neoliberalizmus
A liberalizmus következő lépése, emberi mivoltunk választhatóvá tétele – Széljegyzetek Tucker Carlson Dugin-interjújának margójára
Tucker Carlson Putyin után az orosz elnök fő ideológusával is interjút készített. Alekszandr Dugin a beszélgetés során, Putyinhoz hasonlóan, szintén a nyugati emberhez szólt, ami kifejezetten jót tett a beszélgetésnek, lássuk mit érdemes tudni a filozófus világképéről, és talán vegyük szemügyre azt is, hogy magyarként miért is fontos számunkra az általa képviselt ideológia értelmezése annak pozitív és negatív oldaláról is.Kutatás igazolja, hogy a neoliberalizmus propagálása a baloldali pártok hanyatlásának oka
Rengeteg szavazót veszítettek azon baloldali-szociáldemokrata pártok, amelyek gazdaságpolitikájukat a neoliberális értékek felé mozdították el, derül ki egy friss kutatásból. Magyarország esetében is igaz, hogy a minimálbér reálértéke csak jobboldali kormányok alatt növekedett az elmúlt két évtizedben.A butaság és az önzés fertőzőbb, mint a vírus
Akik most, a vírusháború kellős közepén a védettségi igazolvány ellen hergelnek, badarságokat és féligazságokat összehordva lázítanak másokat, azok elképesztően önzők és buták. Azt hiszik, mindentudók, valójában az orruknál sem látnak tovább.A liberális állammodell csődje
A pandémia okozta gazdasági válság meg kell, hogy változtassa az anyagi világhoz való viszonyunkat. Ha valamiben, akkor a neoliberalizmus fő paradigmájában, az állam minimális szerepvállalásában és a szabadpiac korlátok nélküli működésében biztosan felül kell vizsgálnunk a hidegháború vége óta megkérdőjelezhetetlen dogmákat úgy Észak-Amerikában, ahogy Európában is. Ehhez azonban csiszolnunk kell a valósággal való kapcsolatunkon is, amelyen a hadilábon álló szociálliberalizmus sem segíthet, hisz lassan másfél évtizede pontosan az illuzórikus volta miatt bukott meg. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a szocializmus tervgazdálkodásába kell keresnünk a megoldást, hisz az a másik szélsőség, de mivel a válság megmutatta azt, hogy a gazdaságban az állami szerepvállalás elengedhetetlenné vált, így valami (arany) középutat kell keresnünk.A liberalizmus tökéletes, ti mind fasiszták vagytok
„A kommunizmusba vágynak a Fidesz szavazói” címmel jelent meg könyvismertetés a Liberális Világegyház HVG nevű közlönyében. A könyv nem teljesen időszerű, mert még a „populistákhoz” számolja a liberális Jobbik szavazóit is - nyilván nem az egykori 20 százalékot, hanem a mostani 6-t. De ettől eltekintve pontosan megtudhatjuk, miért szorult a liberális vallás defenzívába az elmúlt években: azért, mert a populisták „elmossák a valódi és hamis hírek közötti határvonalat”.Gágyor Péter: Az új ember
Félelmetes rendszerességgel visszatérő téveszme az „új ember” megteremtésének a vágya. Kísértet ez a bugyuta vágyakban testet öltő képzelmény. A valósággal és annak realitásaival szemben fogalmazódik meg rendületlenül. Olyan, mint a rózsaszínű leányszobák hercege, aki majd illően fehér lovon érkezne, de nem jön meg soha, és ha a leányszoba éretlen fruskája az elképzelt árnyalakot megcsókolja, bedobván „felnőtt női ártatlansága” valamennyi fegyvernemét, csók közben a jelenség bizony menten varangyos békává változik. (PolgárPortál-publicisztika)Martin Schulz véget vetne az Európában uralkodó neoliberális szellemiségnek
Véget kell vetni a megszorításokon alapuló politikának és a neoliberális szellemiségnek Európában, és ezt elérheti a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), ha ismét kormányra lép a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével - jelentette ki Martin Schulz, az SPD elnöke vasárnap Bonnban a párt rendkívüli kongresszusán, amelyen eldöntik, hogy elkezdjék-e a hivatalos koalíciós tárgyalást a CDU/CSU-val.Ajánljuk még