
Az Európai Unió elítéli és jogellenesnek tartja a luhanszki, a donyecki és a herszoni régióban az Oroszországhoz való csatlakozásról tervezett népszavazás megtartását, amely sérti Ukrajna függetlenségét, önállóságát, területi egységét és a nemzetközi jogot – foglalt állást Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő kedden.
Josep Borrell közleményében aláhúzta: az ilyen intézkedések eredményei semmisek lesznek, és azokat az EU és tagállamai nem ismerik el.
Az érintett területeken a hét folyamán megkezdeni tervezett népszavazás Oroszország kísérlete arra, hogy legitimálja jogtalan katonai ellenőrzését, célja Ukrajna határainak erőszakos megváltoztatása az ENSZ alapokmányának, valamint Ukrajna függetlenségének, önállóságának és területi egységének egyértelmű megsértésével
– emelte ki.
A voksoláson leadott jogellenes szavazatok semmilyen körülmények között sem tekinthetők úgy, hogy az állandó orosz katonai fenyegetettség és megfélemlítés alatt élő emberek szabadon kifejezték akaratukat
– fogalmazott a főképviselő.
Oroszországot, annak vezetését, valamint mindazokat, akik részt vesznek a kihirdetett népszavazások lebonyolításában, valamint a nemzetközi jog megsértésében Ukrajna területén, felelősségre fogják vonni, és a népszavazási tervek Oroszországgal szembeni további korlátozó intézkedések megfontolását teszik szükségessé
– jelentette ki Borrell.
Az Európai Unió továbbra is megingathatatlanul támogatja Ukrajnát, és arra szólítja fel Oroszországot, hogy haladéktalanul, teljes mértékben és feltétel nélkül vonja ki teljes katonai erejét és felszerelését a megtámadott ország területéről
– tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.
Szeptember 23. és 27. között népszavazást tartanak a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaságban, valamint Herszon megyében az Oroszországhoz való csatlakozásról – erről tájékoztatott kedden a két délkelet-ukrajnai szakadár és az orosz megszállás alá került dél-ukrajnai régió kormányzata.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Francisco Seco
amintazvagyon
2022-09-21 at 15:24
Borrell is agymosott/bekorrumpált/megfélemlített amerikai talpnyaló
xy
2022-09-21 at 15:17
Azt azért tisztázhatta volna Borrell mester, hogy ez a “megingathatatlan támogatás” Ukrajnának, avagy a farok-zongorista Zelenszkijnek és színtársulatának szól-e.Utóbbi esetben a részrehajlás egyértelmű, “megingathatatlanul ellenkezik” az EU alapszerződésével, tehát a brüsszeli EP-tobzódás bűncselekmény. Első esetben Borrell (és a brüsszeli EU-EP) víziója szerint Ukrajna “egy és oszthatatlan”. Ha tehát Ukrajna a “megingathatatlanul támogatott”, akkor az elszakadó területek (Luganszk, Donyeck, Zaporozsje, Herszon, stb., no meg Krim) is EU-EP-ukránok, vagyis “megingathatatlanul támogatottak”. Ebből következik, hogy Borrell állításából fakadóan az EU-EP orosz fennhatóságú területeket is “megingathatatlanul támogatni” kíván. (Javaslom Putyinnak, követelje ki a belengetett EU-EP “megingathatatlan támogatást”.) Úgy gondolom, bizonyitott a brüsszeli elmebaj, ezt kellene először “megingathatatlanul kezelni” !!
Orientál
2022-09-21 at 11:41
J. Borell Támogassátok ti a saját pénzetekből és télen akár meg is fagyhattok.
1 Enaki
2022-09-21 at 11:37
Te szemèt,a tagàllamoknak adjàtok oda,ami jàr. Ukrajnàt tàmogassa az Usa,ha beleràngatta a hàborùba.
csakafidesz
2022-09-21 at 11:36
Csakúgymondom 2022-09-21 at 06:55
Igen, és az oroszok amióta csak oroszok szövetkeznek a Tél tábornokkal. Ők azután pontosan tudják, hogy mit jelent a hideg. Moszkva alatt a tankok nem tudtak tovább menni a hóesésben. Sztálingrádnál 1942 telén több német katona fagyott meg, mint ahányat golyó talált el..
csakafidesz
2022-09-21 at 11:32
Teljesen felesleges Ukrajnára költeni akár egy eurócentet is, mert borítékolható, hogy 2023-ban Ukrajna vagy annak nagyobb része Oroszország lesz..
Namond
2022-09-21 at 11:00
Borell egy ostoba ügynök.
Gottwald Zsolt
2022-09-21 at 10:17
Azért jol làthatovà vàlt, hogy soros keze milyen mélyre nyulik az euban. Gyakorlatilag az egész nyugati vilàg be van hàlozva!
Olyan elképesztö propagandahadjàrat folyik, ami szerintem évtizedek ota nem volt. Ràadàsul elképesztöen buta, sokszor teljesen ellentmondàsos baromsàgokat terjesztenek, 0-24 oràban.
Svàjcban példàul (ez az orszàg koràbban még semlegesség mintapéldàja volt, mégha csak àlszent modon is) most azzal dicsekednek, hogy a gàz felhasznàlàsàt màris vagy 20%-kal (!) tudtàk csökkenteni!
Szép lenne, ha ez nemcsak a hir egyik fele lenne. A màsik felét ugyan elhallgattàk, de azért bizony kiderült, hogy ezt ugy sikerült elérni, hogy szàmos nagyfogyasztot egészen egyszerüen kisebb (30-50%-os csökkentés) termelésre szolitottàk fel. Vagyis Svàjc ugy fogyaszt kevesebb gàzt, hogy kevesebbet termel!
Okos, nem? Nem igazàn.
A népszavazàst sem tartjàk màr jonak Ukrajnàban, söt kifejezetten elitélték. Teszik ezt abban az orszàgban, ahol az un. direkt-demokràciànak elvileg nagy hagyomànya van. Igaz a mai balliberàlisoknak a nép csak addig fontos, amig arra nem szavaznak ami nekik jo. Mihelyst ez nem igy van, az a nép màr nem szavazhat.
Azért én meg mernék esküdni, hogyha ez az egész forditva lenne, és ott mondjuk ukrànok lennének, akkor nem lennének ennyire a népszavazàs ellen.
Amugy egyébként minden nap egy halom ukrànt làtni, akik szépen az usa-ba, kanadàba, vagy nyugatra mennek!
Ott nem az ukrànok harcolnak, hanem sorosista zsoldosok!
És nem ukrajnàért, hanem a soros birodalomért, a soros vilàgkormànyért!
khm
2022-09-21 at 10:13
Nagyon kedves látvány lenne,ha a borrel és a fajtatársai ukrán felszerelésben reszelnék az OROSZ sereget. 🙂
Nosza menjen oda,ha már ennyire nagyon szereti ezeket.
Torockó
2022-09-21 at 09:46
Mindhalálig? Remélhetően nem a 450 millió haláláért, csak az EU idióta krémjének pusztulását akarja ez a Borell…
Menjenek Ukrajnába harcolni!
Ezek szerint
2022-09-21 at 09:12
Annyira megingathatatlan a támogatásban, hogy az sem baj, ha közben saját támfalai meginognak.
Megingathatatlan?
2022-09-21 at 09:03
Hiszen mindjárt összedől a kártyavár.
Vízöntő
2022-09-21 at 08:58
Egyetlen kérdés:
Josep Borrell az EU 450 milliónyi polgárából hánynak a szavazatával kapott felhatalmazást, legitimitást arra, hogy mindnek a nevében nyilatkozzon?
Egyetlen szavazatot sem kapott, mivel nem választott csak kinevezett hivatalnok, az EU pedig egy szerződésen alapuló gazdasági érdekszövetség!
Akkor hogyan is van ez?
Az érintett területeken egyébként többégben orozok éltek, élnek ukrán állampolgárként, választási kampányt pedig 2014 óta a náci jelvénye Azov ezred, a Kraken meg hasonló alakulatok folytattak a gyilkosságokkal, kínzásokkal meg egyéb fizikai, pszichikai érvekkel!
A meggyőzésük sikerült, Oroszországhoz akarnak csatlakozni, ezt viszont a Nyugat csalásnak tekinti!
Arról viszont egy nyikja sincs a Nyugatnak, hogy az Azov meg a többi nacionalista kampányai alatt miért hallgattak, hiszen az ENSZ is dokumentálta a súlyos népirtásba fordult bűncselekményeket!
Erre adjon magyarázatot Borrell hivatalnok!
Ungarn über alles !
2022-09-21 at 08:54
vén mocsok náci szaradék – az utolsó ukretén baka-életéig támogatjátok Bidés Dzsó csürhéjét – az EU-közös kasszájából kilopott pénzekkel
ezek ám az Européer értékek ! …na meg a saját számláitokat is hizlalja
brunnya
2022-09-21 at 08:37
Borell egy öreg bugyuta f…sz
ViAM
2022-09-21 at 08:32
Mindenki jobban járna, ha a főképviselő “úr” a bűnöző bandájával együtt személyes jelenlétével védené meg a kis ripacsot Ukrajnában. Persze ahhoz zelikének haza kellene utaznia.
Az elődeiteknek pedig ilyen mellszélességgel 1921. június 4-én kellett volna elítélni és jogellenesnek tartani a trianoni szemét, mocskos, aljas döntést. Az jogos lett volna!
na4
2022-09-21 at 08:00
Ezt a tintanyaló, aparatcsik, segg- és talpnyaló, bürokrata, lepukkant idiótát is azonnal ki kell rúgni!
A Nagy Testvér figyel téged
2022-09-21 at 07:54
Megfagytok, mint a farkas farka az Orosz mesében!
obsitos
2022-09-21 at 07:20
Ez lesz a nyugat Vietnamja, a pénznyelő kút.
Sajnos, mi pedig ismételünk.
BZ
2022-09-21 at 07:17
Megingathatatlanul,dögölj meg Zselenszkijjel.
márko
2022-09-21 at 07:09
ha akarom látni , vagy ha nem akarom látni , AKKOR IS
SEMMI USA érdeke nélkül nem történhet
/
Josep Borell is SZILÁRD BIZTOS pintyikutya az Antony Blinken markában
. Borell az USA HŰSÉGESE , ÉS az EU biztosai szívvel-lélekkel támogatják az USA HEGEMÓNIA ÉRDEKEIT ( az USA mindenben a vezető kell hogy legyen , SEMMI USA érdeke nélkül nem történhet
/
ÉS
. ahogy a Nógrádi György (biztonságpolitikai szakértő,egyetemi tanár) , szokta mondani
az ” ÜLÉSPONT HATÁROZZA MEG A NÉZŐPONTOT”
/
hiányzik a Jens Stoltenberg HŰSÉGES NÁTÓ támogatása
Csakúgymondom
2022-09-21 at 06:55
A megingathatatlanban nem vagyok olyan biztos. Az energiaszektor okán inog az már rendesen, a tél pedig megállíthatatlanul jön.
aladin
2022-09-21 at 06:45
Borell menj te abba a kommunista k…va anyádba, menj és szopd le Zelenszkijt. Hülye vén f…..sz.