horn gyula
Valami megint elpattant: a szocik minden név nélküli közteret Horn Gyuláról akarnak elnevezni (Karanténvlog)
Amikor a pufajkás Horn Gyula kerül szóba, akkor eszünkbe jut Karácsony Gergely gyáva meghunyászkodása, aki hagyta a Fővárosi Közgyűlésben, hogy Hornról nevezzenek el sétányt. Az 1956-os forradalomban és utána vitatott szerepet játszó, de a kommunista elnyomó rendszer kiszolgálójaként bűnös Horn Gyula a normális emberek szerint nem érdemel köztéri elnevezést, de a baloldalt ezt nem hatja meg. A Karantén pedig figyelmes lett a szocialista Molnár Zsolt által közzétett videóra, ahol az MSZP budapesti elnöke kevesli a Horn Gyula-sétányt, és kijelenti, hogy MINDEN olyan közteret, utcát, teret Horn Gyuláról kell elnevezni, amelynek még nincs neve. Az őrület és a történelem megcsúfolása most is kéz a kézben jár a baloldalnál, amit Szekeres Imre, a régen jókat tütükéző szocialista honvédelmi miniszter mondatai is bizonyítanak. Szekeres beleszállt a kormányba a szerb viszony miatt, ám a DK hazaárulása még neki is sok volt. Végül azért helyretette a dolgokat azzal, hogy nagy sajnálattal beszélt a magyarokat tízezrével lemészárló Jugoszlávia széteséséről. A Karantén nem hagyhatta ki a hazaárulást ipari szintre emelő Arató Gergelyt sem, aki újabb hazugságokkal tömte a magyarok fejét az energiaárakkal kapcsolatban, végül a momentumos Bedő Dávid nyikhajkodását is megosztjuk veletek. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra!Molnár Zsolt szerint bele kell törődnünk, hogy lesz Pufajkás-sétány
Tény, hogy '56-ban Horn Gyula nem a jó oldalon állt – ismeri el maga az MSZP-s Molnár Zsolt is hétfői közleményében, ugyanakkor szerinte a kormánynak Horn életútját is a maga komplexitásában kell nézni. „Törődjenek bele, hogy ezt a küzdelmet elvesztették” – üzente a jobboldalnak, mivel úgy véli, a fővárosi önkormányzatok hatásköre, hogy a volt miniszterelnökről sétányt nevezzenek el. Megjegyezzük: a vitatott történelmi személyiségekkel kapcsolatban külön törvény szabályozza, hogy kiről lehet és kiről nem közterületet elnevezni.Komjáthi Imre szerint kóklerkormány van hatalmon, Hiller pedig Horn Gyula és Kovács László politikáját méltatta a párt majálisán
Háztartási mentőcsomagot javasolt Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke hétfőn Budapesten, a Városligetben és továbbra is azt szeretné, ha az alapvető élelmiszerek áfáját eltörölné a kormány, bár ez a szakértők szerint sem megoldás. Komjáthi továbbá kóklerkormánynak nevezte a Fidesz-KDNP-t. Az eseményen felszólalt Hiller István is, aki szerint Horn Gyula és Kovács László politikája sokkal jobban oldaná meg a külpolitikai helyzetet. Az MSZP régi harcosa beszélt arról is, hogy szeretné az összefogást a 2024-es önkormányzati választáson, de akkor sem bújnak el, ha nem lesz.MSZP: El a kezekkel Horn Gyulától!
Úgy tűnik, Sára Botond nem hagyja abba értelmetlen küzdelmét az ország egykori meghatározó rendszerváló politikusa, Horn Gyula emléke ellen – írja az MSZP szombati közleményében, amelyben az egykori miniszterelnök pufajkás múltját próbálják tisztára mosni azután, hogy Budapest főispánja bíróságon támadja meg a Horn Gyuláról elnevezett sétány ötletét.Nézzük meg a komcsik lélektanát
Van valami egészen megejtő a magyarországi baloldal működésében és egész létezésében. Most nem is annyira az aktuálpolitikáról beszélek – bár ez nyilván arra is vonatkozik –, hanem létezésük óta minden tettükről, megnyilatkozásukról, elhatározásukról. Kezdjük egy általános megállapítással: kitalálják-e, hogy a XX. században hány alkalom volt, amikor a magyar választópolgárok önként és dalolva, mondatni demokratikusan döntöttek úgy, hogy ők baloldali irányítású mindennapokat akarnak az országban?Jogszabályt sértett a Fővárosi Közgyűlés, amikor közterületet nevezett el Horn Gyuláról
A Fővárosi Közgyűlés jogszabályt sértett, amikor közterületet nevezett el Horn Gyuláról a XIII. kerületben – közölte kedden Budapest Főváros Kormányhivatala.A főváros úgy tűnik, kitart amellett, hogy a pufajkás Hornról sétányt nevezzenek el
Sára Botond főispán csütörtökön arra kérte a Fővárosi Közgyűlést, hogy a XIII. kerületi Horn Gyula sétány nevét változtassák meg, mivel a volt szocialista miniszterelnök az 1956-os forradalomban a szovjetek oldalán a magyarok ellen harcolt, és ilyen háttérrel a törvény nem engedi, hogy közterületet nevezzenek el róla.Megváltoztatják a budapesti Horn Gyula sétány nevét
Budapest Főváros Kormányhivatala szerint jogszabálysértő, hogy Horn Gyuláról neveztek el sétányt a XIII. kerületben, ezért Sára Botond főispán felkérte a Fővárosi Közgyűlést, hogy a fennálló jogszabálysértő helyzetet 30 napon belül szüntesse meg, vagyis nevezzék át a sétányt – az erről szóló határozatot Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke posztolta a Facebookon.Sárral öntötték le Horn Gyula szobrát
Úgy tűnik, nem mindenkinek tetszik, hogy szobrot állítottak az egykori szocialista miniszterelnök emlékére a XIII. kerületben, ugyanis azt most valaki sárral öntötte le. A kerületi közterület-felügyelet a cselekmény miatt hivatalból feljelentést tett, a takarításról pedig gondoskodik.Ajánljuk még

















