mianmar
Mianmarból kilőtt tüzérségi lövedékek csapódtak be egy kínai településen
A kínai külügyminisztérium hevesen tiltakozott csütörtökön amiatt, hogy az előző nap Mianmarból tüzérségi lövedékek csapódtak be egy kínai városban, és öt embernek sebesülést okoztak.Akár száz ember is meghalhatott a mianmari hadsereg felkelők ellen végrehajtott légitámadásában
Feltételezések szerint akár száz ember – közöttük több gyermek – is meghalhatott Mianmar középső részén, miután a hadsereg légitámadást hajtott végre egy ellenzéki rendezvény résztvevői ellen – közölte egy szemtanú, a juntával harcoló Népvédelmi Erők (PDF) egyik tagja, valamint független médiumok. A támadást elítélte az ENSZ főtitkára és emberi jogi főbiztosa is.Kalandos életű '56-os forradalmár, hazafi – Cey-Bert Róbert író az Öregnél
Cey-Bert Róbert író, '56-os szabadságharcos ellen liberális hiénák lejárató cikksorozatot indítottak. Megkérdőjelezték, hogy Pongrátz Gergely mellett harcolt a Corvin közben, ahogy azt is, hogy emigrálása után Genfben doktorált szociológiából, gasztronómiából, és azzal kapcsolatban is kétségeiket hangoztatták, hogy a Gasztronómiai Világtanács főtitkára lett volna. És azt valótlanként ábrázolták, hogy részt vett volna a Burmában élő karenni nép szabadságért folytatott küzdelmeiben, emellett azt is megpróbálták cáfolni, hogy barátságot ápolt Mindszenty József bíboros hercegprímással. Szélhámos lenne Cey-Bert Róbert, ahogyan a többi között Eörsi László is pedzegette?Élve égették el a falusi embereket a mianmari katonák
Mianmari katonák élve elégettek tizenegy falusit, köztük hat kamaszt az ország északnyugati részén kedden – számoltak be szemtanúk és helyi hírforrások szerdán. A közösségi médiában megjelent felvételeken és fényképeken elszenesedett holttestek voltak láthatók hátrakötött kézzel.150 milliárd dollárra perlik a Facebookot gyűlölködő bejegyzések miatt
Rohingja menekültek egy csoportja több mint 150 milliárd dollár kártérítésre perli a Facebook közösségi média üzemeltetőjét, amiért szerinte nem fordított figyelmet az olyan, gyűlöletre felbujtó bejegyzések törlésére, amelyek hatására erőszakot szenvedtek el a mianmari hadseregtől és támogatóitól, sőt, a közösségi média működési módja szerintük még meg is sokszorozta e bejegyzések számát – jelentették hírügynökségek.Ferenc pápa szerint tanulnunk kell a menekültek bátor kitartásából
Az otthonukat elhagyni kényszerülő menekültek iránti könyörületre szólított Ferenc pápa vasárnap, a menekültek világnapján, és humanitárius folyosók létesítését szorgalmazta az otthonukat elveszítők és az éhezők számára Mianmarban. Az egyházfő kijelentette, hogy meg kell nyitni a szíveket a menekültek előtt.Álhírek terjesztésével vádolják az őrizetbe vett japán újságírót
Álhírek terjesztése címén emeltek vádat Mianmarban az április közepén letartóztatott japán újságíró ellen – jelentette kedden a Kyodo hírügynökség Japán mianmari nagykövetségére hivatkozva.Ajánljuk még