kész zoltán
Az embereket szétverető, országot kiárusító Gyurcsány szerint törvénytelen a magyar kormány (Karanténvlog)
Vajon mit akar elérni Gyurcsány Ferenc, aki a valóságot olyan szembeötlő módon tagadja, hogy azt már valóban csak a legszektásabb imádói hiszik el neki. Ha Orbán Viktor és a magyar kormány brüsszeli sikereiről van szó, azt az ellenzék nagy része kelletlenül ugyan, de elismeri, Gyurcsányék szerint azonban ez óriási kurdarc. Teljesen érthetetlen a hozzáállás, azonban a kommunistáktól száz év alatt megtanultuk, hogy ez a minimum. Közben, hiába választotta meg több mint 3 millió magyar ember újból kétharmaddal a magyar kormányt, Gyurcsányék szerint mégis törvénytelen a működése, így magát a legitimációt támadják egy háborús veszélyhelyzetben. A Karantén gyűjtött egy csokrot a gyurcsányisták émelyítő fröcsögéséből. De nem hagyhattuk ki azt a pökhendi Márki-Zay Pétert sem, aki röhögve jelentette ki, hogy ami megmaradt a "mikroadományokból", azt sem adja vissza azoknak, akik küldték, miközben szeretett Gyagyás Tódija, azaz Kész Zoltán árulása miatt sopánkodott. Bekerült a mai csapatba Tordai Bence is, aki meglepő módon az alapjövedelem ostoba utópiáját szajkózza. A 0.3 százalékos Párbeszéd szélsőbaloldali takaréklángelméi láthatóan sokkal többre nem is képesek, a cél az, hogy ne kelljen dolgozni, mások pénzét pedig szétosztják a léhűtők között. Végül Cseh Katalint sem hagyhattuk ki, aki nem szaporította tovább agysejtjeit, önellentmondó fröcsögésében tulajdonképpen Orbán Viktort hibáztatta az orosz-ukrán háború miatt. Nézzétek a Karantént most is, nem hagyjuk abba! Te is fiam, Brutus? - Gyurcsánynak ott volt az Apró–Dobrev-klán hálózat, MZP-nek semmi, még Kész is kész
Márki-Zay Pétert olyan mélyen hátba szúrták „legjobb képességű” szövetségesei is, hogy aligha marad politikai értelemben életben. Ugyan láttunk már nagy visszatéréseket, de azokat össze sem lehet hasonlítani azzal, ami most történik a Kapitánnyal. Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnökből alig tíz év alatt ismét baloldali vezér lett, Orbán Viktor pedig – aki 2002-ben került padlóra – szemünk láttára formálja rendületlenül most is a saját nevével fémjelzett korszakot. De mindkettő politikusnak volt mire építenie, MZP-nek viszont nincs. Gyurcsánynak ott volt az Apró–Dobrev-klán hálózata, a Demokratikus Koalíció nevű szekta és a hosszú évek alatt „tisztességes munkával” felhalmozott tömérdek pénz; Orbán pedig évekig építette a polgári köröket és a Fidesz holdudvarát, miközben intellektuális fölényével és politikai képességeivel tartotta fenn a jobboldali közösségben a reményt. Márki-Zay Péternek viszont sem társadalmi támogatottsága, sem politikai képessége, sem intellektuális fölénye, sem szövetségese sincs már. A pénzt pedig, nagyon úgy tűnik, hogy a reménnyel együtt elégette.