Szoros eredmény és az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali ellenzéki párt áttörése várható a németországi Brandenburgban és Szászországban tartandó helyi törvényhozási (Landtag-) választáson a szavazás előtt öt nappal, a kedden megjelent közvélemény-kutatási eredmények szerint.
A Bild című lap megbízásából készített felmérés alapján az AfD a vasárnapi választáson mindkét tartományban előrelép a legnagyobb pártok közé, és sikere átalakítja az ország újraegyesítése után, csaknem harminc éve kialakult erőviszonyokat. Az Insa közvélemény-kutató társaság adatai szerint az is előfordulhat, hogy Brandenburgban az AfD szerzi a legtöbb szavazatot, az viszont biztosnak tűnik, hogy mindkét tartományban ellenzékben marad, mert egyetlen párt sem hajlandó vele az együttműködésre.
Brandenburgban az ország újraegyesítése óta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) az első számú politikai erő. A szociáldemokraták eddig megszakítás nélkül kormányon voltak a főváros, Berlin körül elterülő – az egykori NDK területén fekvő – tartományban. A legutóbbi, 2014-ben tartott választáson a szavazatok 32 százalékát összegyűjtve végeztek az első helyen, és folytatták a Baloldal (Die Linke) nevű, tőlük balra álló párttal 2009-ben kezdett koalíciós kormányzást. Az Insa új adatai szerint az SPD a szeptember 1-jei Landtag-választáson 21 százalékot szerezhet, ami ugyan 2 százalékpontos erősödés a legutóbbi, augusztus elején készített felméréshez képest, de 11 százalékpontos visszaesés a 2014-es eredményhez viszonyítva. A 2013-ban alapított AfD ugyancsak a szavazatok 21 százalékát szerezheti meg, ami augusztus elejéhez képest 2 százalékpont, az öt évvel ezelőtti 12,2 százalékhoz képest pedig csaknem 10 százalékpont előrelépést jelent. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) a harmadik helyre szorulhat vissza, a szavazatok 17 százalékával, ami augusztus elejéhez viszonyítva 1 százalékpontos, a 2014-ben elért 23 százalékhoz képest 6 százalékpontos gyengülés. Várhatóan a Baloldal is gyengül: a szavazatok 15 százalékát szerezheti meg, a 2014-ben elért 18,6 százalék után. Az egykori keletnémet állampárt utódszervezetéból kialakult párt támogatottsága 1 százalékponttal gyengült a hónap eleje óta. A CDU-tól jobbra álló AfD mellett a Zöldek pártja lehet a másik nagy nyertes mindkét tartományban. A baloldali irányultságú ökopárt Brandenburgban 14 százalékos eredményt érhet el, ami ugyan 2 százalékpontos gyengülés augusztus elejéhez képest, de több, mint a duplája a 2014-ben elért 6,2 százaléknak. A potsdami Landtagba bejuthat még a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és a jobboldali Szabad Választók Pártja (FW); mindkét párt a bejutási küszöbön, 5 százalékon áll. Az Insa felmérése alapján a 2009 óta kormányzó SPD-Baloldal koalíció elveszíti többségét. Dietmar Woidke tartományi kormányfő, a szociáldemokraták brandenburgi vezetője akkor őrizheti meg a miniszterelnöki pozíciót, ha a Zöldeket is beveszi a koalícióba, vagy a CDU-val és a Zöldekkel alakít kormányt.
Szászországban a CDU a meghatározó erő; az ugyancsak a volt NDK területén fekvő tartományt az újraegyesítés óta megszakítás nélkül a kereszténydemokraták kormányozzák, vagy egyedül, vagy az SPD-vel, vagy az FDP-vel koalícióban. A legutóbbi, 2014-es Landtag-választás óta a szociáldemokratákkal kormányoznak. Szeptember 1-jén a CDU az SPD brandenburgi visszaeséséhez hasonlóan súlyos veszteségeket szenvedhet el, de továbbra is az első számú politikai erő maradhat Szászországban. Az Insa felmérése szerint a szavazatok 29 százalékára számíthat, ami 1 százalékpontos előrelépés augusztus elejéhez képest, viszont 10,4 százalékpontos gyengülés a 2014-ben elért 39,4 százalékhoz viszonyítva. Az AfD várhatóan bőven megduplázza, a 2014-es 9,7 százalékról – 15,3 százalékponttal erősödve – 25 százalékra emeli támogatottságát, így a második legnagyobb frakciót alakíthatja a drezdai Landtagban. Augusztus elejéhez képest nem változott a támogatottsága. A Baloldal a szavazatok 15 százalékára számíthat, ami a hónap elejéhez képest 1 százalékpontos, a 2014-ben elért 19 százalékhoz képest 4 százalékpontos gyengülés. A Zöldek várhatóan majdnem megduplázzák az öt évvel ezelőtti eredményüket: a 2014-es 5,7 százalék után a szavazatok 11 százalékát szerezhetik meg, ami 5,3 százalékpontos előrelépést. A Zöldek lendülete az utóbbi hetekben kissé alábbhagyott: augusztus elején még a megkérdezettek 12 százaléka mondta azt, hogy az ökopártra szavaz. Az SPD a kisebb, 10 százalék alatti támogatottsággal rendelkező pártok közé szorulhat Szászországban. A szociáldemokraták a szavazatok 8 százalékára számíthatnak, ami 4,4 százalékpontos visszaesés az öt évvel ezelőtti 12,4 százalékhoz képest, és megegyezik az augusztus elején mért támogatottsággal. A drezdai Landtagba hatodik pártként bejuthat az FDP is: 5 százalékos támogatottsággal a bejutási küszöbön áll. Várhatóan Szászországban is elveszíti a többséget a 2014 óta kormányzó koalíció. A CDU valószínűleg akkor folytathatja a kormányzást, ha az SPD helyett a Zöldekkel állapodik meg az együttműködésről.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS