öngyilkos merénylők
A terrorizmusnak nincs vallása? - Két öngyilkos merénylőt azonosítottak eddig - Újabb robbantások
Egyelőre nem vállalta magára egyetlen terrorszervezet sem azokat a Srí Lanka-i robbantásos merényleteket, melyek több, mint száz halálos áldozatot követeltek húsvét vasárnapján, pedig a legfrissebb sajtóhírek szerint két robbantást öngyilkos merénylő hajtott végre. A twitteren már szavazás indult, hogy a felhasználók a muszlim, a buddhista vagy a keresztény közösséget tartják-e felelősnek a szörnyű tragédiáért. Közben Ranil Vikremeszinghe miniszterelnök összehívta az ország biztonsági tanácsát és aljas támadásnak nevezte a merényleteket. Megdöbbenésének adott hangot Maitripala Sziriszena államfő is. Az országos rendőrfőkapitány arról számolt be, hogy tíz nappal ezelőtt egy iszlamista mozgalom, az NTJ öngyilkos merényletekkel fenyegetőzött fontos templomok és India külképviselete ellen. Az NTJ tavaly vált ismertté buddhista szobrok elleni vandál tetteivel az országban. Délelőtt újabb robbantásokról érkezett hír. A közösségi média használata szinte teljesen leállt, legalábbis erről panaszkodnak a felhasználók. Más arab nyelvű csatornákon viszont arról olvasni, hogy az áldozatok számát ahhoz a keresztény templom elleni támadáshoz hasonlítják, ami évekkel ezelőtt, szintén húsvétkor történt Srí Lankán. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? - „Minden eshetőségre fel kell készülni”
A Tűzfalcsoport friss elemzése szerint a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet (KRSZ) február 15-i Facebook-posztja messze túlmutat a hagyományos érdekképviseleten. Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.