boross péter
Vinnyogás és reszketés Budapesten – Amikor a "békés" tüntetők fekáliával összemocskolták a rádióalelnök székét
Antall József halála után talán még jobban bedurvult a médiaháború. A balliberális média elképesztő dühvel esett neki az új miniszterelnöknek, Boross Péternek, akit ragadozóként, a diktatúra híveként festettek le. Közben a rádiónál Csúcs László több embert elbocsátott, köztük olyanokat is, akik nem voltak véresszájú hírhamisítók. Ez taktikai hiba volt a választások előtt. Válaszul a Győrffy Miklós vezette posztkommunista, szektás rádiós társaság az SZDSZ támogatásával nagy tüntetést szervezett, amely – a legújabb korok szokása szerint – rombolással végződött. A felbőszített emberek betörtek az alelnök irodájába, és az elmondások szerint összekenték fekáliával Csúcs László székét. Ekkor már semmi sem volt szent, és csak ezután jöttek vissza Hornék. Folytatjuk Stefka István médiaháborús sorozatát, itt a huszadik rész. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!