megszorítások
Pontokba szedték, hogyan sarcolja a baloldal az embereket a járvány idején
Míg a járvány idején és azt követően a kormány több fronton védte a gazdaságot és segített az embereknek többek közt hitelmoratóriummal, ingyenes parkolással, áfacsökkentéssel, addig a baloldal polgármesterei, élükön Karácsony Gergellyel, visszaéltek a veszélyhelyzet miatt kapott hatalommal; megszorításokkal sarcolják a lakosságot és a vállalkozásokat – számolt be róla a Ripost.Eljött a helyreállítás időszaka – Ezúttal tényleg nem fog fájni
A miniszterelnök szerint most nem a tartalékolás, hanem a helyreállítás időszaka jön. Folytatódnak azok a programok, amelyek segítik a foglalkoztatás bővítését és a családok megerősítését. A válságkezelés nem mindig volt ilyen, a baloldali kormányok idején teljesen más utat választottak.Fidesz: a baloldal válságkezelési stratégiája a megszorítás
A Fidesz reagált a Demokratikus Koalíció csütörtök délutáni közleményére, amelyben Bősz Anett, a Gyurcsány-párt frakcióvezető-helyettese többek között olyan állításokat fogalmazott meg, miszerint a kormányzópárt antiszociális piacgazdaságot hozott létre, hiszen olyan költségvetést tervez, amely konzerválja a meglévő társadalmi szakadékokat.Elfogadhatatlanok a fővárosi adóemelések a Fidesz–KDNP szerint
A Fidesz–KDNP fővárosi képviselőcsoportja elutasítja, hogy a Karácsony Gergely által irányított budapesti városvezetés a koronavírus-járvány miatti gazdasági válság idején növeli a családok és vállalkozások terheit. A kormánypártok erről az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményükben írnak, arra reagálva, hogy a fővárosi kormányhivatal kilenc budapesti önkormányzattal szemben indított eljárást jogellenes, lakosságot érintő díjemelések miatt.Jogellenesen emelt díjakat nyolc baloldali vezetésű budapesti önkormányzat
Jogellenes, lakosságot érintő díjemelések miatt kilenc budapesti önkormányzattal szemben indított eljárást a kormányhivatal. Nyolc baloldali vezetésű önkormányzat emelte a lakbéreket, a kommunális adót, az anyakönyvi, gyermekétkeztetési, közterület-használati és parkolási díjat is.Ferencváros teljesen magára hagyta lakóit, még a játszóterek felújítására sem költenek - Magukra viszont szépen
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén Baranyi Krisztina, Ferencváros vezetője online fogadóórát tartott a helyieknek, ahol kvázi beismerte, hogy semmire sem fognak költeni, fejlesztések egyáltalán nem lesznek a kerületben, és az utolsó elfogadható év a 2019-es volt – egy év, amelyben a költségvetési fősorokat nem ők alkották. A haladó propaganda szerint a kormány annyira kivéreztette Baranyiék városrészét, hogy egyetlen játszótér felújítására sem futja, és a társasházi pályázatok nagy részének is lőttek. Szerencsés módon egy dologra még ilyen mostoha körülmények között is tud költeni az önkormányzat: magára. Ahogy már korábban írtunk róla, a pandémia nem érintette például a képviselőknek járó személyi juttatások összegét, és a hivatal működési kiadásaira is jóval több fog jutni.Gyorsan lezüllesztették Pikóék Józsefvárost, már ingyenes wi-fi pontok sincsenek a VIII. kerületben
A Józsefvárosi Önkormányzat újabb, a kerületiek mindennapjait, pénztárcáját megsegítő kedvezményt vett el. Pikó Andrásék szép csendben megszüntették az ingyenes közterületi wi-fi pontokat a kerületben, pedig választási programjában Pikó azt ígérte, fejleszteni fogják a hálózatot – hívta fel rá a figyelmet a hirnyolc.hu.Ennyire nincs pénzük az önkormányzatoknak – Így herdálnak el milliókat a baloldali polgármesterek
Mikozben a baloldali vezetésű önkormányzatok sorban hozzák a megszorító intézkedéseket a járvány idején, addig ők luxuskiadásokra költenek. Így tesz például Budavár baloldali polgármestere is, aki több százmillióból szervezett csapatépítő tréninget az embereinek.Ajánljuk még

















