Hiába a magyarországi ellenzék szokott értetlenkedése, az uniós külügyminiszterek elismeréssel szóltak, amiért a Visegrádi Négyek a Nyugat-Balkánnak nyújtott támogatással megerősítették az Európát határoló térséget – derült ki Szjjártó Péter szerdai, online sajtótájékoztatójából. A külgazdasági- és külügyminiszter elmondta: az ülésen Ukrajna kérdése is szóba került, ahol megerősítette azt a határozott magyar álláspontot, hogy ha Kijev csatlakozni akar az EU-hoz, tiszteletben kell tartania a kisebbségei alapvető jogait.
Szijjártó Péter szerdai online sajtótájékoztatóján beszámolt az aktuális uniós külügyminiszteri tanácsülésen elhangzottakról. Mint kiemelte, egyetértés mutatkozott abban, hogy Európa nem lehet biztonságos, amíg a szomszédos térségekben, Afrikában és a Nyugat-Balkánon súlyosbodik a válsághelyzet. Ugyanakkor elismeréssel szóltak a Visegrádi Négyek erőfeszítéseivel kapcsolatban, amelynek keretében 35 millió eurós támogatásban részesítették Líbiát, valamint hat nyugat-balkáni országot, hogy a maszkok és más védekezőeszközök révén a térség védekezési képessége fennmaradjon a migrációs nyomás ellenére. A migrációval kapcsolatban a külgazdasági- és külügyminiszter megjegyezte: a közel-keleti konfliktusok, erőszakos csekemények csak súlyosbodnak a koronavírus-járvány miatt, amely csak még jobban ösztönzi a migrációt is, ezért a nyugat-balkáni migrációs útvonalon erősődő mozgásra lehet számítani.
Szijjártó Péter kitért arra: az EU a védekező eszközök nagy részét Kínából szerzi be, ahogyan Magyarország is. Úgy vélte, azzal, hogy hazánk a kellő időben reagált a járvány kihívásaira, sikeresen lelassult a koronavírus terjedése, amelyet Európában az egyik legjobb eredménynek nevezett.
A külügyminiszter kiemelte: a tanácsülésen előkerült Ukrajna kérdése is, ahol megerősítette Magyarország azon határozott elvárását, hogy ha Kijev valóban komolyan veszi a csatlakozást, illetve az EU-val való szorosabb együttműködést, akkor legalábbis visszaállítja a nemzeti kisebbségek korábbi jogait és tiszteletben tartja a kisebbségek védelmének uniós értékét. Mint fogalmazott:
azt várjuk Ukrajnától, hogy adja vissza a magyaroknak az anyanyelven való tanulás jogát, és szüntesse meg a kisebbségellenes rendőrségi és egyéb akciókat.
Szijjártó Péter megjegyezte: az ukrán féllel folytatott korábbi tárgyalások is arra mutatnak, hogy történhet előrelépés a kárpátaljai magyarok ügyében.
Forrás/fotó/videó: facebook.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS