Mi, magyarok, erőn felül veszünk részt az egész emberiség előtt álló, feszítő problémák megoldásában; ez az utóbbi időszakban látható volt a koronavírus-járvány elleni harcban és az autóipar környezetbarát átalakulásában is – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Budapesten.
A minisztérium közölte: a tárcavezető átadta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét Kapitány Istvánnak, a Shell brit energetikai vállalat globális alelnökének, majd beszédében leszögezte, hogy Magyarország előkelő helyet foglal el lakosságszámához képest sok különböző ranglistán, például az olimpiai aranyérmek vagy a Nobel-díjak terén, és számos magyar szakember játszott szerepet a világgazdaság fejlődésének előmozdításában.
Amikor nemcsak a gazdaság, hanem az egész emberiség előtt álló, feszítő problémákról beszélünk, akkor azt láthatjuk, hogy a magyarok ezek megoldásában is erőn felül vesznek részt
– fogalmazott a minisztérium közleménye szerint. Aláhúzta: néhány évvel ezelőtt a koronavírus-járvány elleni védekezés kidolgozásában is magyar tudós játszott vezető szerepet, és előttünk az újabb kihívás, a fenntartható gazdasági növekedés biztosítása, hogy a bolygót meg lehessen őrizni a következő nemzedékek számára. Ennek kapcsán érintette azt is, hogy hazánk a világ azon húsz országa között van, amelyek az utóbbi években a károsanyag-kibocsátásuk csökkentése mellett tudták növelni a gazdasági teljesítményüket. Ebben “megkerülhetetlen tényezőnek” nevezte a teljes károsanyag-kibocsátás 17 százalékát adó közúti közlekedést, és aláhúzta, hogy az autóipari forradalomban a Shell fontos, egyedülálló szerepet tölt be. Hozzátette: Kapitány Istvánnak jelentős érdemei vannak abban, hogy a vállalat 2035-re – saját tevékenységét tekintve – zéró kibocsátást tervez elérni, 2050-re pedig ezt a teljes értékláncban is meg kívánják valósítani.
Minket különös büszkeséggel tölt el, kedves alelnök úr, hogy a világ egyik legjelentősebb vállalatának ezen rendkívül fontos erőfeszítéseiben vitathatatlanul vezető szerepet játszik egy magyar ember. (…) Itt egy újabb pont, amikor elmondhatjuk, hogy mi, magyarok erőn felül teszünk hozzá a világ feszítő problémáinak megoldásához
– jelentette ki méltatásában Szijjártó Péter, arra is kitérve, hogy a díjazott sikeres nemzetközi karrierjének ellenére mindvégig megtartotta magyarságát, mindig segítette a hazáját. A miniszter hangsúlyozta, hogy Kapitány István rendkívül sokat tett a magyar energiaszektor, a magyar emberek mindennapi élete, a magyar autózás és az autóipar, a magyar környezetvédelmi törekvések érvényre juttatása és folyamatos fejlesztése érdekében.
Nagyon szépen köszönjük mindazt, amit eddig Magyarországért, a magyar emberekért, Magyarország dicsőségéért tettél
– közölte.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
na4
2023-08-21 at 17:29
A Net Zero egy orbitális bullshit.
Angie
2023-08-21 at 16:50
Mi viszont a kormánynak köszönjük azt a hatalmas munkát, amit értünk tesz! A hétvégi üzlettől leesett az állam, annyira ütős volt! Gondolom a libernyákok most kanalazzák össze magukat a döbbenettől és már agyalnak, hogy ez nekünk miért nem jó! De ne is törődjünk velük, hanem ünnepeljünk, mert van mit!
Orientál
2023-08-21 at 14:00
Szíjjártó Külügyminiszter Úr angol nyelvtudása is kiváló. CNN tévé vendégeként is rávílágít a lényegre amivel helyére teszi a Gyurcsány szintű hazug ármánykodó balliberális zöld CNN-t
Orientál
2023-08-21 at 13:07
És annak az USA-nak adunk sok áttelepíthetö lakást amely szigete tűzkatasztrófa miatt károkat szenvedett és most is szenvedi, na ez az USA mostani vezetése is mint állandóan neket hazugan rágalmaz mert nem leszünk csicska gyarmata és 1 centtel sem segített rajtunk magyarokon.