Ahogy ezután is, már tegnap estétől visszanézhetőek voltak a PestiTV kőkemény és nagyon vicces esti műsorai, ahol Dezse Balázs nemzetközi jobber tesókákat bemutató, The right brothers című műsora után Szarvas Szilveszter kendőzetlen kérdésekkel és határozott válaszokkal teli interjúja következett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, majd bemutatkozott Ábrahám Róbert Late night latte című kibeszélő műsora. Ezután következett (mint minden hétköznap este kilenckor) Jeszenszky Zsolt és zabolázhatatlan csapatának hírshow-ja, a Politikai hobbista, amelyben Budapest eldudvásításának témaköre után a második rész fővendége Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára volt. Ővele – a szenvedélyes militarista Kurtz ezredes legnagyobb örömére – kibeszélték a nagy bölcsességet, miszerint “azért kell jól tartani a honvédeket, mert ha nem tesszük, holnap egy idegen hadsereget tarthatunk el”. Jeszyék persze megpróbáltak fogást találni a haderőfejlesztés és a pacalpörkölt koronázatlan császárán, de melléfogtak, mert az államtitkár – habár a magyaros ízek szerelmese, aki gyerekkorában egy tányérból ette a húslevest a rántott hússal – a pesti csúcs-látványkonyha mütyürkéit is jóízűen befalta. Este tízkor, a “Küzdőtér” műsorsávban adtuk adásba Szabó Gergő és Ragács András nagyszájú Karanténját, amely a korábbi vloghoz hasonlóan nem szűkölködik a merész húzásokban, vagy inkább tépésekben, hiszen az adás mostani zászlaja a szegény eltévelyedett SZFE-gerillák hátrahagyott molinója volt. Nézd (a PestiTV-n tegeződünk), illetve nézze meg az adásokat a pestitv.pestisracok.hu oldalunkon!
Fontos figyelmeztetés: járvány és gazdasági visszaesés idején feltétlenül nézze minden nap a héten elstartolt Pesti TV-t, amelyet a PestiSrácok.hu csapata készít sok fiatallal és az internet megmondóembereivel kiegészülve. Elérhető – a nagyon nem üzleti okból teketóriázó Digin és alszolgáltatóin kívül – szinte minden alapcsomagban (több helyen csak októbertől), illetve fogható egy pár ezer forintos digitális antennával szabadon, az egész országban! Műsoraink röviddel az adás után visszanézhetőek a pestitv.pestisracok.hu oldalon, illetve egyidejűleg nézhetőek a különböző szolgáltatók internettévés platformjain, köztük a PestiSrácok.hu régi stream-partnerénél, az IttOtt.tv-n, ahol már havi 1590 forintért elérhető az alapcsomag. Nem szabad kihagyni!
Facebook hozzászólás
Rézmüves Gusztáv
2020-09-22 at 11:42
Én ezt a tévét egy riport kavalkádnak minősíteném, ha tehetném.
A szakértői eszmefutatás szubjektív látásmód marad, mindaddig, amíg a mondottakat
Nem támasztjuk alá.
Olyan vizuális érveléssel, amelyet a terepen bátor oknyomozók készítettek.
Olyan esztravagáns videó anyagokkal, amelyek kétséget nem tűrően hitelesítik magát a szóban forgó hírt, aminek nyomós hírértéke van. Merészen és hitelt nyújtóan kell a szolgáltatást a társadalom elétárni.
Az eltitkolni, ill. elrejteni szándékozott spekulációs szituációval szembesíteni a társadalom tagjait.
A bizalom elnyerésének záloga a harcos ujságirók szellemében található és nem a Szócséplő Gyurikák mapáiban.
Én egyébként joboldali emberkének tartanám magamat a félreértések elkerülések szándékával.
Gábor elemez
2020-09-21 at 10:08
Látom rohadtul nem értitek.
Van 2,5-3 milla szavazója a Fidesz-KDNPnek, aki elmegy. A műsor és a tv célja, hogy elérje azokat, akik a bizonytalanok között vannak, vagy tele lett a tökük tavaly október után a ballibekkel, de még nem tudják, hogy másodszor is elmennek-e választani!
Amikor a Királyi Egyesből M1 Hír Tv lett, ment a fika. Kb. ugyanezt írták arról is a neten. A libsik. Mert ez is egy tipikus olyan ötlet, hogy meg akarták csinálni, de egyik oligarchájuk meg a hülye Párhuzamos se áldozott rá egy fityinget se. Ellenben a jobboldal megcsinálta. Egyelőre zötyögősen megy, de hol van még a reklámidő kiárusítás?! Hol van a bejáratottság. Egy hete megy a tévé. Hétköznap minden nap volt PH, és jó témák voltak, és előjött, hogy qurva jó lenne a magyar politikai élet, ha mindegyik ballib baromállatot Schiffer-félékre cserélnénk, még ha Schiffer idegesítő is, mert tipikusan kioktató, nagypapás, mindent jobban tudó a stílusa, igazi lipsi, akik csak a saját témájukat hallják meg, minden mást elengednek, vagy a kényesebb témákról nem hajlandók beszélni. Remélem Fábrit is meghívják 1x! És igen, sok Mészáros Nórát, bárki is ez a nő meg Rácz Zsuzsit a képernyőre a sok depressziótól megvénül Kunhalmi, Szabó és a többi szerencsétlen ballib helyett. Dopemanes remek volt, a Némethes dettó. A többi elment. De mondom, ez egy új dolog, lesz ez jobb is. Pl. engem gyomrosként ért, hogy a Vincze Emília Csintalan lánya. És ez ebben a tévében a jó! Tényleg minden oldalt megszólaltatnak úgy, hogy jobbos a fölény, mert jobbos a tévé, de aki értelmes, az megmutathatja magát. Még Szarvas Szilveszter Csintalanékkal történt beszélgetésében is jól helytálltak, bár az egy régebbi riport volt. Viszont ugyanazt éreztem, mint Schifferrel a PHban: csalódott és meghasonlott. Maradt aki volt, tagad, terel, ha kell hazudik mindkettő (Schiffer és Csintalan is), de vesztett, és ez látszik rajtuk. Szóval szerintem remek a történet.
janika
2020-09-20 at 12:50
Én is írtam valahol: a kompromisszumot, a közös nyelvet nem is akarják megismerni. Erre tanít a történelem és a jelen szitu is.
Sajnos. Tanuljunk ebből is!
oshon
2020-09-20 at 09:03
2020-09-20 at 08:35 … vlahogy igaza van , igy kezdtem mert koztudott a sikeres parbeszedhez egy ”kozos’ nyelvre van szukseg …
oshon figyuzz csak !!!
2020-09-20 at 08:35
Jó irányt felmutatni, jó ízlést, sikerpályát, tisztességes hazafias magatartást csak úgy lehet, ha előbb egyáltalán képes vagy megszólítani azokat, akikhez szólsz. Ha tudod beszélni a nyelvüket. A PestiTv tudja.
Itt a hangsúly azon van:
KIKHEZ SZÓLSZ ???
A mi oldalunkat nem kell a fentiekkel kapcsolatban meggyőzni, mert közülünk a többség számára ez természetes.
A majdan választóképes fiatalok tömegeihez azonban csak a liberálbolsik szóltak – igazán hatékonyan.
Ezt kell pótolni, ha nyerni akarunk !!!
oshon
2020-09-20 at 08:14
Ventus 2020-09-19 at 17:08 Valhogy igaza van … egyetertek ! Lehet es kell viccelni meg stb , de nem stilustalanul … az erdorol kene beszelni , nem az ‘erdobeli’ fakrol … vonalakat , kontrasztokat (jobb es ballib kozotti) joiranyt kell felmutetni , joizlest … a nemzet utobbi 10 eves sikerpalyajat felvazolni , studioban meghivott , sikeres magyarok peldajat , ezek alazatos munkajat es kitartasat , tisztesseges hazafias magatartast muvelni … nemzeti hitben erosodni ugy mint mas nemzeteknel ez SZOKAS es hivatas … Hajra Magyar Nemzet , Isten aldjon !
Hans Landa
2020-09-19 at 19:31
Gáspár Anette:SAJNOS teljesen egyet kell értsek,ez 22″-ig harmatos lesz.
Na ez
2020-09-19 at 17:54
Nóri nagyon szép hölgy vagy , No1.
Gáspár Anette
2020-09-19 at 17:53
Ventus
2020-09-19 at 17:08
Egyfelől: lenézik a vidékieket, mert azt hiszik, hogy ők a káromkodásból, alpáriságból értenek.
Jeszenszky meg bohócnak is rossz. A KISZ-hülyékre hajaz az úttörő és az ifjúsági táborokból, meg a kötelező építőtáborokból.
Most már csak a három akkordos, fejhangon óbégató kisz-dobgitáros hiányzik
és teljes a csapat.
Lenézik a fiatalokat, mert azt hiszik, hogy teletetovált, tarkósimlis figurákra buknak, úgy vélik, hogy az igénytelenség határozza meg a fiatalok életszemléletét.
A kultúra mindig is vidéken volt, ott gyökerezett, nem Pesten, főleg nem Belpesten. Ugyanis Magyarország vidéki kulturális központjai Kassa, Pozsony, Kolozsvár, Nagyvárad, Zilah, Sárospatak, Debrecen, Pannonhalma, Esztergom, Székesfehérvár….stb., stb. voltak.
És nem Budapest.
Nem tudom, kiktől kapják az “ajánlást” a koncepcióra, de a HírTV-ből is egy rakás “izét” csináltak. Már szinte nézhetetlen.
A bizu és gender és egyéb érézkenyítésekkel ne próbálkozzanak se közvetlenül, se közvetve, mert azonnal kihangolja minden épérzékű és ép értékrendű ember, ha át akarják hangolni a természetes, egészséges létszemléletét.
NEM FOGADJUK EL A BIZUSÁGOT MINT TERMÉSZETES ÉLETFORMÁT!
NEM FOGADJUK EL A GENDERBARBÁRSÁGOT, A GENDERFASISZMUST.
LÁTNI AKARJUK VÉGRE, HOGY KIKRE FOGUNK MI (!!!) SZAVAZNI, HOGY NE TUDJANAK
VISSZATOLAKODNI, SZIVÁROGNI A HATALOMBA A LIBEÁRLFASISZTÁK.
KÖTELESSÉGÜK!
gyozo2018
2020-09-19 at 17:43
Harácsony Herének azért nincs jogsija, mert nem viseli el a jobbkéz szabályt.
😛
Amúgy jópofizásból nem élünk meg.
Hol vannak az eredményeinket felmutató műsorok?!
Ha megint szakmányban karigeriznek, akor abból harakirigeri lesz, mint 2019. októberében.
Ventus
2020-09-19 at 17:08
Nekem ez a TV nem jött be, többet vártam tőle. Az egész díszlet olyan idétlen, komolytalan. Értem, hogy fiataloknak szól, de ez átment zavaros igénytelenségbe. A fiatalok nem hülyék, nem igénylik a lila borítást meg a villogó lámpákat, az össze-vissza dumálást. Láb az asztalra dobva, lyukas zokni – ez valami vicc? Ennél még az index is igényesebb volt.
A műsorvezető lányok harmatgyengék. Mondjuk ez a szőke lány egész normálisan tud beszélni, de a többi lány csak erőlködik, affektál.
janika
2020-09-19 at 14:34
Bocsi, fentebb: …hatékonyságban…
janika
2020-09-19 at 14:32
Nem csoda, hogy rögtön fikázzák itt is a liberálkomcsik – hogy így, még úgy, olyanok vagyunk mint a komcsik.
Végre rájöttünk, hogy a saját fegyverükkel, módszerükkel, de igaz értékekkel kell megverni őket.
Akkor duplán jó lehet a PestiTv!
Én azért még alkalmaznék néhány 16 év feletti tinyt is valami nekik való műsorral. Pl. Pinterest, TikTok elemzés, stb.
janika
2020-09-19 at 14:20
Nem rossz az a Leopárd kettes! ?
De hatékonyság van csak a Pesti Tv után kullog.
???
Igazmagyar
2020-09-19 at 13:38
Pont ez a lényeg!!! A Hetihetes egy tipikus libsi műsor volt! Azzal hogy elkomolytalankodjuk a dolgokat, semmivel nem vagyunk jobbak, mint a másik oldal, simán összemosnak minket velük. Nézz már bele a müsorba, tényleg így akarod ábrázoltatni a Honvédelmi Államtitkár úrat, mint egy Mónika show vendéget?
Tudományos libsizmus
2020-09-19 at 13:26
Megnéztem pár műsorukat. Harmatgyenge. Jópofiskodó idétlenkedés az egész. Mintha valami libsi csatornát néznék.
Blest Domains
2020-09-19 at 12:28
Ha a libsiket akarod oltani, akkor miért viselkedsz úgy és öltözködsz úgy, mint egy libsi?
Gábor elemez
2020-09-19 at 12:27
Baromság. Lásd Heti Hetes! Ott mi is ment? Ugyanez. Két választást húztak be vele. Minimum!
Igazmagyar
2020-09-19 at 12:04
Gábor elemez : lehet én vagyok öreg, de látod Facebookon, hogy kik kommentelnek minden videójuk alá? Látsz köztük egy 40-en alulit is??? Lehet beszólni egy konstruktív kritikára, de attól nem lesz jobb.
Józsi bácsi macskája
2020-09-19 at 12:03
Egyébként ki ez a Mészáros Nóra? Nagyon durva, pedig Rácz Zsuzsi se semmi!
Gábor elemez
2020-09-19 at 12:01
Te vagy öreg.
Tóth-Máté József
2020-09-19 at 11:40
épp ideje volt összehozni ezt a kitűnő (fiatalos, lendületes) médium csatornát… a “balkezes” takonygerincű adókkal szemben végre igazi értékeket tudtok felmutatni… veletek vagyok teljes szívemből…
Igazmagyar
2020-09-19 at 10:13
Nem tudom, lehet én vagyok ehhez már öreg, de ez a lazaság, egymáson kínos nevetgélés nem való a konzervatív oldalnak. Ha átmegyünk a másik fél dolgainak a majmolásába, attól nem jönnek át ide a fiatalok, mi válunk majommá…