Pesti Srácok

Gyurcsány és az erkölcs, avagy politikai pedofília DK-módra (videó)

Amikor azt hinné az ember, már nincs lejjebb, előlép a szemlőhegyi Apró-palotából Gyurcsány Ferenc és bemutatja, milyen is az, amikor valaki egy rinocérosztól kölcsönzi az arcbőrét. A DK elnöke legújabb kampányfilmjében ugyanis olyan fiatalok társaságában beszél az erkölcsről, akiknek emlékei sem lehetnek az ő kormányzásáról.

Látva az ország állapotát, azt kell, hogy mondja, ellenzékinek lenni hazafias kötelezettség – hazudta Gyurcsány a DK legújabb kampányfilmjében, amit közösségi oldalára töltött fel. Azt, hogy a baloldal meglehetősen szélesen értelmezi a hazafiasság fogalmát, már régen tudjuk – az ő felfogásukban ebben benne van a külföld kiszolgálása és hazánk mószerolása minden lehetséges fórumon. A baloldal vezetője ezután a másfél perces videóban legalább ötször elmondja, hogy Magyarországon törvénytelen a kormány. Ha azt vesszük, hogy náluk családi vonalon a kommunista diktatúrák jelentették a törvényességet, akkor érthető, hiszen az elmúlt tizenkét évben nem volt egyetlen lovasroham, rendőri erőszak békés tüntetőkkel szemben, sem állampolgárok megnyomorítása, pusztán azért, mert kimondták a véleményüket. Az Apró-klán számára ez elfogadhatatlan.

Az már csak hab a tortán, hogy a bukott miniszterelnök videójában bőven kimeríti a politikai pedofília fogalmát: Gyurcsány még mindig azt igyekszik bizonyítani, hogy ő nem egy gátlástalan politikai ügyeskedő, hanem a vicces Feri bácsi, akivel jókat lehet sörözni, ehhez pedig egy csapat fiatal aktivistával szerepel a kampányfilmben, olyan fiatalokkal, hogy nem is emlékezhetnek arra, milyen volt az a bizonyos Gyurcsány-korszak, sőt, talán még meg sem születtek 2006-ban. Ehhez azért gyomor kell.

Forrás: Facebook; Fotó: Képernyőkép

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.