Azt ígérem, hogy ha én leszek a főpolgármester, haladni fog ez a város a szó szoros és átvitt értelmében is, meg fog szabadulni a bénító közlekedési káosztól, tiszta, rendezett közterek fognak minket várni – mondta el Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje szerdán, a Városligetben tartott sajtótájékoztatóján.
A főpolgármester-jelölt hozzátette: ha ő nyeri a főpolgármester-választást, onnantól “nem Gyurcsány Ferenc emberei fogják a Városházán foglalni azokat a helyeket, amiket azok elől vesznek el, akik dolgozni szeretnének ezért a városért”.
Többek közt én és a kollégáim is ilyenek vagyunk
– húzta alá. Kijelentette: a következő napokban és hetekben azon fog dolgozni, hogy minél többet beszéljen Budapest ügyeiről, a fővárost érintő saját terveiről, és a Gyurcsány–Karácsony koalíciót megszüntesse a Városházán.
Lehessen végre a budapestiek valódi ügyeivel foglalkozni ahelyett, hogy most Gyurcsány Ferenc ügyei élveznek prioritást. Én erre készülök, erre vállalkozom
– emelte ki. Szentkirályi Alexandra arról is beszélt, hogy a Városligetben egy másik rendezvényen újabb bizonyítékát láthatják az emberek annak, hogyan “borul össze a Gyurcsány–Karácsony koalíció”, amire az elmúlt hetekben is volt példa, hiszen közös kampányrendezvényt is tartottak.
Ezek után nem is lepődhetünk meg azon, hogy nemcsak a munkanapjaikat, hanem a munkaszüneti napot is együtt töltik a Városligetben
– jegyezte meg a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje. Úgy fogalmazott: “volt képük ezt az eseményt abba a Városligetbe szervezni, amit egyébként a kormány újított fel, az akkori fővárosi vezetés aktív együttműködésével”.
A tízéves Liget Projekt keretében egy világszínvonalú, a budapestiek által is nagyon kedvelt kulturális fejlesztés valósult meg. Megújult többek közt az Olof Palme Ház, felépült a Néprajzi Múzeum, a Magyar Zene Háza, valamint egy nagy játszótér, amelyet “imádnak a budapesti szülők és gyerekek”. A fejlesztések keretében a Városliget több mint negyedmillió négyzetméter zöldfelülettel bővült, 72 ezer négyzetméter burkolt felületet bontottak el, több mint 500 lombos fát, 130 fenyőt, csaknem 70 ezer cserjét és több mint 700 ezer évelőt ültettek
– idézte fel a politikus.
Azt hiszem, hogy a budapestiek minden nap, amikor használják a Ligetet, akkor szavaznak a lábukkal, és amellett szavaznak, hogy ez egy jó beruházás, jó projekt volt
– hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra. Hozzátette:
ugyanezek az emberek, akik néhány száz méterre tőlünk városligeti majálist tartanak, ők voltak, akik gyakorlatilag a fákhoz kötözték magukat anno, hogy ez a projekt ne valósulhasson meg.
Úgy vélte, ez a hozzáállás az, ami most is egy helyben toporogva tartja Budapestet, “hogy ne épüljön semmi, és aki valamit akar csinálni, az inkább ne csináljon semmit”. A Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje jelezte: a következő napokban és hetekben is járja majd a fővárosi kerületeket és folytatja a kampányt.
Forrás: MTI
TalEle
2024-05-01 at 20:39
Az a baj, hogy a pestiek többségéhez ezek az „üzenetek„ el sem jutnak! Ők más „TV-t” néznek… A Facebook-on, hosszú évek alatt, tudatosan elhülyített pestiek már a saját, a jobb életminőséghez fűződő, közvetlen érdekeiket sem képesek felismerni! Egy minapi felmérés szerint a rezsicsökkentés támogatása a pestiek körében csak 40%-os, azaz, a többség, inkább lemondana a havi 181 ezer forintos támogatásról… Ideológiai alapon, – melyhez garancia számukra Karácsony és sorosista bandája – inkább elfogadják a mostani, koszos, büdös, a felelőtlen gazdálkodás miatt csődbe jutott fővárost, az arrogáns, korrupt városvezetéssel együtt, mintsem, hogy változtatni merjenek rajta…
Talpra magyar!
2024-05-01 at 16:17
Dk-s Dobrevék együtt a párbeszédes Karácsonyékkal rendezik illegálisan szabálytalanul május elsejei összeröffenésüket Zuglóban mert nem kértek területfoglalási engedélyt a rendezvényük megtartásukhoz persze mert a területér fizetniük kellett volna ráadásul a közparkba a dk-s momentumos párbeszédes banda engedély nélkül hajtott be és parkoltatta a járművét több dk-suk párbeszédesük mszp-sük ezzel is meglopták a kerületi embereket és a fővárosiakat csak a fővárosi rendészek bírságolásai után jóval később küldték ki az mszp-s Harváth Csacsiék a közterület felügyelőiket bírságolni.
Rémusz.
2024-05-01 at 14:49
Engem az érdekelne, hogy milessz végre az 5-ös metró projektel, hisz már évek óta csak ígérgetik, hogy majd ekkor, nomeg akkor, de valahogy az a híres első kapavágás az istennek nem akar megtörténni!!!
Készültek már kivitelitervek, készültek földfúrások, nomeg, jó sok ígéret, hogy mostmár, de tényleg elkezdjük, oszt azóta is néma csend, sőt, a hévszerelvények lassan már kirohadnak alollunk, hisz a legtöbje bizony megérett a cserére.
A déli körvasutat legaláb végre elkezdték, de ezzel kapcsolatban sem olvastam olyant, hogy a jövendőbeli állomás környékén a vágóhídnál elkezdték volna az alépítmények, lásd a hév aluljáró fúrását, hisz a tervek szerint anemlétező 5-ös metrórol ott lehetne átszálni a vonatra is, valamint akadálymentesen az 1-es villamosra, illetve a 2-es és a 24-es villamosra is.
Most akkor mi is van??
Bocsánatot kérek, de az eddigi tudásom szerint az építkezést a pincénél szoktuk kezdeni és nem a tetőnél!!
Vagy úgy gondolták, hogy megcsinálják a földfelszini létesítményeket, osztán majd későb szétgányolják az egésszet és kezdik a pincébe??
Tisztára a nyírtuskó építkezési módszere jutott az eszembe, amit művelt a lánchíd építkezésekor, hisz azt is szétkell majd kapni, ha a villamosaluljárót rendbe akarják tenni, de az egésszet le kell zárni, ha a másikvégén az alagutat akarnák felújítani.
Ez igen kérem!!!
Ez ám az építési logika!!!