Nagy nyomás várható az Európai Unió informális külügyi tanácsülésén Toledóban, a kormány azonban mindaddig nem fog engedni a fegyverszállítások finanszírozásának kérdésében, amíg nem teljesülnek a feltételei – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtök hajnalban Budapesten a tárca MTI-nek megküldött közleménye szerint.
A tárcavezető arról számolt be mielőtt elindult volna a spanyolországi találkozóra, hogy Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője jelezte, hogy szeretne négyszemközt vagy esetleg az ukrán diplomácia vezetőjével, Dmitro Kulebával hatszemközt tárgyalni majd arról, hogy Magyarország járuljon hozzá újabb több tízmilliárd euró Ukrajnába juttatásához.
Természetesen ma sem fogok engedni a nyomásnak. Amíg nem kapunk részletes, világos elszámolást arról, hogy mire költötték azt a körülbelül 50-70 milliárd eurót, amit eddig Ukrajnába küldtek, és amíg az OTP-t le nem veszik a háború úgynevezett nemzetközi szponzorainak listájáról Ukrajnában, addig szó sem lehet arról, hogy újabb pénzekről döntsünk fegyverek finanszírozására vagy bármire Ukrajna vonatkozásában
– szögezte le.
Aláhúzta: “az nem megy, hogy egyrészt arra kérik Magyarországot, hogy az adófizetők pénzéből küldjön Ukrajnába, másrészt eközben a háború nemzetközi szponzorainak listáján tartják a legnagyobb magyar pénzintézetet, ahol hárommillió ember vezeti a számláját”.
Mindenki érzi, mindenki látja, mindenki tudja, hogy ez nonszensz, és mindaddig, amíg ezt a nonszensz helyzetet nem számolják fel, addig mi nem vagyunk hajlandók semmiféle pénzügyi kérdésről tárgyalni
– hangoztatta.
Szijjártó Péter sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy ennél a napirendi pontnál várhatón ezúttal is mindenki a háborúról fog beszélni, egyedül ő fog a békéről. “A béke hangját, a béke iránti vágy hangját erősíteni kell, mert világos, hogy minden nappal és minden egyes fegyverszállítással az eszkaláció veszélye egyre súlyosabb” – figyelmeztetett.
Minden egyes nap, ami háborúval telik, és minden egyes, Ukrajnába szállított fegyver újabb emberek halálát okozza, és mi ezt szeretnénk megakadályozni
– tette hozzá.
A miniszter tudatta, hogy a napokban lezajlott gaboni katonai puccs is téma lesz az ülésen, és kiemelte, hogy három év alatt immár ez a nyolcadik hasonló hatalomátvétel Afrika középső és nyugati részén.
Minden egyes ilyen puccs az instabilitás veszélyét hordozza, s pontosan tudjuk, hogy ha egy-egy afrikai országban, egy-egy afrikai térségben instabilitás uralkodik, akkor az nagyon könnyen újabb migrációs hullámok kirobbanásával járhat
– fogalmazott.
Ezért nagyon fontos, hogy az Európai Unió, Brüsszel végre világosan beszéljen. Hagyja most már maga mögött a migrációpárti politikát, és végre tegyük világossá, hogy Európába csak legálisan lehet bejönni
– hangsúlyozta.
Ha Brüsszel tovább folytatja a migrációpárti politikáját, akkor olyan nyomás nehezedhet majd az európai kontinensre, amelynek kivédése nagyon nehéz lesz, és különös erőfeszítést követel ez azoktól az országoktól, amelyek az Európai Unió külső határát védik
– fűzte hozzá, majd aláhúzta, hogy Magyarország is ilyen ország, a hatóságok idén eddig több tízezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg, miközben az érkezők egyre erőszakosabban viselkednek.
Mindent megteszünk azért, hogy az Európára háruló migrációs nyomás csökkenjen, Magyarországra csakis legálisan lehet bejönni, nem engedünk be illegális migránsokat, és ma is ki fogok állni amellett, hogy a migrációpárti politikát az Európai Uniónak végre be kellene fejezni
– összegezte a miniszter.
MTI; Fotó: Facebook
Keljfel Julcsi
2023-08-31 at 18:41
Tisztelt Miniszter Úr,
köszönjük fáradozasat és azt is, hogy ki áll a ketesztenyseg mellett.
Minket nagyon érdekel, hogy Uschi kinek osztogatta a pénzeket, de az is, hogy miért törölte az sms ta Pfizerrel. Meg tudná azt is kérdezni, hogy a drushba pipeline ügyben mit mondott a hölgy?
Ukrán dolgokban az erdekel bennunket, hogy hogy jutott Selensky úr a mesés vagyonahoz? Vagy Uschitol kapta az egyiptomi villát és a többit is..?
De komolyan, ha betör a házamba egy óriási banda és azzal fenyeget, hogy az én 4 tagú családombol minden órában megölnek 1 személyt, ha nem adok egy SZOBÁT a házambol, akkor mit kell tennem??
Ennek az elmebeteg ukrán színésznek csak egyes részeit kellett volna oda adnia, és elkerülhette volna ezrek halálát..így a 3 . világháborút kockázatja.
.
mirti
2023-08-31 at 14:01
….minden egyes dollár vagy euro valamint fegyver az ukránoknak ( pontosabban a magát ukránnak nevező maffiának…) népírtásban való résztvételt jelent !!!!!Lehet ezt szépíteni meg nagy ,hangzatos dumával átmosni ,EZ AZ!!!!
futóbolond
2023-08-31 at 11:15
“Minden egyes nap, ami háborúval telik, és minden egyes, Ukrajnába szállított fegyver újabb emberek halálát okozza, és mi ezt szeretnénk megakadályozni” nem hiszem el, hogy a jól beszélő petiminiszter ilyen ostoba és nyilvánvalóan hazug érvrendszert tudott csak előhozni. nyilván az orosz kazettásbombák virágszirmokat szórnak szét és az orosz rakéták fejében is csak színes cukorkák vannak.
Angie
2023-08-31 at 07:47
Mirti! Abszolút egyetértek!
mirti
2023-08-31 at 06:47
…”mind addig “????…és utána igen? Ez így ijesztő!!!