nyirő józsef
Nyírő József egész életében Erdélyért küzdött
Székely ember, székely író volt, aki a politika és az irodalom terepén is Erdélyért küzdött egész életében, ezért megérdemelten nevezik mindmáig „székely apostolnak” – mondta a Magyar Nemzetnek Balázsfi Csaba, Nyirő József unokája.Műhiszti, vagy politikai skizofrénia? Fasisztázzák és lázítanak Wass Albert ellen a szocialisták és két tapolcai politikusuk gyereke is Wass Albert emlékesten szerepel
Hatalmas műhiszti az ellenzéki pártok és politikusok részéről, hogy Wass Albert műveinek tanítása ellen lázítanak. Azt már korábban bemutattuk, hogy az erdélyi író egyébként 2012 óta szerepel a NAT-ban, valamiért ez mégis csak most lett ekkora probléma. Most egy olyan képmutató esetre bukkantunk, ami még világosabbá teszi, ismételten csak politikai akcióról van szó, amivel az egyre nagyobb problémákkal küzdő MSZP politikusai próbálnak némi figyelmet kierőszakolni maguknak. Tapolcán ugyanis a szocialisták két politikusának a fia is büszkén szerepel színpadon, nagyközönség előtt a hagyományos Wass Albert Emlékesten. Ráadásul annak szervezője a szintén ellenzéki önkormányzati képviselő könyvtárigazgató. Az erről árulkodó képeket a rendezvényről szóló tudósításokban és Tapolca Város hivatalos honlapján szúrtuk ki. A legszebb az egészben, hogy az egyik előadó, szereplő ráadásul maga is ifjú baloldali politikus, az MSZP ifjúsági szervezetének helyi vezetője. Vajon a tapolcaiak Wass munkássága előtti tisztelgése a valódi, vagy a szocialisták oktatási szakpolitikusának nácizó kirohanása, avagy csupán színjáték az egyik, vagy esetleg mindkét megnyilvánulás?Én is „náci” vagyok
Megint kezdik. Előbb az új Nemzeti alaptantervet (Nat) nevezték fasiszta, nacionalista irománynak, csak mert egyes balliberális politikusaink ízlésének nem megfelelő, hazájukat szerető írók kapták meg benne az őket megillető helyet. Utóbb pedig a Budapest szovjetek általi elfoglalására emlékező honpolgárokat vették egy kalap alá a nácikkal és a nyilasokkal. A Nat-ba bekerült két leginkább kifogásolt író, Wass Albert és Nyirő József, ha más európai államok szülöttei lettek volna, például románok vagy franciák, akkor ezekben az országokban bizonyosan tanítanák őket az ifjúságnak. A mi balliberálisaink azonban valamiféle kényszeres, perverz önfelszámoló ösztönnek engedve acsarognak és jajveszékelnek amiatt, hogy az Egri csillagok mellett esetleg A funtineli boszorkányt is el kell majd olvasniuk a magyar diákoknak.A NAT kritikusai dühösek, mert nemcsak azok az írók szerepelnek a tananyagban, akik a liberális kritikusok cenzúráján átmennek
Nem ez az első támadás a nemzeti értékekre nevelést célzó oktatáspolitika ellen. Hasonló támadások érték a kormányt a 2012-es NAT kiadása körül is, és Wass Albertet sem először veszik össztűz alá. Az új Nemzeti Alaptantervet és a kötelező olvasmányok sorába emelt Wass Albert és Nyirő József művei ellen lázadók írásaiban irodalmi érvelés nem igazán van. Ezek a megnyilvánulások valójában a dühöt tükrözik, amiért nemcsak azok az írók szerepelnek a tananyagban, akik a liberális kritikusok cenzúráján átmennek, sőt, a kormányzat azokat is belevette, akiket ők cenzúráztak évtizedeken keresztül – erről beszéltek a Magyar Nemzetnek Hoffmann Rózsa korábbi oktatási, köznevelési államtitkár és Kálomista Gábor filmproducer.Hiába őrjöngenek Miklósiék – a gyerekeinket mostantól hazaszeretetre nevelik az iskolában
Egetverő ricsaj támadt az új Nemzeti alaptanterv (NAT) ürügyén, mert az hazaszerető, büszke magyarrá nevelné fiainkat-lányainkat. Ha megnézzük, kik lármáznak és miért, nyugodtan hátradőlhetünk. Ugyanazok, akik mindig minden szépet, nemest, magyart gáncsolnak; akik nem szeretnék, hogy kihúzhassuk magunkat, büszkék legyünk hőseinkre, győzelmeinkre. Jó hír mindenkinek, aki szereti a hazáját: végre van egy NEMZETI alaptantervünk. Most minden eszközzel elejét kell venni, hogy a Miklósi-féle örök gáncsoskodók elszabotálják annak végrehajtását!Ajánljuk még