megszorítások
Karácsony Gergely megszorításaival kezdjük a hetet - Mától drágább tömegközlekedéssel utazni
Ahogy azt a BKK március végén már bejelentette, többek között a vonaljegyek, a tízdarabos gyűjtőjegy és az időalapú jegyek ára is változik 2025. június 1-től a Budapesti Közlekedési Központnál.Salvini: Európa jövője nem állhat megszorításokból és áldozatokból
Hat év börtön fenyeget azért, mert megvédtem az olasz határokat, tulajdonképpen egész Európa határait – jelentette ki a Mandinernek Matteo Salvini. A Liga elnöke megjegyezte, mindeközben Ilaria Salis öt évig EP-képviselő lehet.Fidesz: Megszorításokat Gyurcsányék csináltak
Gyurcsány Ferenc felesége szerint "ha Orbán Viktor megszerzi a többséget június 9-én, akkor arra hivatkozva veti majd ki újabb megszorítócsomagját, ami a mainál is lehetetlenebbé fogja tenni a magyar mindennapokat és a megélhetést" – reagált a nagyobbik kormánypárt Dobrev Klára szavaira.Életbe léphetnek a megszorító intézkedések Romániában
Életbe léphetnek a megszorító intézkedések Romániában, miután a román alkotmánybíróság szerdán alkotmányosnak minősítette a deficitcsökkentő törvényt, elutasítva egy keresetet, amelyet két ellenzéki párt nyújtott be.A Momentum aláírást gyűjt a megszorítások ellen, amik nincsenek, ezért ők sem nagyon mondtak példákat
Sajtótájékoztatón jelentette be Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője és Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese, hogy pártjuk országos aláírásgyűjtésbe kezd az Orbán-kormány megszorításai ellen - írja közleményében a párt. Szerintük több, mint ötven ilyen megszorítás van, de csak néhány, egyébként nem közvetlenül az embereket, hanem a cégeket érintő emelést szedtek össze. Ebből is csak háromra futotta.Tűzfalcsoport: további több százmilliót különítenek el Karácsony propagandájára
Szerdán ülésezik a Fővárosi Közgyűlés, és az előzetesen közzétett dokumentumokból tudjuk, hogy az egyik napirendi pont a Fővárosi Önkormányzat költségvetésének a módosítása. A kísérőlevél takarékoskodásról beszél, de van, aki többletforráshoz jut a módosítás révén. Méghozzá a Karácsony fővárosi propagandájával megbízott, Faix Csaba színész által vezetett Budapest Brand Zrt. – olvasható a Tűzfalcsoport blog legújabb bejegyzésében.Csődbe vitte Budapestet és közben vagyonokkal nem tud elszámolni Karácsony Gergely
Miközben a 99 Mozgalom finanszírozási botránya kapcsán Karácsony Gergely hallgat, a hivatala elismerte, hogy a főpolgármester és csapata augusztusban csődbe viszi Budapestet. A Fidesz magyarázatot követel, ezalatt viszont egymást követik a 2022-es országgyűlési választásokhoz kapcsolódó külföldi beavatkozási, illetve finanszírozási botrány részletei.Wintermantel Zsolt: Karácsony Gergely csődbe vitte Budapestet
Bár több mint 400 milliárd forintból gazdálkodhatott Budapest az elmúlt években, Karácsony Gergely főpolgármester mégis csődbe vitte Magyarország leggazdagabb települését – mondta a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának vezetője a Fidesz Budapest Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóban.Ajánljuk még