cncd
A román diszkriminációellenes tanács beidézné Orbán Viktort
Magyarország miniszterelnökét beidézik meghallgatásra az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD), miután Alexandru Muraru, a kormánykoalíciós PNL parlamenti képviselője feljelentést tett ellene a Tusványoson elhangzott, rasszistának nevezett kijelentései miatt – írja a Főtér.ro.Megbüntették a szatmárnémeti városházát, amiért magyarul beszélő jogtanácsost akartak alkalmazni
Egy Dan Tordoi nevű román ügyvéd szeretett volna jelentkezni a szatmárnémeti városháza jogtanácsosi állására, ám azzal szembesült, hogy az állás elfoglalásának feltételei között a magyar nyelv ismerete is szerepel, és nem előnyként, hanem kizáró jelleggel. Ezt az ügyvéd nem tudta lenyelni, hiszen minden egyéb feltételnek tökéletesen megfelelt, így aztán az Asztalos Csaba által elnökölt Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordult – számolt be az esetről a foter.ro hírportál.Halálos fenyegetést kapott a román Diszkriminációellenes Tanács magyar elnöke
Asztalos Csabát, a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnökét halállal fenyegető felirat jelent meg pénteken Bukarestben, a belügyminisztérium közelében, a Forradalom tér egyik buszmegállójában – tudatta a Maszol.ro hírportál.A román bíróság szerint jogos volt megbírságolni Klaus Iohannist a magyarellenes gyűlöletbeszéde miatt
A bukaresti ítélőtábla pénteken megalapozatlannak találta és elutasította Klaus Iohannis államfő óvását, és helybenhagyta azt a bírságot, amelyet a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) rótt ki az államfőre tavaly áprilisi magyarellenes gyűlöletbeszéde miatt.Bírságot kapott a Google Romániában
A román országos diszkriminációellenes tanács 10 ezer lejre (mintegy 700 ezer forint) bírságolta a Google Románia vállalatot, amiért elektronikus térképalkalmazásában az új bukaresti ortodox székesegyházat, a Nemzet Megváltása Katedrálist átnevezték a Nemzet Butítása Katedrálisnak.A román kormányfő megvédte a magyarokat gyalázó Klaus Iohannist
Éles támadást intézett Ludovic Orban román miniszterelnök szerdán az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) ellen, mivel szerinte a testület igazságtalanul bírságolta meg Klaus Iohannis államfőt a magyar nemzetiségű román állampolgárok emberi méltóságának megsértéséért.Megbírságolta Iohannist magyargyűlölő kijelentése miatt a román diszkriminációellenes tanács
Megsértette a magyar nemzetiségű román állampolgárok emberi méltóságát Klaus Iohannis román államfő, amikor magyar nyelvű köszöntéssel gúnyolódva Erdély kiárusításával vádolta meg szociáldemokrata ellenfeleit – állapította meg szerdai határozatában az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD). A CNCD szavazattöbbséggel elfogadott határozatában 5000 lejes (360 ezer forint) bírságot szabott ki az elnökre.Vizsgálja a romániai diszkriminációellenes tanács Klaus Iohannis elnök kijelentéseit
A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat megkeresése alapján vizsgálni kezdte Klaus Iohannis román államfő szerda délben tett kijelentéseit – közölte Asztalos Csaba CNCD-elnök a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva.Asztalos Csaba lehet az EU Alapjogi Ügynöksége igazgatótanácsának romániai tagja
Asztalos Csaba, a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke nyerte azt a versenyvizsgát, amelyet a román külügyminisztérium írt ki az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége igazgatótanácsi tagságának betöltésére – közölte hétfőn, honlapján a tárca.Ajánljuk még