Pesti Srácok

Büntetőeljárás indult a kiskunfélegyházi ellenzék vezére, "Trágárka" mentora ellen

Büntetőeljárás indult a kiskunfélegyházi ellenzék vezére, "Trágárka" mentora ellen

Büntetőeljárás indult a kiskunfélegyházi ellenzéki tömörülés frakcióvezetője, Horváth Tamás ellen, azonban erről mélyen hallgat az MSZP egykori helyi elnöke. Horváthot ittas vezetésen kapták a helyi gimnázium bálját követően, felesége nem mellesleg az intézmény tanári csapatát erősíti, és a házaspár volt az is, aki a "Trágárka" néven elhíresült Nagy Blanka politkai szereplését is egyengette.

A kiskunfélegyházi városi legenda szerint Horváth Tamást nem igazán érdekli, ha fogyasztott alkoholt; bátran volán mögé ül akkor is, ha azt egyébként már nem kellene megtennie. A jogszabályokra fittyet hányó szocialista politikust azonban 2020. január 18-án, a helyi gimnázium bálját követően igazoltatták a rendőrök, és két mérést követően olyan súlyos fokú véralkoholszintet állapítottak meg nála, hogy ellene bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak. Ilyen fokú alkoholmennyiséggel való ittas gépjárművezetés a törvény értelmében 2 évig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

Horváth Tamás 2014-ben és 2018-ban az MSZP-DK országgyűlési képviselő-jelöltje volt a kiskunfélegyházi központú Bács-Kiskun megyei 4. számú választókerületben. Jelenleg az MSZP-DK-Jobbik-LMP égisze alatt létrehozott Veled a Városunkért választási egyesület frakcióvezetője a kiskunfélegyházi képviselőtestületben. A városban terjedő hírek szerint 2022-ben őt szeretnék az ellenzéki pártok közös országgyűlési képviselőjelöltnek.

Portálunk megkereste a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, hogy megtudjuk, valóban történt-e intézkedés/eljárás olyan gépjárművezetővel szemben, aki ittasan közlekedett és aki önkormányzati képviselő is? A rendőrségi válaszban nem említették Horváth nevét adatvédelmi okokra hivatkozva.

PestiSracok facebook image

Felhívtuk Horváth Tamást is, aki rövid választ adott:

Kíváncsiak voltunk az ellenzéki szövetségesek véleményére is, akik "nem hallottak" az esetről.

A Jobbik képviselője szerint a törvény mindenkire vonatkozik; ha kiderül, hogy Horváth bűnös, le kell mondania. Fotó: kiskunfelegyhaza.hu

Kollár László, a Jobbik helyi képviselője azt mondta: ha ez valóban így történt, és

Mint mindig, most is számíthat a DK-s támogatásra Horváth. Fotó: youtube.com

A Demokratikus Koalíció képviselője, Nagy Lajos szintén úgy vélekedett, hogy az "ittas vezetés nem megengedett", de hozzátette azt is, hogy már régóta ismeri Horváth Tamást, így azt gondolja, hogy a megfelelő konzekvenciát levonva fog helyes döntést hozni a szocialisták egykori helyi elnöke.

Információink szerint Horváthnál 0,5 ezrelék feletti értéket mértek a rendőrök, ezt pedig az is megerősíti, hogy eljárás indul ellene.

Fotó: youtube.com

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?