Pesti Srácok

kecskeméti törvényszék

Megszólalt a PestiSrácok.hu-nak a Gyurcsány család ügyvédje, akire újabb terhelő vallomást tettek a bíróságon (Videó)

Magyar ugar 2023 június 20.
Már az iskolaszövetkezet hálózat kiépítésének kezdetén sem voltak rendben az adóügyi papírok, aztán folyamatosan fokozódtak a problémák, azzal pedig szaporodtak a Human Operatorhoz csatlakozó szövetkezetek - erről beszélt a Kecskeméti Törvényszéken a tanú, aki korábban vádlott volt, majd a vádhatósággal egyezséget kötve, elkerülve a hosszú tárgyalási folyamatot, elfogadta a rá kirótt másfél éves börtönbüntetést. N. Olivér a 2006-tól dolgozott Czeglédynek, már a Rábusz 2.0 iskolaszövetkezetben, majd később az átvett, szervezett újabb szövetkezetekben is kapott feladatot, illetve a Human Operator alkalmazottja is volt, mint diákmunka szervező. A terhelő vallomásból kiderült, hogy minden pénzügyet a szombathelyi központban intéztek a szövetkezeteknek, ő is csak akkor szembesült azzal, hogy a hozzá tartozó szövetkezet adóterhei nincsenek befizetve, amikor ellenőrizte azt a NAV felületén. Később az adóhatósági ellenőrzéskor pedig vele akartak nagy összegű fiktív számlát benyújtatni. "Folyamatosan aggodalmaskodtam Csabának, amiért kaptam is az ívet rendesen, hogy beszari vagyok" - fogalmazott a tanú, aki azt követően szakította meg a kapcsolatot Czeglédyvel és a cégekkel, hogy már folytak a nyomozások és többeket is kihallgatásokra idézett a szegedi NAV bűnügyi osztálya.

A Czeglédy-ügy koronatanúja: "baloldali kampányokat segítettünk"

Magyar ugar 2022 november 9.
Czeglédy iskolaszövetkezet-hálózata, illetve vád szerinti bűnszervezete baloldali politikai kampányokat finanszíroztak – konkrétan baloldali politikusoknak adtak, vittek pénzeket. Erről vallott korábban, az ügy nyomozati szakában a most folytatólagosan kihallgatott tanú. Most azzal pontosított a tárgyalóteremben, hogy Kész Zoltán kampányában személyesen nem vett részt. Mindazt, amit erről korábban mondott, Czeglédytől hallott információkból rakta össze – tudtuk meg Molnár H. Boglárka kecskeméti kollégától, aki személyesen hallgatta végig a szerdai tárgyalást is. A Czeglédy Csaba és társai ellen 6,3 milliárd forintos költségvetési csalás vádjával folyamatban lévő büntetőperben a Kecskeméti Törvényszék most egy olyan tanút hallgat meg éppen, több napon keresztül, aki eredetileg Czeglédy vád szerinti bűntársa, vádlott-társa volt, de ő bűnösnek vallotta magát és elfogadta a több évi börtönbüntetést, amit azóta le is ült – ezért van jelenleg már csak tanústátusza az ügyben. A volt vádlott-társ korábbi vallomásaiban és most a bíróság előtt is részletesen beszélt többek közt arról, hogyan vették rá a beismerés előtt a hamis vallomásokra. Gyakorlatilag előre megírt vallomásokat kellett betanulnia és azokhoz tartani magát. A kérdésekre válaszolva részletesen kifejtette azt is, mennyire nem volt semmibe beleszólása a saját generál-alvállalkozó cégében.

Kötbérezés, egyeztetett vallomások és fenyegetés – Durva terhelő vallomást tett Czeglédyre volt bűntársa

Magyar ugar 2022 november 8.
Újabb tanú tett terhelő vallomást Czeglédy Csabára a Kecskeméti Törvényszék előtt különösen jelentős értékre, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyamatban lévő büntetőperben – tudtuk meg a tárgyalóteremben a tárgyalást végigkövető kollégától, Molnár H. Boglárkától. Ezúttal egy olyan tanút hallgat meg a bíróság, aki maga is vádlottja volt az ügynek, aztán beismerő vallomást tett és elfogadta a rá tárgyalás nélkül kirótt több évi börtönbüntetést. Miután büntetését már leülte, jelenleg még csak tanú a 6,5 milliárdos csalási ügyben. A volt bűntárs aprólékos részletességgel beszélt arról, hogyan építették ki Czeglédy Csaba személyes irányításával az iskolaszövetkezet-hálózatot, valamint a kötbérezésről, amit az áfa-szabályok szigorítása után alkalmaztak a közterhek elkerülése érdekében. Vallomásában kitért arra, milyen nehezen hagyták úgymond kiszállni, amikor ő már nem akart részt venni a cégekben, mert érezte, hogy baj lesz. A tanúvallomás jól megmutatja azt is, hogyan beszéltek össze az eljárás résztvevői, és hogyan kapták meg Czeglédytől az utasításokat arra, miként és mit kell vallaniuk azokban a büntetőeljárásokban és vizsgálatokban, amelyek már 2012-től folyamatban voltak.
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.