Az Európai Unió Civil Együttműködési Tanács (EuCET) tagszervezetei közös nyilatkozatban álltak ki a tagállamok önállósága mellett. A...
A 2006-os terror útvonalán halad a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által...
A Civil Összefogás Fórum Vérbe fojtott szabadság címmel indítja útjára vándorkiállítását az őszödi beszéd kiszivárgásának 15. évfordulója...
Nem hagyjuk a magyar szuverenitást – jelentette ki Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója az...
Hamarosan Magyarországra érkezik a LIBE bizottság. A szervezet jól ismert módszere, hogy szinte kizárólag a kormánykritikus, velük...
A Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök által elmondott őszödi beszéd elhangzása után 2006-ban kirobbant tüntetések eseményeit, a “rendőrterrort”...
A 2006-os, az Astoriánál elkövetett véres tömegoszlatásról, azaz a Gyurcsány-terror eseményeiről szóló tárlatot indít országjáró körútra a...
Csütörtök délután tartott sajtótájékoztatót a CÖF-CÖKA alapítvány. A hat főszervező a sajtótájékoztatón bejelentette: a koronavírus-járvány leküzdése után...
A szellemi honvédelem fontosságáról beszélt az igazságügyi miniszter pénteken, Budapesten, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil...
Idén május 26-án volt az őszödi beszéd elhangzásának tizenötödik évfordulója. Az őszödi beszéd és az általa kiváltott...
A 2006-os Gyurcsány-terror eseményeit bemutató országjáró vándorkiállítást rendez a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú...
Azonnali hatállyal mondjon le az Európai Bizottság alelnöke! Jourová asszony kecskére bízta a káposztát! – írja közleményében...
Az Európai Uniónak nem lenne szabad eljutnia oda, hogy a pénz hatalmának és Soros Györgynek a foglyaként...
Jobb lenne, ha Karácsony magától előkészítené a lelkiismerete szerint a felmondólevelét – javasolta a főpolgármesternek a PestiSrácok.hu-nak...
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) 25 millió forintnyi adományt gyűjtött az...
Az idei 7,7 milliárd forintról jövőre 9,2 milliárd forintra nő a civil szervezetek közvetlen költségvetési támogatása –...
Nyomozást rendeltek el Niedermüller Péter (Momentum, DK, MSZP, Párbeszéd, LMP) erzsébetvárosi polgármester egy januári, az ATV egyik...
Nyílt levelet írt a Demokratikus Koalíció a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványnak (CÖF-CÖKA), miután a szervezet a pápához...
Nyílt levelet írt a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány az Európai Parlament képviselőinek Niedermüller Péter vállalhatatlan kijelentése miatt....
Niedermüller Péter legújabb fellépésével széles nyilvánosság elé tárta az ellenzék által elfogadott, a DK által szentesített politikai...
Nyílt levelet írt a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány Karácsony Gergelynek és László Imrének. Ebben azt írják, hogy...
Megküldte petícióját Újbuda polgármesterének a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány, a CÖF-CÖKA vezetősége, amelyben...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS