Pesti Srácok

Szíria beengedi az ENSZ humanitárius segélyszállítmányait Törökország felől

Szíria beengedi az ENSZ humanitárius segélyszállítmányait Törökország felől

Szíria bejelentette, hogy ismét beengedi az országba a Törökország felől érkező ENSZ humanitárius segélyszállítmányokat, amelyeket hétfőn azért állítottak le, mert Oroszország megvétózta a segélyfolyosó használatának meghosszabbítását az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

Szíria ENSZ-nagykövete a nemzetközi szervezet Biztonsági Tanácsának (BT) írott levelében közölte, hogy országa úgy döntött, lehetővé teszi az ENSZ-segélyek számára a Báb al-Hava határátkelőn való belépést. Az engedély hat hónapig érvényes. Az ENSZ megerősítette, hogy megérkezett hozzá a dokumentum. Az elmúlt napokban Szíria északnyugati részén sok millió rászoruló nem jutott ellátáshoz, miután Oroszország megvétózta a BT-ben a segélyszállítmányok átengedésének kilenc hónapos meghosszabbítását. Moszkva egy másik javaslata, amely hat hónapos hosszabbítást engedélyezett volna, szintén kudarcot vallott.

Az ENSZ szerint az északnyugati országrészbe szánt segélyszállítmányok 85 százaléka a Báb al-Hava határátkelőn keresztül halad át, amely hétfő este óta zárva van. Ebben a régióban mintegy 4,1 millió rászoruló él. Az elmúlt években Bassár el-Aszad szír elnök ragaszkodott a határátkelők lezárásához, hogy visszaszerezze befolyását az ország lázadók által ellenőrzött részei felett. A februári súlyos szíriai-törökországi földrengés után azonban Aszad elnök átmenetileg további két határátkelőt is megnyitott Törökország felől, hogy a humanitárius segélyek mielőbb, zavartalanul eljuthassanak a földrengés károsultjaihoz. A Báb asz-Szalam és az ar-Rai határátkelő ugyan nyitva maradt, de a Báb al-Hava sokkal fontosabb határfolyosó.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.