
A háború mérhetetlen szenvedést hozott Ukrajnára és egész Európára, a fegyveres konfliktusnak ezért mielőbb véget kell érnie, a magyar kormány ezt az álláspontot fogja képviselni az ENSZ közgyűlésén is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda éjjel, Budapesten, mielőtt útnak indult New Yorkba.
A tárcavezető arról számolt be, hogy a rendkívüli ülést azért hívta össze a világszervezet, mert pénteken lesz egy éve annak, hogy kitört a háború Ukrajnában.
Az a háború, amelyről egy éve még nem gondoltuk, hogy ennyire hosszú és ennyire brutális lesz. Az a háború, amely mérhetetlen szenvedést hozott Ukrajnába és ide, Európába is
– jelentette ki.
Az a háború, amelyért Magyarország és a magyar emberek már eddig is rendkívül magas árat fizettek. És itt nemcsak arra gondolok, hogy az infláció, az energiaárak, az élelmiszerárak az egekbe emelkedtek, hanem arra is, hogy az ukránok mellett nagyon sok magyar halt meg
– tette hozzá. Szijjártó Péter leszögezte:
mi nem akarjuk azt, hogy további emberek essenek ezen háború áldozatául, nem akarjuk azt, hogy még több ember haljon meg, hanem azt akarjuk, hogy ez a háború azonnal érjen véget, legyen minél előbb tűzszünet, legyenek minél előbb béketárgyalások, mert az emberéleteket csak így lehet megmenteni.
Hangsúlyozta:
Ez egy olyan háború, amelyben nincsen győztes, csak vesztesek vannak, és hogy minél kisebb veszteségekkel meg lehessen úszni ezt a háborút, ennek a háborúnak véget kell vetni minél előbb. Ezt az álláspontot fogom képviselni holnap, illetve ma New Yorkban is.
Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Solaris
2023-02-24 at 19:19
Petike,
ehhez Te Méltóságod
kevésnek találtatik.
30 év múlva próbálkozhacc..
Orientál
2023-02-23 at 16:51
Megvilágosodott szabadkőművész Te agyatlan , az Oroszország szuper atomhatalom mint az USA. És ezért nem létezik az hogy az oroszokat bárki legyőzheti és Kreml tetejére a saját zászlaját kitűzheti ,mert inkább te is belepatkolnál.
2 ÉNAKI
2023-02-23 at 09:57
A háború befejezése eddig sem Oroszorszagon múlott. Az Usa és Ukrajna okozója a haborúnak es az folytatásának. Az Usa érdeke a háború fokytatását szorgalmazza Zselé pedig Udvari bolond módjára táncol nekik.
Megvilágosodott szabadkőművész
2023-02-23 at 09:27
Süket duma.
Ráolvasás.
Majd ha az egyik fél totális győzelmet aratott, akkor ér véget a háború.
Kár volt megszólalnia Szíjjártónak.
ERZSI
2023-02-23 at 09:10
Szijjártó Péter egy nagyon értelmes és egyenes ember, igazi diplomata és hazafi. Isten éltesse sokáig !