 at 15:12
Nem anyáddal beszélsz tahó!
oshon
2020-04-10 at 15:45
Menj hazadba TeTu !!!
tegyük helyre!
2020-04-10 at 16:41
30 millióból 600 ezer megy az elszakított testvéreknek. 2 ezrelék a nemzet egynegyedének.
De te még ezt is sokallod, és többet követelsz magadnak.
Sajnos a jobboldalnak is megvan a maga olyan, amilyenje…
oshon
2020-04-10 at 13:21
Halas koszonet , Isten aldja Orban Viktort es csapatjat ! Hajra Magyar Nemzet , Isten aldjon !