méreg
Navalnij-ügy: Moszkva válaszokat vár
Jegyzékben követelte az Vegyifegyvertilalmi Szervezetnél (OPCW) működő orosz állandó képviselet csütörtökön a némettől, hogy szolgáltasson számára kimerítő adatokat az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus szervezetében talált méregről.Az orosz kórház szerint Navalnij testében nem is volt méreg
Nem igazolódott be a mérgezés gyanúja Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikusnál – jelentette ki Anatolij Kalinyicsenko, a beteget ellátó omszki első mentőkórház helyettes főorvosa hétfői sajtótájékoztatóján.Haláldrog Ferihegyen – egy megrendelőt még keres a rendőrség
Elfogták azt a harminckét éves nőt, aki a gyanú szerint postai úton megrendelte Kínából azt a vegyületet, amelyet később valószínűleg társával együtt kábítószerként, vagy annak alapanyagaként akartak értékesíteni Magyarországon. A rendelt fehér por rendkívül veszélyes méreg, amelyet csütörtökön Ferihegyen, a reptéren foglaltak le a nyomozók. A rendőrség körözést adott ki a nő társa, a képünkön látható Horváth József ellen.A halálos méregnek számító kábítószerrel összefüggésben keresi a rendőrség a képen látható személyeket
A rendőrség azzal a fentanilt tartalmazó küldeménnyel összefüggésben keresi Mursa Renátát és Horváth Józsefet, amelyet tegnap találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában a NAV ellenőrei.Mérgező kábítószert találtak a Liszt Ferenc repülőtéren
Rendkívül veszélyes, halálos méregnek számító kábítószert találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön.Kiszavazták az EU-ból a méhgyilkos növényvédőszert
Az Európai Unió tagországainak többsége múlt hét pénteken megszavazta három méhgyilkos rovarölő szer használatának gyakorlatilag teljes körű tilalmát, csupán négy ország, köztük Magyarország szavazott a tilalom ellen. A betiltott szerek hatóanyaga, a neonikotinoidok a növények nedvkeringésébe jutva kerülnek a méhek szervezetébe, meggyengítve immunrendszerüket és megkárosítva központi idegrendszerüket. A portálunknak nyilatkozó szakértő szerint ugyanakkor a növényvédő-szereket nem szükséges újabb vegyi anyagokkal helyettesíteni, számtalan hagyományos művelési módszer segíthet a kártevők semlegesítésében.Elfogták azt a borsodi férfit, aki alkohol helyett mérget adott el földijeinek – ketten belehaltak
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint mérget adott el alkoholként többeknek a Borsod megyei Dámócon. Vasárnapra kettőre emelkedett a halálos áldozatok száma, két ember pedig továbbra is kórházban fekszik, életveszélyes állapotban.Rovarirtó szer került a levegőbe Balmazújvárosban, 120 embert kiköltöztettek
Százhúsz embernek kellett elhagynia az otthonát péntek este Balmazújvárosban, miután kiszórt rovarirtó szer vízzel elegyedve reakcióba lépett, és kellemetlen szagú gázt fejlesztett - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője.Ajánljuk még
















