apponyi albert
Magyarországot eddig kétszer rángatták bele világméretű konfliktusba – Horthy Miklós sem akarta a háborút (II. rész)
Szerencsétlen helyzet, de az 1945 utáni magyar történetírás a II. világháború kitörését, okait, felelőseit a szovjet történetírás, a nyugati szövetségesek szempontjából és a marxista, kommunista ideológia alapján elemezte. Ezzel a hamisítással hihetetlen károkat okoztak a magyar identitás tudatban a fiatalok nevelésében, oktatásában, külföldi megítélésben.Potápi Árpád: a magyarság ma is a Kárpát-medence legnagyobb, legerősebb nemzete
A közép-európai népek csak közösen tudnak sikeresek lenni és választ adni a XXI. század kihívásaira – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Éberhardon, ahol ünnepi beszédet mondott a Nemzeti Összetartozás Napjának alkalmából tartott megemlékezésen vasárnap. Az államtitkár az eseményen arról is beszélt, hogy Trianon máig a magyarsággal együtt élő valóság, ám az idők azóta változtak; a Kárpát-medence, Közép-Európa ma már újra egy egységként működik, a térség népei közösen gondolkoznak a jövőről és közös erővel dolgoznak érte.Kásler Miklós megkoszorúzta Apponyi Albert emléktábláját
Kásler Miklós szombaton a Facebook-oldalán azt írta, Apponyi Albert nevét mára talán leginkább legendás trianoni védőbeszéde okán ismerheti az utókor. A 175 esztendeje született, páratlan műveltségű államférfi azonban egész életét a haza és a magyar nemzet szolgálatának szentelte.Így hangzott 100 éve Apponyi gróf trianoni beszéde
Különleges tartalommal készült a Kossuth Rádió január 16-án, gróf Apponyi Albert híres beszédének 100. évfordulóján. Apponyi gróf beszédének egy hosszabb részlete került műsorra Szervét Tibor Jászai Mari-díjas magyar színész előadásában, amit a gróf a magyar küldöttséget képviselve 1920. január 16-án, a trianoni béketervezet végleges lezárása után mondott el a francia Külügyminisztérium földszinti dísztermében.Hangjátékkal emlékeznek meg a Trianoni békediktátum aláírásáról
Vasárnap ismét bemutatják a Nemzeti összetartozás napjára készült Apponyitól Wilsonig című hangjátékot, amely Fridély László szerint igyekszik minden olyan történelmi személy szerepét bemutatni, aki résztvett a Trianoni békediktátum aláírását megelőző tárgyalásokon. A hangjáték ötletgazdája beszélt az egy órás műsorról a PestiSrácok.hu-nak a vasárnapi Karc FM-es bemutató előtt.Következmények nélküli világ - Politizáló szerzők művei a ma záruló Könyvhéten
Ismét kilátogattunk a ma záruló 87. Ünnepi Könyvhétre, ezúttal politikára éhesen. A főváros szívében, a Vörösmarty téren és és a környező utcákban 147 pavilonban több mint kétszáz hazai és határon túli kiadó mutatta be és árusítja könyveit. A szépirodalmi és szórakoztató művek mellett jócskán találtunk kőkemény napi politikával átitatott alkotásokat is. Lássuk!Ajánljuk még