Még egy hét sem telt el az országgyűlési választásokat követően, az elsöprő erejű kormánypárti győzelem ugyanakkor nem...
Sokan úgy vélik, amíg Gyurcsány Ferenc benne van az összefogásban, addig nem nyerhet választást a baloldal. A...
Feri megcsinálta. Karácsonyt és Márki-Zayt megbuktatta, Jakab Péter Jobbikja, Fegyőr Momentuma a DK függeléke, szavazóik Feri szavazói....
A Magyar Nemzet baloldali forrásai szerint csúfos bukása után kellemetlen kulisszatitkokat teregethet ki, újabb vádaskodásokkal állhat elő...
Súlyos vereséget szenvedtünk, súlyos vereséget szenvedett a közös álom – így értékelte a baloldali összeborulás vezére az...
“Megszületett a kormányzóképes, demokratikus többség Magyarországon, ha mindannyian elmennek szavazni, holnaptól már kormányváltásról fogunk beszélni” – mondta...
Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenccel parolázott Szombathelyen, ahol arról próbálták meggyőzni a helyieket, többet tudnának tenni a választókerületért....
Lassan eljön ez a rendkívül fontos nap is, hiszen már csak kettőt kell aludni és április 3-án...
Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője csütörtöki videónyilatkozatában jelentette ki, hogy a baloldal a magyar demokrácia történetének...
Ismert, Barkóczi Balázs, a DK szóvivője eltitkolta, hogy bírósági ügye volt a múltban, 2009-ben ugyanis az elsőfokú...
Putyin, Putyin, Putyin, Orbán – körülbelül ezek a gyűlölködő szavak visszhangoztak kedden Márki-Zay Péter elég gyér figyelemmel...
Nem áll le a baloldali háborús uszítás: Márki-Zay Péter egy interjúban ismét egyértelműen kiállt amellett, hogy az...
Megszorítani a baloldal szokott, különösen Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök – kommentálta a Fidesz az MTI-hez vasárnap eljuttatott...
Magyarország pontosan úgy jár el az ukrajnai háborúval kapcsolatban, ahogy erkölcsileg kell – jelentette ki Orbán Viktor...
Háborús uszítást folytat több mint egy hónapja a teljes magyar baloldal, amelynek politikusai naponta követelik, hogy hazánk...
A KDNP frakciószóvivője úgy látja, hogy az elmúlt napokban a sajtóban megjelent információk alapján “komoly, akár törvényességi...
Szabó Tímea botrányai csak gyengítik a baloldalt. A helyes döntés az lenne, ha Gyurcsány Ferenc DK-elnök visszaléptetné...
A Fidesz frakcióvezetője Facebook-posztban reagált Gyurcsány Ferenc bejegyzésére, aki azt írta, hogy Orbán Viktor két út elé...
Érdekes bejegyzést tett közzé a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc az Orbán–Zelenszkij “vita” kapcsán. Szerinte ugyanis a miniszterelnök...
Márki-Zay Péter a héten Erdélyben kampányolt, Kolozsvárra és Marosvásárhelyre is elkísérte őt a Pesti Riporter stábja, arra...
A baloldal prominensei vagy nincsenek tisztában a magyar jogszabályokkal, vagy szándékosan próbálják félrevezetni a választóikat. A hatályos...
Számunkra, jobbikosoknak ez a mai nap (június 4-e) duplán gyásznap, ugyanis ezen a napon született Gyurcsány Ferenc...
Gyurcsány Ferenc embereinek és Márki-Zay Péter bizalmasának csatározása odáig fajult Szigetszentmiklóson, hogy ott is működésképtelenné vált a...
Bár gondosan titkolt telefonszámát és budai irodáját is megtalálták a Metropol munkatársai, hetek óta hiába próbálják elérni...
Gyurcsány Ferenc pontosan két éve történelmi beszédet posztolt: a Szemlőhegy utcai Apró-villa lakója azt javasolta, hogy a...
Budaházy Györgyöt tizenhét év fegyházra ítélték a héten bűnszervezetben elkövetett „terrorcselekményekért”. Pilhál Tamás Facebook-oldalán megjelent írásában azonban...
A Medián függetlenségét éppen most bizonyítja be az igazgatója, Hann Endre ugyanis március tizedikén adott be keresetet...
Pár perce adta közre Gyurcsány Ferenc legújabb versét, Koszorús pápai költőnk álnéven. Korábban dadaista/posztmodern szabadversekben próbálta ábrázolni...
1945 óta sikertelen, romboló baloldali kormányzások egész sorozatán van túl Magyarország. A Rákosi-rendszer eszelős rombolását sem szabad...
Háborús Feri szerint a miniszterelnök tegnap nem beszélt a hazáról, nem nyújtott közös nemzeti célokat és egy...
Hétfőn látható először a tévéképernyőn az ElkXrtuk. Kálomista Gábor filmjét a TV2 tűzi műsorra ma este kilenc...
Hiába tett meg mindent Gyurcsány kérésére Márki-Zay Péter, hiába engedett a pártoknak minden hatalomtechnikai kérdésben, és hiába...
Ismét delirált egyet a Facebookon Gyurcsány Ferenc, aki szerint ők a jók, Orbán a rossz, de közben...
Önök tudják, mi az hogy cukrozott takony? Hát, ha ezt a videót megnézik, megtudják. Gyurcsány Ferenc, a...
Az ellenzék úgy ünnepelte az előválasztást, mint a demokrácia csúcsvívmányát. Saját kommunikációs buborékjukon belül akkora demokraták lettek,...
Kocsis Máté közösségi oldalán reagált Gyurcsány Ferenc legújabb hazugságvideójára. A baloldal vezére ismét elővette a régimódi kommunista...
Úgy fest, Gyurcsány Ferenc buzgón böngészi a PS-t, hiszen pont a napokban róttuk fel a bukott miniszterelnöknek,...
A baloldal megint szólt azokhoz, akiket teljesen hülyének néz. Ezúttal a Tordai Bence nevű lázító állapította meg...
A 2015-ös migrációs válság idején, amikor a Közel-Keletről, Afrikából és Közép-Ázsiából tömegek érkeztek Európába, Gyurcsány és neje...
Habár Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt interjúiban igyekszik önállóan is cselekvőképes politikusként feltűnni, legutóbb a baloldal közös, pénteken véglegesített...
Ennyit a baloldal vezetőjéről, Márki-Zay Péter főnökéről és az egész brancsról. Gyurcsány a 2008-as grúziai beavatkozást követően...
Szeretek interjút adni, de a DK Dobrev Klárát jelölte miniszterelnök-jelöltnek, majd végül Márki-Zay Péter nyerte meg az...
Van egy kis Horn Gyulám a mellényzsebemben. Olyan, mint Kästner Emberkéje. Nevelgetem, öntözgetem. Vérrel. Péntekenként ráadom az icike-picike...
Úgy tűnik a baloldalnak fontosabb a székfoglalósdi, mint az, hogy végre megtudjuk, mit várhatunk tőlük, ha bekövetkezne...
Nyílt levelet írni az esetek többségében teljesen felesleges dolog, amolyan úri huncutság, úgy is mondhatnám, hogy szofisztikált...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS