Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Donald Trump erős amerikai elnökként stabilitást adna a világnak biztonsági szempontból

null

Egy erős amerikai elnök mindig egyfajta stabilitást ad a világnak biztonsági szempontból, Donald Trump visszatérésével pedig ismét erős elnöke lehetne az Egyesült Államoknak – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a floridai Palm Beachben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be pár órával Orbán Viktor kormányfő és Donald Trump immáron harmadik kétoldalú találkozója előtt, hogy az előző amerikai elnök a héten olyan előnyre tett szert a Republikánus Párt előválasztásán, hogy gyakorlatilag már el is könyvelhető a jelöltsége a novemberi választáson.

– mutatott rá. Hangsúlyozta: afelől nincs nagy vita a világpolitikát figyelemmel kísérők között, hogy egy erős amerikai elnök mindig egyfajta stabilitást kölcsönöz a világnak biztonsági szempontból.

PestiSracok facebook image

– vélekedett.

– húzta alá. Ennek kapcsán pedig a politikát tapasztalati műfajnak nevezte, és emlékeztetett rá, hogy Donald Trump az Ábrahám-megállapodásokkal hosszú évtizedek kudarcai után elhozta a béke reményét a közel-keleti térségbe, és ebben az időszakban nem indultak meg olyan, a világ biztonságát is veszélyeztető háborúk, mint napjainkban.

– emelte ki. Szijjártó Péter érintette a magyar–amerikai kétoldalú kapcsolatok kérdését is, és úgy fogalmazott, hogy a viszonyrendszer egyértelműen Donald Trump hivatali ideje alatt volt a csúcspontján.

– jelentette ki.

– szögezte le.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher