Karácsony Gergely főpolgármester megígérte, hogy uniós forrásból határidőre megépül a Rákos-patak-menti kerékpárút, de mégsem így lett. A...
Karácsony Gergely ismét megkárosította a rákosmentieket, nem épül meg ugyanis a korábban megígért bicikliút – hozta nyilvánosságra...
A kormány 8,7 milliárd forintot biztosít fővárosi utak felújítására. Budapest fejlesztéséhez a kormánynak is hozzá kell járulnia,...
A főváros fejlesztése nemzeti ügy, ezért pártpolitikai határokra tekintet nélkül fontos a kormányzat számára – jelentette ki...
Amint arról mi is beszámoltunk, elsöprő többséggel szavazta meg a Pécsi Tudományegyetem szenátusa az intézmény modellváltását. Horváth...
A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek hatására június második felétől ismét csökken a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon – hangoztatta...
Lemondott az ellenzéki frakció vezetéséről Horváth Tamás kiskunfélegyházi politikus, akinek cikkünk megjelenését követően jutott eszébe értesíteni a...
Büntetőeljárás indult a kiskunfélegyházi ellenzéki tömörülés frakcióvezetője, Horváth Tamás ellen, azonban erről mélyen hallgat az MSZP egykori...
Szabó Tímea társelnök után már a Párbeszéd pártigazgatója is az ÁSZ elnökét támadja. Kocsis-Cake Olivio a közösségi...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS