Minél több ember minél gyorsabb beoltásával lehet csökkenteni a koronavírus-járvány harmadik hullámának nagyságát – közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiával. Szlávik János azt mondta: a napi új fertőzöttek és a halottak száma azt mutatja, hogy Magyarországon elindult a harmadik hullám. Ennek oka a brit vírusmutáns lehet, mert az jobban terjed, mint a vírus korábbi változata.
A főorvos szerint más országok példáját tekintve nem lehet tudni, meddig tart majd az újabb hullám, de az oltások felgyorsulása javíthat a helyzeten. A kínai vakcina megkapta az engedélyeket, így jövő héten már azzal is oltanak az orvosok. Hozzátette: egyelőre kórházakban, rendelőkben, oltópontokon adják be a vakcinát az embereknek, de tömeges oltás esetén megvan a terv, hogyan lehet bővíteni az oltópontok számát. Szlávik János beszélt arról is, hogy az elmúlt hónapokban nőtt az oltási hajlandóság, de egyes embereknek fenntartásaik vannak a különböző helyekről származó vakcinákkal kapcsolatban.
A vakcinák hatásosságában vannak eltérések, de mindegyik megakadályozza, hogy a beoltottak kórházba kerüljenek vagy meghaljanak a koronavírus miatt
– hangsúlyozta a főorvos, aki ezért mindenkinek azt javasolja: ha értesítést kap, oltassa be magát bármelyik, Magyarországon elérhető vakcinával.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Nahát
2021-02-20 at 18:23
Dr. Szlávik János kiemelkedő munkát végez az oltáskampány terén. Ugyanakkor rendszeresen és megrögzötten használja a várandós kismamákra a terhes elnevezést. Ideje lenne leszoknia erről a szocialista berögzöttségről!
Nagyiellenszélben
2021-02-20 at 18:00
Ezt meg most találtad ki?
Ha nem akarod az oltást, dögölj meg, de az idős embereket ne bántsd. Van választásod, de a saját véleményed ne tukmáld másokra. Nagyon mérgező!
Jambor
2021-02-20 at 15:35
Van M.o-on egy kórház, ahol az ismeretlen és ismert eredetű fertőző betegségeket gyógyítják normál időszakban is. Nos ennek az infektológus főorvosa Szlávik doktor úr. Valószínű egy kicsivel többet ért a betegségekhez, azok gyógyításához, mint Ön kedves vazsi.
egon samu
2021-02-20 at 13:41
Merkelisztánban hullanak az idös és krónikus beteg frissen “oltakozottak” mint a legyek. Más európai országokban ugyanúgy.
De Szlávik elvtárs továbbra is hirdeti a mindet megváltó vak-cinát….
Ö mikor kapja meg a minket töle megváltó adagot?