joe biden
Rommá veri Kína az AI-világot, az amerikai cégek értékei bezuhantak egyetlen nap alatt – De hogyan érte ezt el a DeepSeek?
Szinte meg sem jelent az alkalmazásletöltő áruházakban egy kínai cég, a DeepSeek legújabb fejlesztése, máris rommá veri az amerikai AI-piacot. Mindezt úgy sikerült, hogy az amerikai embargó új, költséghatékonyabb fejlesztésre sarkallta a kínai vezetést és a tudósokat. Az eredmény miatt az egyik legjelentősebb chipgyártó cég, a Nvidia egy nap alatt több mint ötszázmilliárd dollárt vesztett értékéből, és számos amerikai cég megsemmisült a tőzsdén. A kínai fejlesztés egyben megadta Lengyelországnak az egyetlen esélyt arra, hogy gazdasági és katonai létét is megmentse.Mindent egy lapra tett fel, de vesztett Donald Tusk – Mi lesz Lengyelország életmentő chipgyártásával az amerikai embargó után?
Óriásit bukott Lengyelország azzal, hogy vele szemben még Donald Trump sem változtatta meg a chipgyártással és felvásárlással kapcsolatos embargót, amit még Joe Biden hozott meg elnöki ciklusának utolsó hetében. A chip ugyanis nemcsak gazdaságilag elengedhetetlen egy magát komolyan vevő államnak, hanem a modern haditechnikának is az alapvető feltétele. A két éve még az Intel- és Stellantis-projektekről álmodozó, végül gyakorlatilag mindent elvesztő Tusk-kormány hiába tett rengeteg gesztust az Egyesült Államok felé, akkorát esett, hogy magával ránthatja országának gazdaságát is.Joe Biden búcsúlevelében olyat írt Trumpnak, amire a magyar ellenzék sose lenne képes
1989 óta él az a hagyomány Amerikában, hogy a leköszönő elnök búcsúlevelet ír utódjának. Joe Biden nem szakította meg ezt a gesztust és olyanokat kívánt Donald Trumpnak, amin még ő is meglepődött.Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt elítélt személyek büntetését enyhítette Joe Biden
Csaknem 2500, kábítószerrel kapcsolatos, nem erőszakos bűncselekménnyel kapcsolatban elítélt személy büntetését enyhítette Joe Biden amerikai elnök pénteken.Biden elgondolkodott azon, hogy kegyelmet adjon Trumpnak
Joe Biden megvitatta Donald Trump kegyelmi lehetőségét – írja az NBC News egy forrásra hivatkozva. Egyelőre azonban nem egyértelmű, hogy az elnök komolyan fontolgatja-e ezt a lépést mindenesetre fiának kegyelmet adott.Joe Biden elbúcsúzott, beszédében pedig elmondta, hogy a "befolyásos ultragazdagoktól" félti az amerikaiakat
Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai búcsúbeszédében az ultragazdagok növekvő befolyására figyelmeztetett. A politikus hangoztatta, hogy az Egyesült Államokban megnőtt a "szélsőséges gazdagság hatalma és befolyása", "amely szó szerint veszélyezteti az egész demokráciánkat, alapvető jogainkat és szabadságjogainkat, valamint azt, hogy mindenki tisztességes esélyt kapjon az előrejutásra".Diákhitel-tartozásokat enged el Joe Biden – Trumpnak akar ártani vele, pedig alkotmányellenes is
Alkotmányellenesen engedte el ötmillió embernek a diákhitel-tartozását a leköszönő elnök. Ám az is kiderült, Joe Bidennek csak addig volt fontos ez az intézkedés, amíg volt esély arra, hogy az idén kezdődő elnöki ciklust is ő vigye tovább. És hiába állította meg ámokfutásait ideiglenesen a Legfelsőbb Bíróság, úgy tűnik, Joe Biden igyekszik kihasználni utolsó napjait is, hogy jogsértést elkövetve hagyjon maga után rendetlenséget. És hogy egyben jóságos nagypapaként tetszeleghessen.Lehet, hogy tényleg hazánkba kerülhettek a balhés és drogos Hunter Biden privát képei és emailjei
Olyan hírek keringenek, miszerint elképzelhető, hogy mégis hazánkban landolt annak a laptopnak a tartalma, mely Joe Biden amerikai elnök fiáé volt. A 129 ezer e-mailt, 36 ezer képet és 1300 videót tartalmazó merevlemez útja azonban rejtélyes és nehezen követhető. A Telex szerint egyből a magyar kormány kapta meg, de a liberális álomgyár már sok egyebet is állított. Az azonban biztos, hogy nagyon súlyos ügyről van szó.Ajánljuk még

















