
Hazánk eddig másfélmillió menekültet fogadott Ukrajnából, illetve egyebek mellett kész egy iskola és egy orvosi rendelő újjáépítésére Kijev régiójában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, New Yorkban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) közleménye szerint a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ idei közgyűlésének keretében tartott, Ukrajna újjáépítéséről szóló donorkonferencián aláhúzta, hogy eddig másfélmillió menekült érkezett Magyarországra, és a hatóságok a maradni kívánó szülőknek munkát, gyermekeiknek oktatást és egészségügyi ellátást biztosítanak.
Arról számolt be, hogy szeptember elején több mint négyezer ukrán gyerek kezdte meg az óvodát vagy az iskolát Magyarországon, mintegy 1250 intézményben, és az illetékesek mindent megtesznek a nyelvi akadályok leküzdése érdekében. A tárcavezető közölte, hogy Magyarország készen áll egy lebombázott iskola és egy orvosi rendelő teljes körű újjáépítésére Kijev régiójában. Tájékoztatása szerint utóbbi ráadásul egy multifunkcionális épületben található, amely a helyi önkormányzatnak és postának is otthont ad – írta a KKM.
A kormány emellett ezer ösztöndíjas helyet kínált fel menekült hallgatók számára a magyarországi felsőoktatási intézményekben és vállalta 130 gyerek speciális orvosi ellátását
– sorolta. Felszólalásában Szijjártó Péter azt is kiemelte, hogy Ukrajna szomszédjaként Magyarországon egyértelműen és közvetlenül érezhetők a háború negatív hatásai, ezért az ország rendkívüli módon érdekelt a fegyveres konfliktus minél előbbi lezárásában. Rámutatott, hogy az ENSZ közgyűlésénél aligha képzelhető el megfelelőbb és szélesebb platform a békefolyamat előmozdításáról szóló tárgyalásokra. Hozzátette: ezért a kormány az üléssorozat eredményességét is annak alapján fogja megítélni, hogy az közelebb vitt-e a béketeremtéshez Ukrajnában.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán
khm
2022-09-21 at 20:04
takony
az a saját anyád volt
LEHET HOGY NEM VETTED ÉSZRE,DE VAN AZ A KISEBBSÉG AHOL EZ MEGSZOKOTT.
khm
2022-09-21 at 20:01
Amúgy tök fölösleges.
ja ? És nagyon drága.
Joris
2022-09-21 at 12:47
Reméljük tisztelt miniszter úr jelen időre utaló kijelentése a magyar humanitárius akcióról hamarosan múlt időbe kerül.
HISZEN MINDENNEK MEGVAN A MAGA HATÁRA. NESPA?
Orientál
2022-09-21 at 12:14
t Te gyagyás mert a nyelvünk nem tartozik a szláv nyelvcsaládba és a magyar nyelvet az egyetemen sem tanítják úgy mint a angolt spanyolt németet franciát.
khm
2022-09-21 at 10:11
Ideje befejezni,mert a “t” azaz takony félék felszaporodnának Hazánkban.
benzoli
2022-09-21 at 07:40
10 Milio Ukr@n szallta meg az Uniot. MO-n 15 000 maradt.
benzoli
2022-09-21 at 07:23
Multimilliomos Ukran politikus pozitiv velemenyet, ilyen kevessel megvenni nem lehet. Unios tagsag. NATO tagsag. Finanszirozni az Ukran haborut es ujaepitest … Egyik reggel pedig arra ebredni az Unionak, hogy Ukran van az agyban.
Bölcs
2022-09-21 at 07:20
Meg mèg mit nem? Elèg tàmogatàst kapnak az EU tòl. Ez tùlzàs kedves Szijjàrtò.