joe biden
"Iszlamofóbia-ellenes stratégiát" eszelt ki Joe Biden ciklusa utolsó hetében – Ezzel azok sem nyertek, akiknek kellett volna
Joe Biden elnöki ciklusának utolsó hetében sem bír magával. Most éppen az Egyesült Államokban "eluralkodó iszlamofóbiát" akarja csillapítani. De senki nem szólt az elnöknek, hogy még a woke-szellemiséggel áthatott FBI sem lát nagy muszlimellenességet, ám annál inkább zsidókkal vagy fehérekkel szembeni bűnelkövetéseket. Ha ez nem lenne elég, a demokraták még csak hosszútávú politikai hasznot sem remélhetnek a bideni stratégiától, a muszlimok pedig nem az iszlamofóbia ellen akarnak küzdeni, sokkal inkább Amerika Izrael-barátságával szemben. Vagyis: létezik egyáltalán olyan csoport, aki jól járt ezzel az intézkedéssel?Íme a klónozott "Pressman", aki Amerika egyik régóta fennálló diplomáciai kapcsolatát teheti tönkre
Befagyott diplomáciai hangulatban távozik az amerikai nagykövet Paraguayból. Marc Ostfield – figyelmen kívül hagyva az ország politikai és kulturális berendezkedését – folyamatosan erőltette a woke szellemiséget, szankciókat szórt kulcsfontosságú paraguayi vállalatokra és a helyi vezetőkkel is összetűzésbe került. Pedig az ország hagyományos gazdasági és kereskedelmi partnere az Egyesült Államoknak, és nagy kérdés, hogy elnézik-e Joe Biden diplomáciai ámokfutásait.Az USA eddigi legkomplexebb korrupciós hálózatát tárta fel egy kongresszusi vizsgálat Joe Bidenék kapcsán
A kongresszusi vizsgálatot követően James Comer könyvében részletesen leírja, hogyan használták a "Biden márkát" arra, hogy 30 millió dollárt gyűjtsenek Joe-nak és az elnöki családnak - írja a New York Post.A cigi betiltásával döntenék be még gyorsan a gazdaságot és a jó hangulatot Bidenék
A Biden-kormány utolsó intézkedései nagyjából olyanok, mint amikor valaki tökrészegen fetreng a földön a saját hányásában. Ilyen az új tengeri olaj- és gázkitermelés megtiltása például, ami eléggé megnehezíti majd Trump életét. Az utolsó hetekben ezen kívül még egy rakás pénzt küldtek Ukrajnának, meg némi hitelt is elengedtek, és elnöki kegyelmet adtak bűnözőknek, például Biden saját fiának. De van még egy terv a tarsolyban: az Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet (FDA) új szabályozást tervez, amely lényegében betiltaná a jelenleg kapható cigarettákat, és csak alacsony nikotintartalmú termékeket engedne forgalomba. Hogy ennek mi értelme? Látszólag semmi, de talán mégis.Bidenre még a demokraták is gyenge elnökként fognak emlékezni, ha egyáltalán eszükbe jut
Ahhoz képest, hogy a demokraták egy jelentős része hisztérikus rohamok közepette buzdított a Joe Biden melletti szavazásra (majd ugyanilyen lelkesen álltak ki az éppen aktuálisan legjobb jelöltnek vélt Kamala Harris mellett), valójában az amerikai társadalom, és benne a demokraták is nagyon gyenge elnöknek tartják Sleepy Joe-t. A Gallup közvélemény-kutató minap közzétett felmérésében az amerikai felnőttek mindössze 6 százaléka válaszolt úgy, hogy a történelem „kiváló” elnökként fog emlékezni Bidenre, 13 százalékuk pedig úgy vélte, hogy örökségét „átlagon felülinek” fogják tekinteni – számolt be a Magyar Nemzet.Ez lenne Pressmanék pitiáner bosszúja? - Szankciós listára tette a távozó amerikai kormány Rogán Antalt
Az Egyesült Államok hamarosan leköszönő kormányának pénzügyminisztériuma Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) szankciós listára tette Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterét. A hivatal kedden frissítette a Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek (SDN-lista) névsorát - szúrta ki az Index.Kiakadt Trump, amiért félárbócon marad az amerikai zászló a beiktatásán
Félárbócra engedik az amerikai zászlókat harminc napig, ebbe pedig éppen beleesik Donald Trump megválasztott elnök január 20-i beiktatási ceremóniája is. A leendő elnök kiakadt ezen, a Fehér Ház pedig nem bírálja felül a döntést.Biden még utoljára jól kitüntette Soros Györgyöt
Az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetésével, az Elnöki Szabadság-érdemrenddel ismerte el Joe Biden elnök közismert személyiségek tevékenységét szombaton, köztük Soros György, Hillary Clinton, Ralph Lauren és Denzel Washington munkáját.Nagyon furcsa és zavaros lett Joe Biden karácsonyi üzenete
Joe Biden kedden este egy furcsa karácsonyi üzenetet posztolt, amit a Fehér Ház karácsonyi dekorációját bemutató drónvideóval egészített ki. Az állítólag mélyen vallásos katolikusként ismert Biden ezúttal is igyekezett eltávolodni Megváltónk, Jézus Krisztus születésének valódi üzenetétől.Ajánljuk még

















